Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. május 14. Bonifác
2025. május 14. Bonifác

Jól halad a VLS felkészülése

2021. február 1. 16:51
Az eddig lejátszott négy felkészülési mérkőzésén egyaránt győzelmet aratott városunk harmadosztályban szereplő labdarúgócsapata, a Practical VLS. A vezetőedző Pető Tamás szerint nincs jelentősége az eredményeknek, ugyanakkor elégedett játékosai pályán mutatott teljesítményével.

A labdarúgó NB III nyugati csoportjának negyedik helyén telelő Practical VLS januárban négy felkészülési mérkőzést játszott. Először Szombathelyen, a megyei első osztályban szereplő Király SC otthonában arattak 4-1-es diadalt a bakonyiak, nem sokkal később pedig a Videoton NB III-as csapatához látogattak Székesfehérvárra, ahol 3-2-re sikerült nyerniük.

Jelenleg a felkészülési időszakunk felénél járunk, február végén rajtol a bajnokságunk tavaszi szezonja. Lelkiismerettel készülünk: igaz, az eddigi edzőmérkőzéseinket megnyertük, de számomra ebben a fázisban nem az eredmény az elsődleges. Jelenleg lehetőséget biztosítok az összes fiatal játékosomnak, hogy megtapasztalhassák a felnőtt mezőny sajátosságait

– reagált lapunk megkeresésére Pető Tamás, a Pracitcal VLS vezetőedzője. A szakvezető hozzátette, játékosai eddig nem vallottak szégyent. Boldoggá teszi, hogy az edzéseken gyakorolt formációkat viszontláthatta a felkészülési mérkőzéseken.

Pető Tamás elégedett játékosai teljesítményévelPető Tamás elégedett játékosai teljesítményével

A hazai derbik első játékrészében szinte csak fiatalok alkották az együttesünket. Lelkesek, hiszen ők is hozzájárultak a győzelmekhez, amelyek által az önbizalmuk is növekszik.

– tette hozzá a vezetőedző.

A Practical VLS hazai környezetben két megyei első osztályú gárdával játszott: az Úrkút ellen 6-0-ra, míg a Kapuvárral szemben 5-1-re sikerült nyerniük a Pető-tanítványoknak. Akikre, mint megtudhattuk, még három idegenbeli megpróbáltatás vár a bajnokság folytatásáig: Tihany mellett Dunaújvárosba, valamint Székesfehérvárra is ellátogatnak még labdarúgóink.

Simon Dani
Kovács Bálint
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. BICSKEI TC 18 15 0 3 33 10 23 45
2. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 18 13 4 1 30 7 23 43
3. PRACTICAL VSC 18 12 2 4 25 14 11 38
4. BUDAÖRS 18 10 2 6 36 28 8 32
5. ETO AKADÉMIA 18 10 2 6 34 32 2 32
6. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 18 8 4 6 27 20 7 28
7. III. KER. TVE 18 7 3 8 36 29 7 24
8. ÉRDI VSE 18 7 3 8 20 18 2 24
9. BALATONFÜREDI FC 18 6 3 9 18 24 -6 21
10. FC SOPRON 18 5 6 7 20 25 -5 21
11. ÚJPEST FC II. 18 6 2 10 27 29 -2 20
12. KOMÁROM VSE 18 5 5 8 25 25 0 20
13. DOROGI FC 18 4 6 8 20 28 -8 18
14. SZOMBATHELYI HALADÁS 18 3 7 8 24 36 -12 16
15. GYIRMÓT FC GYŐR II. 18 3 3 12 21 46 -25 12
16. KELEN SC 18 3 2 13 12 37 -25 11
Utolsó módosítás: 2025. április 21. 23:25
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2024. november 17. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. november 24. 13:00
Helyszín
Kelen SC Sporttelep
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2025. március 2. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Budaörs
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. március 9. 14:00
Helyszín
Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Újpest FC II.
Időpont
2025. március 16. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. március 22. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. március 30. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. április 6. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. április 13. 11:00
Helyszín
Felcsút, Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Érdi VSE
Időpont
2025. április 20. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. április 27. 19:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. május 4. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. május 10. 16:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2025. május 18. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
FC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. május 25. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.