2021. január 18.
//
Piroska névnap

A tudatomat meghatározza, hogy honnan jöttem

Bozsik Péter Déry-díjas író, költő, az Ex Symposion főszerkesztője. Nemrég jelent meg új verses kötete, a Behódolt tartomány, ennek kapcsán kerestük meg a szerzőt, aki otthonában, vagyis az Ex szerkesztőségében fogadott bennünket.

Ha nem tudnám, hogy egy író otthonába léptem be, valószínűleg akkor is rávezetne a miliő. Szanaszét könyvek látszólag rendezetlenül, papírok, cigaretta, halk zene, és maga az író, aki még tesz-vesz, majd végre helyet foglal.

Készen állsz?

Készen állok, és akkor mostantól cigarettázni fogok.

Úgy tudom, nem szeretsz sűrűn interjút adni. Mi az oka?

Ha a saját könyveimről kérdeznek, akkor a válaszommal véleményt formálok, ezzel befolyásolhatom az olvasót, vagy kiindulópontot adok azoknak, akik esetleg írnak valamelyik művemről. Ezt inkább az írásaimban szeretném megtenni.

Befolyásolni az olvasót?

Félrevezetni. Az attentátor – Matuska Szilveszter regénye című könyvemben pont ezt teszem. Adok egy szándékosan téves értelmezést az előszóban, amire aztán néhányan hivatkoztak is.

Nem zavar, hogy így félreértelmezik?

Végsősoron minden értelmezés félreértelmezés. Ritka a tűpontos elemzés, ami egyébként nem baj. Minden műnek van egy olyan tartománya, ami a szerző szándékai ellenében értelmeződik. De korán van még ahhoz, hogy ebbe belemerüljünk…

Akkor beszéljünk az Ex Symposionról, ami már évtizedek óta az életed része. Ritka, hogy valaki ilyen hűséges egy laphoz…

Ahogy Balázs Attila fogalmazott egyszer, én vagyok a lap anyja és apja. Ez így alakult, rám égett, mint Nessus inge. Ráadásul sokszor voltunk a megszűnés szélén, így nem is mindig sikerült a tervezett számokat megjelentetni, ehhez már szinte hozzászoktam. A kilencvenes évek legelején az Óváros téri telefonfülkéből szerkesztettem a lapot.

Egyébként konzervatív író vagy?

Ahogy az ember öregszik, egyre konzervatívabb, talán nevetséges is lenne, ha nem így volna. Az internetes megjelenéssel például nem is nagyon foglalkozom, persze van néhány netes felület, ahová szívesen írok, de inkább papír-párti vagyok. Ha egyszer jön egy komolyabb napszél, elszáll(hat)  minden, ami eddig a neten olyan biztosnak tűnt és maradandónak.

Nem mondom, hogy az örökkévalóságnak írok, de ha az Exet nézzük, az kevésbé romlandó, mint például egy hír a neten...

Nem vagyok net-ellenes, de amíg lehet, addig a papír alapú megjelenés híve (is) vagyok. Egyszer egy zentai irodalmi fesztiválon három figurával beszélgettem, és kérdeztem tőlük, hogy lesznek-e majd valaha számítógép-irodalomtörténészek. Azt mondták nem, mert a számítógépek is tönkre mennek egy idő után.

Idén jelent meg új köteted, Behódolt tartomány címmel. Mi ez a tartomány?

A térséget, ahonnan származom, valamikor még Vajdaság Szocialista Autonóm Tartománynak hívták. A kötetben téma a Délszláv háború, ez nyilvánvaló; de nem csak a saját verseimet vettem a kötetbe, hiszen kétharmad részt fordításokat tartalmaz. Négy költő verseit fordítottam szerbről, két szarajevói szerzőét, akik elsőként írtak egykor Szarajevó ostromáról: Stevan Tontić és Josip Osti, a másik két szerző Aleksandar Tišma és Miodrag Pavlović.

És miért éppen ők kerültek bele?

Részben a délszláv polgárháború okán, hiszen valamilyen úton-módon rímeltek a saját verseimre, ez persze csak utólag állt össze, egészen addig nem volt tudatos. Az viszont már tudatos volt részemről, hogy olyan költőket tegyek be, akiknek az írásai nem olvashatóak az interneten.

