Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
7°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
7°C

VLS: győzelem a tavasz első meccsén

2021. február 28. 17:22
Major Norbert negyedik percben szerzett találata elegendő volt a Practical VLS-nek ahhoz, hogy három ponttal távozzon a Bicske otthonából vasárnap, az NB III Nyugati csoportjának tavaszi nyitómérkőzésén.

Miután a felkészülése alatt hétből hat edzőmérkőzést megnyert a negyedik helyen telelő Practical VLS, vasárnap délután már éles ütközet várt a Pető Tamás vezette veszprémiekre. Akik a tavaszi szezon első bajnoki mérkőzésére a tabella tizedik helyét elfoglaló Bicske otthonába látogattak.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, Molnár Balázst leigazolta a Puskás Akadémia, búcsúzott a bakonyiak kötelékéből. Érkezők tekintetében két játékosról számolhatunk be: a támadó Csorba Péterről és a szélső Bakó Rolandról. A 22. fordulóban mindketten a cserepadon kaptak helyet.

Győzelemmel kezdte a tavaszt a VLS (archív fénykép)Győzelemmel kezdte a tavaszt a VLS (archív fénykép)

Pazar kezdést produkált a VLS: Major Norbert révén a veszprémiek már a negyedik percben vezetést szereztek. Miután pedig a vendégek védőfalát nem tudta feltörni a házigazda, a szünetre is bakonyi előnnyel vonultak a felek (0-1).

A második játékrészben koncentráltan játszottak a Pető-tanítványok, nem kockáztattak. Inkább arra törekedtek, hogy megóvják előnyüket. Ami végül sikerült is: a házigazda Bicske nem tudott betalálni, a Veszprém pedig 1-0-s sikert könyvelt.

Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 22. forduló:
Bicskei TC–Practical VLS 0-1 (0-1)
Bicskei Sporttelep, zárt kapuk. Vezette: Muhari (Nagy V., Nyekita)
BTC: Szűcs – Horváth M., Dencinger, Kákonyi, Kürti (Radó, 46.), Németh J. (Lencsés, 78.), Szabó B., Rétyi, Vékony, Peinlich (Móri, 78.), Pekowski (Sötét, 64.)
Vezetőedző: Csordás Csaba
VLS: Deczki – Dobsa, Gulyás, Major, Gálfi (Pavlitzky, 46.), Somogyi, Kovács D., Nagy R., Rédling (Babos, 54.), Vass, Krebsz
Vezetőedző: Pető Tamás
Gólszerző: Major Norbert (4.)

Simon Dániel
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.