Veres Pálné: aki kinyitotta az iskola kapuit a nők előtt
1777-ben Mária Terézia átfogó oktatási reformot hirdetett meg, amikor a Ratio Educationisban lefektette, hogy a lányokat is tanítani kell, többek közt erkölcstanra, olvasásra, írásra, számvetésre, a nemesi családok esetében földrajzra, történelemre, nyelvekre is. Cirka száz évig ez azonban még jobbára a magánoktatást jelentette: iskolájuk a lányoknak még a 19. század közepén sem volt. Aztán jött Veres Pálné (1815-1895), aki lányát Pesten taníttatta, egy alkalommal pedig maga is beült az órákra. Ekkor realizálódott számára, mennyi mindentől elesnek a nők, ha nem tanulhatnak. Előbb felhívást intézett hozzájuk a témában a Hon című napilapban Buzdító szózat címmel, majd három év múlva, 1868-ban társaival együtt megalapította a Nőképző Egyesületet, melynek elnöke is lett. Az ügyet Deák Ferenc is támogatta, így egy év múlva segítségével létrejöhetett az első, nőknek szóló iskola. Összesen 14 lány kezdte meg az első évfolyamot, a tantervet pedig maga Veres Pálné írta.
Margaret Hamilton: aki nélkül nem működött volna a Holdra szállás
Bár a programozás ma nagyon is férfias területként él a fejünkben, az Egyesült Államokban régóta elterjedt szokás volt, hogy bizonyos „gombnyomogató” feladatokra a nőket osztották be: az atombomba fejlesztése idején is például ők gyártották a lyukkártyákat, amelyekkel elvégezhették a szükséges számításokat. Emiatt a programozás az informatika berobbanásáig (bocs, a szóvicc nem szándékos) kifejezetten a nők dolga volt. Margaret Hamiltonnak matematika diplomája mellett ugyancsak meg kellett tanulni a programozást, ami aztán kifejezetten jól jött 1969-ben, az első Holdra szálláskor. Ő volt ugyanis annak a navigációs programnak a kifejlesztője, amely az Apollo 11 űrhajósainak biztonságos Holdra szállását szolgálta, és amelynek a hibáját rekordidő alatt kijavította: mikor három perccel a landolás előtt a számítógép riasztott, Hamilton felismerte, hogy egy radar fölösleges adatokkal túlterhelte azt, a vezetésével kifejlesztett programoknak azonban végül sikerült elsőbbséget adni a biztonságos landolást segítő funkcióknak.
Hugonnai Vilma: az első magyar orvosnő
Bár Hugonnai Vilma (1847-1922) földbirtokos grófi család leszármazottjaként jó hátszéllel rendelkezett ahhoz, hogy nagy műveltségre tegyen szert, az egyetem kapui a korabeli Magyarországon előtte is zárva voltak. A zürichi egyetemre azonban nők is beiratkozhattak, így amikor a természettudományok iránt érdeklődő Vilma tudomást szerzett erről, elhatározta, hogy orvosi diplomát szerez. Döntését családja elfogadta, de anyagilag nem támogatta – ellátásáról saját magának kellett gondoskodnia. Diplomáját végül 1879-ben szerezte meg, és noha Svájcban azonnal több kecsegtető ajánlatot kapott, ő a nehezebb utat választotta: hazatért és elkezdte kijárni, hogy itthon is elfogadják végzettségét. Ezt elutasították, így sokáig csak bábaként tevékenykedhetett, és szabadidejében a nők társadalmi helyzetével és egészségével foglalkozó ismeretterjesztő szövegeket írt. 1895-ben végül rendelet szabályozta, hogy nők is részt vehetnek bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészi képzésben, továbbá honosíthatják külföldön szerzett diplomájukat, aminek köszönhetően két év múlva itthon is orvosdoktorrá avatták, első nőként az országban. Elsősorban női és szegény betegekkel foglalkozott, de tanított is, az I. világháború idején pedig hazai orvosnőket szervezett a vöröskeresztes hadikórházakba.
Torma Zsófia: a világ első női régésze
Torma Zófia (1832-1899) már gyerekként is imádott ásatásokon talált levelekkel és cserépdarabokkal játszani – nem véletlenül: apja történész és amatőr régész volt. Bár a nemesi származású, okos és szép lány kezét 25 férfi is megkérte, ő inkább a tudománynak szentelte életét. 1875-ben Rómer Flóris biztatására kezdett el kutatni a Maros mentén a Tordos őstelepén, egy év múlva pedig már egyetlen női meghívottként szerepelt a nemzetközi VIII. Ősrégészeti és Embertani Kongresszuson. Bár rendkívül szorgalmas volt, több mint 10 ezer darabból álló gyűjteményre tett szert, és a régészeti munkálatokba sikeresen vonta más szakterületek képviselőinek munkáit is (pl. vegyészek, antropológusok, geológusok, művészettörténészek munkáit tanulmányozta), kortársai gyakran csak „bogaras kisasszonyként” emlegették. Ő azonban nem törődött ezzel, alázattal végezte munkáját, és 67 évesen királyi engedéllyel megkapta a kolozsvári egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktori oklevelét is.