Örök kérdés a fordítókhoz: milyen arányban szabad a szépség kárára hűségesnek lenni az eredeti szöveghez és fordítva?

Egyensúlyt kell találni: de ha például egy szójátékba botlasz, és nem találsz magyar megfelelőt, akkor ki kell találni valamit, ami valószínűleg a pontosság kárára megy. Ugyanakkor lehet, hogy frappánsabb lesz, mint az eredeti. Amikor Danilo Kiš egyik poémáját fordítottam, egy népi mondásnak nem találtam a magyar megfelelőjét, ezért betettem egy Petri-idézetet, ráadásul Danilo Kiš fordította Petrit szerbre. Szerintem minden fordítás végsősoron átköltés, de ha egy gyöngébb fordításról beszélünk, akkor is átjöhet, hogy milyen jelentős szerzőről van épp szó. Az igazán nagy írók művei gyöngébb fordításban is átjönnek.

Az, hogy az új kötetben a délszláv háború is téma, azt jelenti, hogy ez a mai napig feldolgozatlan benned?

Szerintem már nem feldolgozatlan, de olykor előbukkan és tematizálódik. Ha az ember elkezd ezen morfondírozni, akkor szembesülni fog azzal a furcsa történettel, hogy a viszonylag prosperáló hat köztársaságból és a két autonóm tartományból álló ország egyszer csak néhány idióta miatt egymás torkának ugrik, ami egy rendkívül kíméletlen polgárháborút eredményezett. Imitt-amott volt is rá kereslet. Ám a Milosevics által megszállt média tett arról, hogy tovább szítsa a rettegést a nemzetek és nemzetiségek között. A tudatomat meghatározza, hogy honnan jöttem. Gondolom mindenkiét, de én ezt nyilvánvalóvá is teszem a szövegeimben.

Akkor hogyan voltál ebben jelen?

Mint potenciális ágyútöltelék, „téves csatatéren”. Katonai behívót kaptam kvázi hadgyakorlatra, de mindenki tudta, hogy ez nem gyakorlat, hanem egy véresen komoly testvérháború. A behívó ’91 nyarán jött, októberben már Magyarországra emigráltam, és amíg nem lettem magyar állampolgár - ’94 végéig - nem is mentem haza.

Nehéz volt egy ilyen döntést meghozni?

Az a helyzet, hogy nem volt más választásom. Vagy emigrálok, vagy ellenállok: nem veszem át a behívót és bujkálok, amíg el nem kapnak. Ráadásul, akik a katonai behívót megtagadták, azoknak a legsúlyosabb büntetést ígérték, ami a halálbüntetés volt. Ezt – tudomásom szerint – nem alkalmazták senkire, de nem lehetett tudni, mi lesz.

Viszont akkor azt is eldöntöttem, hogy ha átjövök, nincs visszaút.

Éppen tavaly billent át a mérleg: már többet éltem Magyarországon, mint otthon. Amikor átjöttem, elkezdtem itt kiépíteni egy egzisztenciát, ezért sem akartam visszafordulni. Vagy lehet, hogy már akkor is konzervatív voltam. Konzervatív anarchista, némi szocdem beütéssel.

Anarchista vagy?

A művészetekben anarcho-liberális. Az idő előrehaladtával az ember óhatatlanul nem érti teljesen, ami körülötte zajlik, és sok dolog van, amire már nem is vagyok kíváncsi. (Itt elsősorban a technikai civilizáció robbanásszerű fejlődésére gondolok.) Ez egyfajta konzervativizmus felé lök.

Nem arról van szó, hogy ekkor már ügyesebben szelektál az ember?

Lehetséges. Észrevettem, hogy hamar megunok dolgokat, nem tudok hosszú szövegeket az interneten elolvasni, regényt például. Képtelen vagyok követni néhány dolgot, van, hogy napokig nem nézek rá, inkább olvasok könyvet. Legutóbb Nádas Péter Világló részletek című remek (család)regényét. Nagyon kemény könyv. Nem lányregény.

Az alkotás terén szabad vagy?

Amikor írok, nem törődöm mással, nem foglalkozom az olvasóval sem, csak a szöveggel. Nekem az írás - ha úgy tetszik - szabadsággyakorlat.

Szabó Eszter
Domján Attila