Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Férfi kézilabda-vb: a negyeddöntőbe jutás a cél

2021. január 12. 19:22 // Forrás: MTI
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a negyeddöntőbe jutást várja el a férfiválogatottól a szerdán kezdődő egyiptomi világbajnokságon.

Az MKSZ keddi online sajtótájékoztatóján Nagy László alelnök, a szakmai stáb tagja úgy fogalmazott, hogy a csapatnak is ez az elképzelése, vagyis az ambíciók összecsengenek az elnökség elvárásával.    

"Szeretnénk minél több ponttal a középdöntőbe jutni. A németeket is szeretnénk legyőzni, és bár nem feltétlenül mi vagyunk az esélyesek, de van bennünk akarat és bizonyítási vágy, hogy maradandót alkossunk" - nyilatkozta a korábbi világklasszis jobbátlövő.

A magyarok a gízai A csoportban pénteken a Zöld-foki Köztársaság, vasárnap Uruguay, kedden pedig Németország ellen lépnek pályára. A középdöntőbe az első három helyezett jut.

A magyar küldöttség szerdán, a balátlövő Bodó Richárd viszont csak szombaton utazik Egyiptomba. Gulyás István szövetségi kapitány elmondta, hogy a MOL-Pick Szeged játékosának gyermeke születik, ezért indul három nappal később az észak-afrikai országba.

Fotó: MKSZFotó: MKSZ

A szakvezető hozzátette, Ligetvári Patrik hiánya miatt védekezésben némileg változott a felállás, és beállósok látják el a két belső védő feladatát. A Telekom Veszprém koronavírus-fertőzésen átesett átlövője azért nem tagja a keretnek, mert a vizsgálati eredményei alapján nem kapta meg a visszatéréshez szükséges orvosi engedélyt.    

"Az edzéseink kiválóan, jó hangulatban teltek, a játékosok fegyelmezettek voltak. Igyekeztünk a legjobban kihasználni a rendelkezésünkre álló időt" - vélekedett a kapitány.    

Hozzátette, a szlovákok ellen - az ellenfél koronavírusos megbetegedései miatt - elmaradt két edzőmérkőzés "némi deficitet okozott" a felkészülésben, mert nem látják pontosan, hol tart a csapat. Reményei szerint az első két csoportmeccsen utolérik magukat, és megfelelő állapotba kerülnek a csoportdöntőnek ígérkező, németek elleni összecsapásra.    

Gulyás az esélyek kapcsán megjegyezte, vakon tapogatóznak, hiszen napról napra jönnek az újabb hírek arról, éppen melyik csapatnál hány fertőzöttet találtak, és ez nagyban befolyásolja majd az egész világbajnokság kimenetelét. Hétfőn és kedden Csehország, Brazília, az Egyesült Államok és a Zöld-foki Köztársaság válogatottjáról derült ki, hogy nem tudja a lehető legerősebb kerettel megkezdeni a tornát.    

"A játékosok nagyon optimistán nyilatkoznak, és bár mi is derűlátók vagyunk, lépésről lépésre haladunk" - szögezte le a szövetségi kapitány. Hangsúlyozta, semmi okuk nem volt módosítani azon a kereten, amellyel a tavalyi Európa-bajnokságon sikeresen szerepeltek. Ahol mégis változtattak, ott szakmai okok állnak a háttérben.    

"Bízunk benne, hogy rutinos játékosokkal kiegészülve sokkal ütőképesebbek leszünk. Nagyobb variációs lehetőséggel, és némileg más kézilabdával fogunk tudni előrukkolni" - mondta.   

Gulyás leszögezte, hogy a szakmai stáb mind a 20 játékosra számít a tornán, ezért úgy kell készülniük, hogy bármikor bevethetők legyenek. Egy mérkőzésre 16 játékos nevezhető, de a csapatok ezúttal korlátlan cserelehetőséggel rendelkeznek.    

Mikler Roland közölte, kötelességük, hogy ugyanazt a mentalitást és hozzáállást mutassák, mint egy évvel ezelőtt Malmőben.    

"Sok olyan tényező van, ami zavarhatja a fejeket, ezért a legnagyobb kérésem a csapat felé az volt, hogy csak és kizárólag saját magunkkal foglalkozzunk, ne a körülményekkel" - nyilatkozta a kapus.    

Nagy László a szervezés kapcsán példaként elmondta: öt nappal ezelőtt kiderült, hogy egy másik szállodában kell lakniuk, nem abban, amelyet eredetileg kijelöltek számukra, de a változtatás okát nem közölték.

"Ki tudja, milyen meglepetésekre kell még felkészülnünk" - jegyezte meg.

Mikler Roland úgy fogalmazott, az első két csoportmeccs jó lesz arra, hogy a németek ellen felkészüljenek, hiszen jövő kedden "minden erőnkre és tudásunkra szükség lesz, mert nem titkolt célunk, hogy elcsípjük a csoport első helyét".

vehir.hu
további cikkek
Párizs 2024: Golovin örül, Rodríguez szerint nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket Párizs 2024 Párizs 2024: Golovin örül, Rodríguez szerint nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket A magyar női kézilabda-válogatottat vezető Golovin Vlagyimir örül, a férfi csapat szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez szerint viszont nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket a párizsi olimpia keddi csoportsorsolásán. 2024. április 16. 20:57 Párizs 2024: mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával Párizs 2024 Párizs 2024: mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán. 2024. április 16. 18:21 Ilyés Ferenc: katartikus élmény volt az olimpiai selejtező férfi kézilabda-válogatott Ilyés Ferenc: katartikus élmény volt az olimpiai selejtező Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke katartikus élményként élte meg a magyar férfi válogatott kijutását a párizsi olimpiára. 2024. március 26. 14:27 Férfi kézilabda Eb-selejtező: Montenegró, Szlovákia és Finnország lesznek az ellenfelek férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda Eb-selejtező: Montenegró, Szlovákia és Finnország lesznek az ellenfelek Az olimpiai résztvevő, Európa-bajnoki ötödik helyezett magyar férfi kézilabda-válogatott a montenegrói, a szlovák és a finn együttessel találkozik a 2026-os kontinenstorna selejtezőjében. 2024. március 21. 20:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.