– Mi volt előbb: a rajzolás vagy a mézeskalács szeretete?
– Természetesen a rajzolás, ceruzát, zsírkrétát hamarabb fogtam a kezembe, mint sütőlemezt és tésztát. A tanítóim már óvodás koromban felfigyeltek a rajzaim kidolgozottságára és nagyon sokat biztattak – az akkori óvó nénimmel egyébként mindmáig jó kapcsolatot ápolok. Majd jött az általános iskola, ahol nagyon jó tanáraim voltak, versenyekre invitáltak, amelyeket kisebb-nagyobb siker követett. A rajztanárom az órákon gyakran hangoztatta is: „az alma nem esik messze a fájától” – bár én ezt sokáig nem értettem –, illetve hogy legalább nekem grafikus pályára kellene mennem. Szüleim és a testvéreik is abban az iskolában tanultak ugyanis, javarészt ugyanazok a tanáraink voltak, és több családtagomnak volt önálló kiállítása rajzokból, festményekből, amit autodidakta módon tanultak az évek során. Édesanyám esküvői ruhákat tervez és varr, de van közöttünk 3D festő, illetve porcelán festő is. Így már érthető az alma és a fa teória. De visszatérve rám, a továbbtanulásnál, megfogadva a tanácsot, művészeti iskolába jelentkeztem, ahova fel is vettek, ám végül másik iskolát, egy teljesen másik pályát választottam.
– Végül is mennyire volt tervben, hogy egyszer mézeskalács készítéssel, kézműves tevékenységgel foglalkozz?
– Tervben sokáig nem volt, de valahogy az élet mindig úgy hozta, hogy vissza-visszatértem az alkotói tevékenységhez. Sütni már tizenévesen tudtam, persze akkor még a sütemények és torták világa varázsolt el. A nagy lépés az életemben azonban az volt, hogy Németországban vállaltam munkát segéd cukrászként. Ezzel kinyílt a világ előttem, rengeteg sütési fortélyt és technikát tanultam. Sajnos idővel haza kellett jönnöm, mert lejárt a munkavállalási engedélyem, ami akkor még kellett a kint tartózkodáshoz. Itthon szintén egy cukrászdában helyezkedtem el, ahol viszont folyamatosan megmondták, mennyi és mekkora lehet egy sütemény, a díszítésben sem adtak szabad kezet. Nem éreztem magaménak, így hamar váltottam, és azóta sem dolgoztam cukrászdában. De belekóstoltam a pék szakmába, ami inkább a férfiak világa, kemény fizikai munka. Sokan viszont a helyi kerékpárboltból ismernek, évekig ott voltam eladó, és ha kellett, bepiszkoltam a kezemet is. Volt, hogy apuka hozta be a gyerkőc kerékpárját, hogy belsőt kéne ragasztani és én csináltam meg, mert a fiúk mást csináltak. Vicces volt. Ott szintén sokat tanultam a főnökömtől. Először is azt, hogy egy vállalkozásban jön-megy a pénz, idő, mire megtanulja ezt az ember.
– Nemrég egy riportban úgy nyilatkoztál, sokáig szinte a családod előtt is titkoltad, hogy szabadidődben mézeskalácsokkal foglalkozol. Mi volt ennek az oka?
– Inkább azt mondanám, nem nagyon hangoztattam a szabadidős tevékenységem, hiszen rengeteg dologba belekezdtem, és a kezdeti lelkesedés idővel mindig alább hagyott, nem voltam elég kitartó, és nem gondoltam át jól a dolgokat. Szerintem ez lehetett az oka.
– A hobbinak indult tevékenységed viszont három éve főállássá vált. Mi jellemezte ezt a pontot, illetve a kezdeteket?
– Egy-két embernek már korábban is hangoztattam az indulást, hogy mézeskalácsozni szeretnék – volt, aki kinevetett, de volt, aki erőt adott. Ilyen volt például édesanyám, a húgom és Pappné Rózsika nyugdíjas cukrász, akinek ezúton is szeretném megköszönni, mert talán ő még jobban is bízott bennem, mint én saját magam. Valószínűleg ha vele nem találkozom, ma nem főállásban készíteném a kalácsokat, hanem csak másodállásban. A vállalkozásomat együtt kezdtük anyukámmal, mindketten pályázattal indultunk. Ő biztosra ment, hiszen sokan tudták, hogy nagyon jól varr. Neki hamar meglett a célközönsége. Nekem a nulláról kellett indulnom, lesz ami lesz, most vagy soha alapon. Visszagondolva nem volt egyszerű, de már tudom, hogy bátor, ám jó döntés volt részemről.
