Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Harminchét gólt kapott, alulmaradt a Barcával szemben a Veszprém

2021. február 4. 22:16
Második vereségét szenvedte el az idei BL-kiírásban a Telekom Veszprém, miután gyenge védekezésének köszönhetően csütörtök este három góllal alulmaradt a továbbra is hibátlan spanyol Barcelona vendéglátójaként.

Nincs megállás! – négy nappal az egyiptomi férfi kézilabda-világbajnokság után máris folytatódtak a Bajnokok Ligája küzdelmei. A B csoport ötödik fordulóból elhalasztott szuperrangadóján a négyszeres ezüstérmes Telekom Veszprém a sorozat legeredményesebb klubját, a korábbi kilencszeres győztes Barcelonát fogadta a Veszprém Aréna zárt kapui mögött. Nemcsak a dicső múlt, a jelen is parázs küzdelmet ígért, hiszen a csütörtök éjszakába nyúló találkozón a nyolcas első két helyezettje feszült egymásnak.

Mindkét oldalon akadtak hiányzók. A nyolcas második helyén álló bakonyiaknál Rasmus Lauge sérülés, Petar Nenadics, Kent Robin Tönnesen és Székely Márton pedig taktikai okokból maradt ki a tizenhatos meccskeretből. Míg a hibátlan teljesítménnyel éllovasnál Xavier Pascual vezetőedző mellett a két francia átlövő, Dika Mem és Timothey N'Guessan, illetve a szlovén jobbszélső, Blaz Janc maradt távol.

Spanyol interakcióval kezdődött a rangadó. Az újdonsült vb-bronzérmes Maqueda mattolta honfitársát, Perez de Vargast, majd az exveszprémi Palmarsson lőtt a szintén hispán Corrales kapujába. Gómez révén a vezetést is megszerezte a két irányítóval támadó Barca, míg a mieinknél Blagotinsek talált be. 4-4-ig fej-fej mellett haladt a két nagyágyú, amikor is Dolenec és Frade vezetésével sorozatban hármat lőttek a katalánok.

David Davis időkéréssel és két cserével – Lékait Mahé, Blagotinseket Nilsson váltotta – próbálta felrázni együttesét. Borozan bombáival fel is zárkózott egyetlen gólra a Telekom (16. perc: 8-9). Sajnos hátul nem ment a montenegrói balátlövőnek, a rózsaszín-zöld mezben „pompázó” Barca pedig kihasználta a vendéglátó védelmi hibáit, s négyet lőtt zsinórban.

Davis mester másodjára is időt kért, aki Cuparát be-, Lékait pedig visszaküldte. A magyar válogatott irányítója a szélről volt eredményes, Strlek ziccere viszont kimaradt, ám a túloldalon Gómez nem rontott (21. perc: 9-14). A magyar bajnok támadójátékából továbbra is hiányzott a kellő gyorsaság, dinamika, s a visszarendeződéssel is meggyűlt a mieink baja. Perez de Vargas jól védett, Manaszkov hetesből sem tudta mattolni, hattal a szünet előtt már hat volt közte (10-16).

Mindkét edző folyamatosan cserélt, a hazaiaknál Jahja, a spanyol bajnoknál pedig a brazil Langaro szállt be sikeresen. Szintén fontos gólokat lőtt Markussen, a dán vezetésével a pihenőig négyre csökkentette hátrányát a Davis-csapat (15-19).

Maqueda üres kapus góljával és Cupara hárításával kezdődött a második felvonás. A mínusz kettőért is támadhatott a Telekom, a lehetőség kimaradt, ehelyett Cindric lőtt kettőt. Palmarsson szintén duplázott, villámgyorsan ötre növelte fórját a Barca. Dolenec büntetőjét bravúrral védte Cupara. Először kapott labdát a jobbszélen Marguc, aki élt is a lehetőséggel. A vendégek jobbszárnya továbbra is remekelt: Gómez és Dolenec is megvillant, visszaállt a hatgólos differencia (38. perc: 19-25).

A veszprémi küzdőszellemet a hibák ellenére sem érhette kritika. A rivális védekezése valamelyest fellazult, Perez de Vargas sem találkozott a labdával, Maqueda vezényletével 5-1-es sorozatot produkált az Építők (44. perc: 24-26).

