2023. június 3.
//
Klotild névnap

Mikulás-rali: Turánék nyerték a versenyt, Hadikék a bajnokok

2020. december 6. 17:18
MTI
A Turán Frigyes, Bagaméri László páros nyerte a vasárnapi Mikulás-ralit, az országos bajnokság idei utolsó futamát, a bajnoki címet pedig a versenyen negyedikként záró Hadik András, Kertész Krisztián duó szerezte meg.

A veszprémi lőtéren és környékén rendezett zárt kapus viadalon Turánék az első gyorsasági szakasztól kezdve végig vezették az abszolút értékelést, a hétből négy etapot megnyertek, és végül 28.8 másodperccel jobb időeredménnyel zárták a több mint 105 kilométeres távot, mint közvetlen riválisuk, a 2018-ban is abszolút bajnok Hadik.

A Shell Helix Ultra csapatának párosa azonban ezzel a futamgyőzelemmel sem tudta elhódítani a bajnoki címet. Az összetett pontversenyben a mostani viadal előtt 11 pontos előnnyel vezető Hadikék ugyanis végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, és a bajnoki diadalhoz elegendő volt az élmezőny közelében autózniuk.   

Úgy gondolom, hogy a magunk részéről mindent megtettünk, és egy nagyon erős hétvégénk volt

- nyilatkozta a Rallye Rádiónak a futam után a Next Auto Polo GTI R5-ösét vezető Turán.    

Képek

A Mikulás-ralit egy cseh páros zárta a második helyen, harmadik pedig a Bútor Róbert, Tagai Róbert kettős lett, de ezeknek az egységeknek az eredménye nem számított bele a bajnoki értékelésbe.    

A tavalyi bajnok Vincze Ferenc, Bacigál Igor duó az ötödik helyen fejezte be a Mikulás-ralit, míg a végső diadalra a verseny előtt még szintén esélyes Velenczei Ádám, Szőke Tamás kettős hatodik lett.    

Végeredmény, Mikulás-rali (7 gyorsasági szakasz, 105,3 km, az élmezőny):
1. Turán Frigyes, Bagaméri László (Next Auto Polo GTI R5) 49:30.5 perc
2. Erik Cais, Katerina Janovska (cseh, Ford Fiesta Rally2) 13.7 másodperc hátrány
3. Bútor Róbert, Tagai Róbert (Skoda Fabia R5) 26.7 mp h.
4. Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5) 28.8 mp h.
5. Vincze Ferenc, Bacigál Igor (Skoda Fabia Rally2) 30.1 mp h.
6. Velenczei Ádám, Szőke Tamás (Skoda Fabia Rally2) 33.4 mp h.

vehir.hu
Szalai Csaba

További cikkek

Spanyol Nagydíj - Verstappené a barcelonai pole pozíció
Spanyol Nagydíj - Verstappené a barcelonai pole pozíció
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Monacói Nagydíj - Verstappen rajt-cél győzelmet aratott
Monacói Nagydíj - Verstappen rajt-cél győzelmet aratott
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat Monte-Carlóban, ezzel tovább növelte az előnyét a vb-pontverseny élén.
Monacói Nagydíj - Verstappené a pole pozíció
Monacói Nagydíj - Verstappené a pole pozíció
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj komoly izgalmakat hozó időmérő edzését szombaton, így az összetettben most is az élen álló holland rajtolhat majd az élről a vasárnapi futamon.
Hivatalosan megnyitották a Balaton Park versenypályát Balatonfőkajáron
Hivatalosan megnyitották a Balaton Park versenypályát Balatonfőkajáron
Hivatalosan megnyitották a Balaton Park elnevezésű versenypályát Balatonfőkajáron, a létesítményben a Forma-1-en és a gyorsaságimotoros-vb futamain kívül bármilyen autó- és motorsport eseményt meg tudnak rendezni.
Elmarad a hétvégi imolai F1-es nagydíj!
Elmarad a hétvégi imolai F1-es nagydíj!
Az Olaszországot sújtó esőzések és az imolai versenypálya közelében lévő Santerno folyó áradása miatt törölték a hétvégére tervezett Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíj teljes programját.