Péti Krisztina a Petőfi Színház dramaturgja, valamint rendezőasszisztense, aki fiatalabb korában családi motiváció ellenére, a jogi pálya helyett választotta a színházat, annak is azt a formáját, ahol nem kell a közönség elé állnia, sokkal inkább a háttérből, a függöny mögül kézben tartania a dolgokat.
Szeretem tartani a dolgokat, ha biztos kézben van minden, ezzel segíteni azokat, akik fent vannak a színpadon.
Vallotta be Szabó B. Eszternek, portálunk újságírójának a VI. Pannon Unifest keretében megtartott online beszélgetésen, ahol Krisztina mellett két zenész, Süle Zsolt és Trócsányi Gergő is helyet foglalt. A két zenész egyénileg és közös formációban, az ÉSTE tagjaiként is nagy sikereket értek már el, de hogy őket mi vezérelte a zenei pályán, már nagyobb eltérések vannak.
Süle Zsolt nem kereste a művészetet, az találta meg őt, saját bevallása szerint. Kezdetben néptáncolt, majd amikor kiöregedett ebből, a zene irányába fordult, hogy ne legyen üres az élete. Amikor az akkori zenekarának énekesét betoborozták katonának, ő vette át a szerepét, innen indult énekesi pályája egészen addig, hogy Zöld a május című dalával A Dal 2018-as versenyén is döntőig jutott.
Trócsányi Gergő, a Hollywoodoo énekesének pályája már sokkal tudatosabb volt, pontosabban saját bevallása szerint ő már gyermekként érezte, hogy a színpadra termett. Az első nagy ikon, az Iron Maiden lemezeinek hallgatása közben például egy seprűvel játszotta el, hogy ő áll a nagyszínpadon, ez a Hollywoodoo-val meg is valósult később.
Trócsányi Gergő és Péti Krisztina
E három különböző út indult el párhuzamosan egymással, de időről időre közelítettek egymáshoz, miközben mindhárman egyénileg tapasztalták meg a művészet adta élményeket és azt a lámpalázas érzést, ami a mai napig ott él bennük.
Sőt, Süle Zsolt szerint akkor kell abbahagyni a zenélést, ha már nem érzi az ember azt a drukkot, ami elönti egy-egy koncert előtt. De ugyanígy vallott Krisztina is, aki, ha időnként a színpadon is kell szerepet vállalnia, minden esetben úgy izgul, mint első alkalommal és napokig készül a rövid beugrószerepekre is.
Abban mindhárom beszélgetőpartner egyetértett, hogy a művészetnek terápiás jellege van, de hogy a két zenész hogyan éli meg a színpadi szereplést, abban már eltérnek az érzések, vélemények. Amíg Süle Zsolt azt mondja, a színpadra a zenésznek önmagával együtt minden problémáját, örömét fel kell vinnie, majd a közönség előtt lecsupaszítania magát, addig Trócsányi Gergő a fellépések előtt a backstage-ben hagyja minden gondját és a külső behatásokat, a színpadra egy átszellemült Gergő lép fel ilyenkor.
Péti Krisztina és Süle Zsolt
Apropó backstage! Az egyik Utcazenén egy színpad mögötti találkozás hozta létre az ÉSTE formációt is, amiben Gergő és Zsolt két külön stílusukat vegyítik más művészeti ágakkal karöltve, egy egyedi és semmihez sem hasonlítható produkciót létrehozva.
A beszélgetés során Gergő elárulta, hogy az otthoni fiókjában számos olyan ötlet és dalszöveg hevert, amit a Hollywoodoo-val nem tudott felhasználni, ezeket mutatta meg Zsoltnak, aki először kételkedett benne, hogy egy befutott rockzenész miért éppen az ő közreműködésével szeretné leporolni ezeket a szellemi produktumokat. A kezdeti közös örömzenélés aztán hozta magával az újabb ötleteket, de egyvalami folyamatosan ott motoszkált bennük: színházat kíván az ÉSTE.
Amikor megmutatták Tóth Loon színészbarátjuknak az addigi közös szerzeményeket, Loon teljes mellszélességgel állt melléjük és ötletekkel, lendülettel vezette addig a formációt, hogy az megéljen 9 telt házas előadást is. Ezeknél egyébként Kriszti is közreműködött Loon mellett, a két zenész elmondása szerint nélküle nem létezhettek volna ezek az előadások.
Az ÉSTE azért is volt olyan különleges, mert, ahogy Gergő megfogalmazta, műfajtalankodást hajtottak végre a színpadon. Ötvözték a zenét, irodalmat, a színházat, de még a filmművészetet és festészetet is.
Mint egy saslik, amire felfűzzük a különböző falatokat és egyben elfogyasztjuk, Zsolt hasonlata szerint.
Hogy milyen folytatása lesz hármójuk közös életpályájának, még nem tudni, mindenesetre a közös élmények, a közös munka egy életre összekovácsolta őket, ha pedig a véletlenek, vagy a sors úgy akarja, mindannyiuk nyitott az újabb közös projektre a művészet valamely, vagy több ágának égisze alatt.