Ezúttal Fernando Barbeito kért időt, Dolenec kritikus helyzetben tolt egyet csapata szekerén, de a meccs háromnegyedéhez érve – szélsői vezetésével – feljött egyetlen gólra a Veszprém (28-29). Egál helyett az éllovas lőtt kettőt, az utolsó tíz perce fordulva három volt közte. A magyar rekordbajnok mindent egy lapra téve rohamozott, s Manaszkov kontragóljaival le is dolgozta hátrányát (52. perc: 31-31).

A tíz gólig jutó Gómez hetesére megint Manaszkov válaszolt, de a hajrába lépve elfogyni látszott a piros mezesek ereje. Perez de Vargas összekapta magát, aki fontos hárításokkal adott stabilitást az övéinek. Fabregas kétszer is megvillant, Mahé erre még felelni tudott, de Dolenec gólja minden kérdést eldöntött. Az utolsó percekre így már nem maradt izgalom, a Barca végül hárommal nyert (34-37), s hatalmas lépést tett a csoportgyőzelem felé.

A Telekom már kedden revánsot vehet Spanyolországban, noha pokolian nehéznek ígérkezik a „visszavágó”.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, B csoport, az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Telekom Veszprém–Barca 34-37 (15-19)
Veszprém Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Nikolics, Sztojkovics (szerbek)
Veszprém: Corrales – Marguc 2, Maqueda 6, Blagotinsek 3, Lékai 2, Markussen 2, Strlek 1
Csere: Cupara (kapus), Ligetvári, Borozan 5, Nilsson 2, Mahé 3, Manaszkov 6, Jahja 2, Moraes
Vezetőedző: David Davis
Barcelona: Perez de Vargas – Gómez 10 (4), Dolenec 7 (3), Sorhaindo, Gocalves, Palmarsson 5, Arino 1
Csere: Cindric 5, Frade 2, Fabregas 4, Entrerrios, Makuc 1, Pascual, Langaro 2
Megbízott edző: Fernando Barbeito Delgado
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/0, ill. 8/7

Tovébbi eredmények
THW Kiel–Motor Zaporizzsja 34–23 (16–12)
Nantes–Celje 28–30 (13–14)

Nyilatkozatok a Sport 1 televíziónak

David Davis: – Rengeteg gólt kaptunk, de nem csak a védekezéssel volt problémánk, a mai meccsen a Barca minden téren jobb volt nálunk. Az első félidőben a támadójátékunk sem működött megfelelően, rengeteg gólt kaptunk gyorsindításból. Így nem lehet mérkőzést kezdeni, mert ilyen rajt után végig rohanni kell az eredmény után.

Ligetvári Patrik: – Nem úgy mentünk bele a mérkőzésbe, ahogyan kellene. Az első félidőben rengeteg labdát eladtunk, melynek következtében sok kontragólt kaptunk. A második játékrészben meg akartunk mutatni, hogy többre vagyunk képesek, de a végére elfáradtunk.

Galéria
Telekom Veszprém – Barca 34-37
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank-PICK Szeged 12 9 1 2 419 332 87 19
2. ONE Veszprém HC 9 9 0 0 364 258 106 18
3. MOL Tatabánya KC 9 9 0 0 302 252 50 18
4. FTC-Green Collect 10 5 1 4 334 331 3 11
5. ETO University HT 10 5 0 5 305 297 8 10
6. Csurgói KK 11 3 2 6 315 322 -7 8
7. NEKA 11 3 2 6 297 324 -27 8
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 10 4 0 6 280 307 -27 8
9. Budai Farkasok-Rév 9 2 4 3 243 273 -30 8
10. PLER-Budapest 10 3 2 5 280 313 -33 8
11. Balatonfüredi KSE 9 3 1 5 243 263 -20 7
12. Szigetszentmiklósi KSK 11 3 1 7 298 334 -36 7
13. Carbonex-Komló 10 2 1 7 271 306 -35 5
14. CYEB-Budakalász 9 2 1 6 266 305 -39 5
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:46
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Füchse Berlin 8 8 0 0 281 249 32 16
2. Aalborg Håndbold 8 6 1 1 258 229 29 13
3. One Veszprém HC 8 5 0 3 271 245 26 10
4. HBC Nantes 8 4 0 4 262 234 28 8
5. Sporting Clube de Portugal 8 4 0 4 265 274 -9 8
6. Industria Kielce 8 2 1 5 254 265 -11 5
7. Dinamo Bucuresti 8 1 0 7 225 251 -26 2
8. Kolstad Håndball 8 1 0 7 228 297 -69 2
Utolsó módosítás: 2025. november 26. 9:53
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2025. június 8. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
tegnap 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 6. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 28. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.