2021. január 18.
//
Piroska névnap

Izgalmas véghajrá, minden az utolsó versenyen dől el

2020. december 4. 8:16
Just Creative
A Veszprém környéki Mikulás Rallye minden évben egy levezető, „bulifutam” volt, azonban idén a magyar bajnokság részeként kiélezett küzdelemmé válik. A bajnoki címre esélyes párosok között ott van Turán Frigyes és Bagaméri László is, akik jelenleg 92 ponttal az összetett második helyen állnak.

A magyar ralibajnokság idei záró futama, a Mikulás Rallye több szempontból is rendhagyó lesz, ugyanis eddig minden évben egy különleges ünnepi autózásként tekintettünk rá, idén azonban komoly téttel bír. Az ORB összetett értékelésben még négy pilótának is nagy esélye van a bajnoki cím megszerzésére, köztük nekünk is. Jelenleg összetett másodikok vagyunk, itt még bármi megtörténhet. A vasárnapi hét futamos versenyt nagyon komolyan fogjuk venni, a keddi tesztet követően motiváltak és optimisták vagyunk. Úgy érezzük, megtaláltuk a murvás pályákra a legjobb beállításokat, a Next Auto Polo GTI R5 és a csapat is nagyon jó, magabiztosan állunk majd rajthoz. Annak, hogy a végén ki nyer, sok összetevője van, szerencsésnek is kell lennünk, hogy meg tudjuk szerezni a bajnoki címet, de mi beletettük azt a munkát, amit tudtunk, izgatottan várjuk a hétvégi idényzáró futamot

– mondta Turán Frigyes.

Az év murvás versenyén a Rallye1-es kategóriában 72 páros áll rajthoz, közülük 23-an R5-ös autóval versenyeznek a Veszprém környéki pályákon. Az indulóknak három körben 7 gyorsasági szakaszt (Várpalota, Kislőtér, Nagylőtér) és összesen több mint 105 versenykilométert kell teljesíteniük. A céldobogót a Veszprém Arénában állítják fel.

A keddi teszten ültünk mi is először murva beállításokkal az autóban, az elején még kicsit puhának éreztük a mi stílusunkhoz, de a nap végére, változtatva a beállításokon és a gumizáson, kihoztuk a Next Auto Polo-ból a maximumot. Biztos, hogy furcsa érzés lesz szurkolók nélkül versenyeznünk vasárnap, ugyanis a közönség rengeteg lendületet ad nekünk, de az adrenalin majd reméljük, kárpótol minket. Egy biztos, mindent bele fogunk adni, hogy megszerezzük életünk első magyar bajnoki címét

– tette hozzá Bagaméri László.

Az előrejelzések szerint vasárnap száraz időjárás, és körülbelül 10 fok vár a versenyzőkre.

vehir.hu

További cikkek

Jól éreztük magunkat, jó hétvégét zártunk – Turán Frigyes
Jól éreztük magunkat, jó hétvégét zártunk – Turán Frigyes
Nagy küzdelmet és az utolsó másodpercekig tartó izgalmakat hozott a magyar ralibajnokságot záró Mikulás-rali. A Next Auto Polo GTI R5-tel versenyző Turán Frigyes és Bagaméri László végig vezették a mezőnyt és magabiztos győzelmet arattak.
Mikulás-rali: hivatalosan még nem bajnokok Hadik Andrásék
Mikulás-rali: hivatalosan még nem bajnokok Hadik Andrásék
A vasárnapi Mikulás-rali végeredménye már biztosan nem változik, az országos bajnokság hivatalos végső sorrendjére azonban még néhány napot várni kell Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint.
Mikulás-rali: Turánék nyerték a versenyt, Hadikék a bajnokok
Mikulás-rali: Turánék nyerték a versenyt, Hadikék a bajnokok
A Turán Frigyes, Bagaméri László páros nyerte a vasárnapi Mikulás-ralit, az országos bajnokság idei utolsó futamát, a bajnoki címet pedig a versenyen negyedikként záró Hadik András, Kertész Krisztián duó szerezte meg.
Négy páros közül kerül ki az idei bajnok zárt kapuk mögött
Négy páros közül kerül ki az idei bajnok zárt kapuk mögött
Vasárnap kerül sor az országos ralibajnokság idei hatodik, utolsó fordulójára, a Mikulás-ralira, amelyet a veszprémi lőtéren és környékén rendeznek zárt kapuk mögött, az abszolút bajnoki címért pedig négy páros küzd meg.
Idén nem lesz Veszprém-rali, a Mikulás-raliról még egyeztetnek
Idén nem lesz Veszprém-rali, a Mikulás-raliról még egyeztetnek
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) kedden véglegesítette a rali országos bajnokság módosított versenynaptár-tervezetét, amely szerint július közepén rajtol a hat futamból álló sorozat.