– Sokan foglalkoznak mézeskalács készítéssel, a Mézeskalácsos Lány vidám, különleges formájú, díszítésű termékeit mégsem lehet összetéveszteni másokéval. Hogyan készülnek ezek?
– Régebben különböző internetes oldalakról rendeltem a kiszúrókat, de hamar rájöttem, hogy sem a méret, sem a forma nem megfelelő számomra, így javarészt én tervezem és készíttetem a kiszúrókat rajzok, képek alapján. Ma már sokat fejlődött ezen a téren is az ipar, többen is foglalkoznak ezek gyártásával. Sokan megkérdezik, hogy mennyi idő alatt készítek el egy kalácskát. Erre sajnos pontos választ nem tudok adni, mert ez függ a kidolgozottságtól, a színektől, mérettől is. Egy nagyobb kerek doboz mázazva, kalocsai színes mintával díszítve például 14-16 óra is lehet, mire elkészül. Ilyenkor szoktam azt mondani: "Most akkor mindenki számolja ki a saját órabérét, ehhez pedig jön még az anyagköltség." Ezen kicsit elgondolkodnak a megrendelők. A teljes elkészülési idő pedig 5-6 naphosszt is igénybe vesz, a tészta begyúrásától, a száradási időn túl a csomagolásig. Az ünnepek közeledtével pedig már összefolynak a munkafolyamatok és a napok, hiszen ilyenkor már százasával készülnek a mézesek.
– Ugyanakkor nem csak karácsonyi mézeseket készítesz. Kezd kikopni a sztereotípia, hogy mézeskalácsot csak ilyenkor lehet venni?
– A legnagyobb forgalmunk ilyenkor van, de ez a kereskedelem összes részében így van. Szerintem egyre inkább sikerül ezt a sztereotípiát átfordítani. Ma már olyan formákat kérnek, hogy sokszor én pirulok bele. Szerencsésnek mondhatom magam, mert egész évre be vagyok táblázva. A gondolataim már jóval előbbre járnak, hiszen karácsony után kezdődik a következő ünnepre való felkészülés: kezdve a Valentin nappal, majd azt követi a nőnap, a húsvét, anyák napja. Esküvők, szülinapok, névnapok egész évben vannak, és még sorolhatnám a végtelenségig. Most a covid miatt az esküvőknél érzem a legjobban, hogy kivárnak. Van persze, aki halasztott és fenntartja a rendelését. Reméljük, a szigorítások feloldásával ez változik, és többen felkeresnek, mert az esküvői ajándékokat szeretem a legjobban készíteni.
– Inkább dísznek vagy gasztro ajándéknak veszik a sütiket?
– Általában a rendelő az ajándékozó is egyben, tehát ő is tovább adja valakinek, ezért ezt csak akkor tudom, ha visszajeleznek. A figurákat szinte biztos, hogy elfogyasztják, főleg a gyerekek.
– Egyedi kérésre is készítesz mézeskalácsokat. Mi volt a legkülönlegesebb darab, amit elkészítettél?
– Igen, készítek. De mivel egy darabnak nem szoktam nekiállni, mert nem éri meg, így ha a kért forma szerintem is könnyen és jól kivitelezhető, akkor bekerül a termékek listájába. Az első különös kérés egy parasztsonka volt, amit Olaszországba vittek egy sonkaházba. Később nem győztem készíteni különböző méretekben. Kérték például mini méretben karácsonyfa dísznek, de készült 2 kilós tepsi nagyságú méretben is.
– Végső soron mi az, amiért beleszerettél a mézeskalácsokkal való foglalkozásba?
– Itt ki tudok teljesedni. Díszítés közben kikapcsol az agyam, és az alkotás öröme az, ami miatt készítem a kalácsokat. Illetve azért, mert olyan sokrétű, annyi mindent lehet készíteni belőle. De nagyon szeretem azt is, hogy a magam ura vagyok. Ennek persze megvan az előnye, hátránya is. Nincs szabadság és táppénz sem, a határidős rendeléseket meg kell csinálni, ha törik, ha szakad. Rossz tulajdonságom, hogy munkamániás vagyok, de ez a kézműveskedésnél kifejezetten előny. Ezt szenvedély, precízség, kitartás és szeretet nélkül nem lehet csinálni. Szeretem, ha az emberek életét egy kis szeretettel meg tudom fűszerezni, vagy mosolyt csalok az arcukra. A mai világban talán ez a legnagyobb érték.
