A férfi ellen azt követően indított polgári pert az ügyészség, hogy a Pápai Járásbíróság a 2020 szeptemberében jogerőre emelkedett ítéletében bűnösnek mondta ki állatkínzás, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében, és három év tíz hónap börtönbüntetésre ítélte, miután az engedély nélkül tartott sörétes vadászlőfegyverével kis távolságról kétszer az oldalán meglőtte a kutyáját, majd az állatot a pincébe zárta. Az eszméletén lévő, és így fájdalmai miatt mintegy három órán át szenvedő, sokkos állapotban lévő ebet a kiérkező állatorvos egyéb lehetőség híján elaltatta.
Az ügyészég élve azzal a jogával, hogy az állatok kíméletére és védelmére vonatkozó jogszabályok megsértése esetén a tevékenységtől való eltiltás iránt keresetet indítson, hat éves időtartamra kérte a férfi ebtartástól történő eltiltását, mivel indokolatlan és brutális cselekedete miatt erre alkalmatlan.
A bíróság a polgári peres eljárás rendelkezéseinek megfelelően az immár alperesi pozícióban álló férfit írásbeli ellenkérelem előterjesztésére hívta fel. Miután az alperes nem élt ennek lehetőségével, a Veszprémi Törvényszék tárgyaláson kívül, az ítélettel azonos hatályú bírósági meghagyást bocsátott ki, és ebben rendelkezett az eltiltásról. A bírósági meghagyással szemben ellentmondás nem érkezett, így az jogerős.