Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Néptáncos, lengyel önkormányzati vezető és művész céh kapta idén a város legrangosabb díját

2020. december 31. 13:58
A Gizella-díjat évente egy alkalommal, hagyományosan a Gizella Napok keretében adja át a polgármester a közgyűlés döntése alapján Veszprém város művészeti értékeinek létrehozásáért és megőrzéséért, valamint a város hírnevének öregbítése érdekében végzett kimagasló munka elismeréseként. Idén két személy és egy szervezet részesült a rangos díjban.

Vastag Richárd

tizenöt évesen kezdett táncolni. Pályakezdőként a Magyarpolányi Alapfokú Művészeti Iskolában tevékenykedett, művészeti vezetője lett az Ajka-Padragkút Néptáncegyüttesnek, majd az Apte Táncegyletnek. 2012 óta a Szilágyi Keresztény Iskola főállású néptánc pedagógusa. A tanítás mellett vezeti a veszprémi Gerence Hagyományörző Néptáncegyüttest és működteti a közkedvelt „Ricsi bácsi játszóháza” programot. Közel ötszáz gyermeket oktat néptáncra Veszprémben, valamint számos megyei és megyén kívüli néptáncegyüttesnél tanít és koreografál. Számára a néptánc küldetés, hitvallás, mely az emberek lelki gazdagságának gyarapítását szolgálja. A tanítás mellett kiemelkedően érdeklődik a néprajz és folklór iránt, elhivatottan kutatja a kevésbé ismert Balaton-felvidék és a Bakony táncos hagyományait. 2009-ben „Aranysarkantyús táncos” díjban, 2011-ben megyei pedagógiai kitüntetésben részesült. Elnyerte a „Népművészet Ifjú Mestere” címet, valamint a Szent Gellért díj ezüst fokozatát egyaránt.

Kövesdi Hanna

a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke ösztöndíjasként érkezett a Veszprémi Vegyipari Egyetemre, ahol mérnöki diplomát szerzett. Hamar megszerette a királynék városát, ezért tanulmányai befejeztével, az ösztöndíj lengyelországi ledolgozása után itt alapított családot. Visszatérése után azonnal bekapcsolódott a klubszinten működő lengyel csoportba, majd a kisebbségi önkormányzatok megalakítása után egyre több szerepet vállalt ott is. Munkájával hozzájárult ahhoz, hogy a veszprémi lett az egyik legfontosabb tagintézménye az egykori Oktatásügyi Minisztérium támogatásával működő Magyarországi Lengyel Nyelvoktatási Iskolának. Munkáját mindig nagy lelkesedéssel, kitartással, felelősséggel végzi. A város közművelődési intézményivel karöltve, a lengyel-magyar együttműködés jegyében tevékenysége nyomán Veszprém városa számos rangos kulturális, közéleti eseménnyel lett gazdagabb. A két ország közötti hagyományosan erős kapcsolat továbbépítését kihívásnak érzi, utazásokat is szervez a két kultúra megismerésének kölcsönös mélyítése céljából. Önzetlen, értékes munkája igazi hidakat épít népeink között.

A Veszprémi Művész Céh

alkotóközösséget 1989-ben 14 lelkes Veszprém megyei képző és iparművész hozta létre. A céh formával hangsúlyozni szerették volna a mesterség tudásának elismerését, az anyag tiszteletét, megbecsülését. A Céh tagjai külön-külön más-más módon láttatják a valóságot, mégis alkotótársak, művészetük rendkívül sokszínű, egymás kollégái, nem kritikusai. A területi elvű szakmai és baráti társaság történetének 30 esztendeje alatt összesen 85 festő-, grafikus-, szobrász-, keramikus-, fotó-, képzőművész, valamint bútortervező-, porcelántervező-, textiltervező iparművész vett részt a közösség életében. A céh leglátványosabb tevékenysége a közös kiállításokban ragadható meg. Ezekkel nem csupán Veszprém megyében, de az ország számtalan településén, sőt több alkalommal külföldön is találkozhattak a vizuális kultúra iránt érdeklődők. Az egyesület a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetségének tagja. Kollektív, közösségteremtő és a közösséget szolgáló tevékenységével immár 3 évtizede aktívan járul hozzá Veszprém városának kulturális, művészeti életéhez és értékeinek megjelenítéséhez, közvetítéséhez.

vehir.hu
további cikkek
Lengyel díjat kapott Porga Gyula lengyel nemzetiség Lengyel díjat kapott Porga Gyula A veszprémi polgármester szombaton vette át a Szent László-díjat, ez a legmagasabb kitüntetés, amit valaki megkaphat a Magyarországon élő lengyelektől. 2023. június 27. 10:52 Ünnepélyes keretek között adták át a Gizella-díjakat Ünnepélyes keretek között adták át a Gizella-díjakat Szombat este a Gizella Napok ünnepi főműsora volt terítéken. A 2023-as év Gizella-díjasai Fenyvesi Ottó, Márkusné Vörös Hajnalka, valamint Némethné Károlyi Jolán. 2023. május 13. 18:59 Európai díjjal elismert veszprémi hölgy Európai díjjal elismert veszprémi hölgy A május 9-i Európa-nap az európai béke és egység ünnepeként tartják számon az unión belül. Az idei Európa-nap alkalmából május 7-én, a budapesti Szabadság téren tartott fesztiválon Bóka János, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Maksi Mátyás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének megbízott vezetője adta át a Magyarok Európáért díjakat, amelyekkel egy veszprémi kollégát is elismertek. 2023. május 8. 14:24 Átadták a Pro Urbe érdemérmeket Átadták a Pro Urbe érdemérmeket A Veszprém városért – Pro Urbe emlékérmet azoknak ítélik oda, akik kiemelkedő, eredményes munkájukkal beírják nevüket a város történelmének térképére. A csütörtök délutáni, ünnepélyes átadónak helyszínéül a Városháza szolgált. 2023. március 16. 23:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.