Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fenyőfamustra Veszprémben, avagy újra népszerű a luc

2020. december 21. 14:00
Még mindig a normann fenyőt keresik a legtöbben, de ismét kezd népszerű lenne a klasszikus luc a maga jellegzetes fenyőillatával. Riportunkban körbenéztünk a veszprémi fenyőárusok között és közösen megpróbáltuk megfejteni a változó trendek okait.

Kezdjük a két legelterjedtebb fenyőtípussal pró és kontra, avagy előnyök és hátrányok a normann (a berögződéssel ellentétben nem normand és nem is a vikingekről kapta a nevét, hanem Alexander von Nordmann, finn természettudós után keresztelték el így a fajtát), valamint a luc esetében.

Amíg az első tűlevelű kevésbé hullatja tüskeszerű leveleit, ezáltal karácsony másnapján még nincs szükség porszívózásra, addig ez a fajta kisebb mértékben árasztja magából a jellegzetes gyantaillatot, amit sokszor a karácsony illatával azonosítunk. A luc esetében ez pont fordítva van, ha nem áll vízben a fa, hamar leperegnek a levelei, ellenben ez a fajta biztosítja a mézeskalács mellett az igazi karácsonyi illatot a lakásokban.

Az utóbbi években a praktikum került előtérbe azoknál, akik nem műfenyőt, vagy élő fát választanak karácsonyfának, hanem a hagyományos kivágott fenyőfa alá kerülnek az ajándékok karácsonykor.

Tehát a normannokra volt a legnagyobb kereslet a piacokon, ahol 4000-6000 forinti között mozog az áruk méterenként.

Ezt a fajtát egyébként lassabb kinevelni, 8-10 év is szükséges ahhoz, hogy elérjék azt a méretet, ami alkalmassá teszi őket, hogy karácsonykor a lakások díszei legyenek, a lucnál elegendő 5 év erre.

Ezt már a Horváth családtól tudtuk meg, akik 1973 óta mindig a vásárcsarnok mellett árulják a fákat, és bár évente csak egyszer van szezonja a karácsonyfának, így is számos törzsvásárlót tartanak számon.

A családfő elmondta, hogy az elmúlt évek után idén ismét nagyobb a kereslet a lucfenyőre, erre viszont a termelők nem voltak felkészülve, jóval kevesebbet telepítettek és vágtak ki idén. Egyértelműen nem lehet meghatározni ennek a megnövekedett keresletnek az okát, a lucfenyő olcsóbb ára viszont logikus magyarázat lehet 2020-ban, a járvány okozta gazdasági visszaesés.

Horváthék egyébként 350 darab fenyőfával készültek Veszprémbe, várhatóan ezt a mennyiséget sikerül is eladniuk az ünnepek előtt. A legtöbben pedig december 18-21 között szokták beszerezni a karácsonyfájukat.

A fenyőfaárusok amellett, hogy értékesítik a fákat, pluszszolgáltatásként sok helyen bele is faragják a tartóba a fát. Horváth úrtól megtudtuk, hogy bár jelképes összeget fel szoktak számolni ezért a szolgáltatásért, az áraik rugalmasak, akiken azt látják, hogy szerényebb körülmények között élnek, szívesen megteszik nekik ingyen, vagy a fa árából engednek pár ezer forintot.

Egy másik érdekesség a fenyőfaárusok kínálatából, sok helyen a normann fa mellett lehetőség van néhány ág lucfenyő megvásárlására is. Ezt is az igény hívta életre, a már említett karácsonyi illat miatt.

A műfenyőket már nem a piacon kell keresni, hanem a nagyobb szupermarketekben. Szintén az elmúlt 10-15 évben egyre többen döntenek úgy, hogy ezt a fenntartható megoldást választják és lemondanak az illatokról.

Ha az anyagi vonzatát vizsgáljuk a karácsonyfáknak, az árusoknál a 3000 mellett egészen a 45 000 forintos fenyőfát is megtaláltuk. Az átlagos 1,5-2 méteres fák a legtöbb helyen 8000-12 000 forint között mozognak.

A műfenyők között is nagyok az eltérések, a pár ezer forintos megoldás mellett itt is vannak több tízezer forintos fák, a legdrágább, amit az árukereső felkínált 800 000 forint volt. (Ez egyébként egy öt méter magas, 12 875 ággal ellátott műanyag megoldás volt.)

Hajas Bálint
Simon Dániel
további cikkek
A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. 2025. december 27. 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. 2025. december 26. 0:11 Volt, ahol tragikus lett a karácsony közérdekű Volt, ahol tragikus lett a karácsony Országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én. 2025. december 25. 20:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.