Schlachta Margit: az első magyar képviselőnő
Schlachta Margit (1884-1974) felmenői között akadt ügyvéd, takarékpénztár igazgató és főpénztárnok is, apja meggondolatlan üzletpolitikája miatt a családnak az Államokba kellett emigrálnia. Margit maradt, és korábbi tanítói pályáját feladva, a szociális munkának szentelte életét, elsősorban a nők helyzetére koncentrálva. Tartott előadást nővédő tanfolyamon, majd 1915-ben szociális iskolát nyitott és a feministának számító A Keresztény Nő című katolikus lapot szerkesztője lett. 1918-ban korábbi, más párttagságai után megszervezte a Keresztény Női Tábort. 1920-ban aztán a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja hivatalos jelöltjének és tagjának választotta, március 25-én pedig Budapest I. kerületében nemzetgyűlési képviselőnek választották. Magyarország első női képviselőjét eleinte a férfiak nevetgélve fogadták, később viszont egyikük „a parlament egyetlen férfijének” nevezte. Schlachta Margit következetesen állt ki a keresztény értékek mellett, 1923-ban megalapította a Szociális Testvérek Társaságát, de zsidómentéssel is foglalkozott, 1945-től pedig egy ideig ismét képviselő lett, noha az iskolák államosításának ellenzése miatt konfliktusba került a kommunistákkal, 49-ben pedig emigrált is Amerikába.
Marie Curie: az első nő, aki Nobel-díjat kapott
A lengyel származású Marie Curie (1867-1934) a mai napig az egyetlen tudós, aki két tudományágban is Nobel-díjat kapott: 1903-ban a fizikai, 1911-ben pedig a kémiai Nobel-díjat ítélték oda neki. Mindezt ráadásul akkor sikerült abszolválni neki, amikor rangos kitüntetés várományosaira csak férfiak szavazhattak, s a nőket amúgy is gyakran hagyták ki a szellemi-tudományos életből. Emiatt eleve az egyetemet sem Varsóban végezte el, Lengyelország ugyanis a 19. század végén még nem fogadta nők jelentkezését, a párizsi Sorbonne-ra viszont bejutott. Marie egyébként nemcsak a radioaktivitás kutatásban elért eredményei miatt, illetve a rádium és a polónium felfedezéséért vívta ki végül kortársai elismerését is, de az első világháború idején tanúsított lélekjelenlétéért is. A fronton dolgozó sebészek munkájának megkönnyítésére például kifejlesztett egy hordozható röntgenkészüléket, valamint radon gázzal töltött fiolákat is előállított, amelyekkel sterilizálni tudták a sebeket. A radonos gáz befecskendezésével és a mobil röntgen használatával kb. egymillió katona életét mentették meg a háború alatt.
Amelia Earhart: az első nő, aki egyedül átrepülte az Atlanti-óceánt
Morbid feltételezés, de ha nincs a háború, talán Amelia Earhartból (1897-1937) nem is lesz úttörő pilóta. Amelia 1917-ben ugyanis a kanadai Vöröskeresztnél, egy katonai kórházban szolgált, amikor a repülős páciensekkel folytatott beszélgetések felkeltették a figyelmét a repülés iránt. Első alkalommal 1920-ban repült még utasként, az élmény hatására pedig rögtön elkezdett pilótaleckéket venni, szülei ellenzése ellenére is. Miután megszerezte a pilótaigazolványt, teherautó vezetésével összegyűjtött annyi pénzt, hogy megvehesse saját gépét. Rövid úton női magassági rekordot állított fel, de igazán akkor kezdtek el felfigyelni rá, amikor 1928. június 17-én nőként elsőként repülte át az Atlanti-óceánt. A teljesítményért sokan kezdték el ünnepelni, hírnevét pedig arra használta fel, hogy minél több nővel ismertesse meg a repülést. Voltak ugyanakkor olyanok is, akik kritizált, mert ekkor még csak utas volt, ezért 1932-ben megismételte a bravúrt, immár teljesen egyedül: Új-Fundlantól Írország partjáig 15 óra alatt repült el. Még abban az évben az USA felett is keresztülrepült, 1937-ben pedig arra vállalkozott, hogy Fred Noonan navigátorral közösen körberepüljék a Földet, de a Csendes-óceán térségében repülőgépük eltűnt.
Coco Chanel: aki felszabadította a nőket az öltözködés béklyói alól
Coco Chanel (1883-1971) teljesítménye már csak abban a tekintetben is lenyűgöző, hogy árvaházi gyermekből lett a világ egyik legismertebb divattervezője. Kétségtelen persze, hogy Coco élt a lehetőségekkel, így például amikor énekesnői pályafutása után megismerkedett a vagyonos Gabrielle Arthur Capellel, segítségével kalapkészítő műhelyt nyitott Párizsban 1910-ben, ami nagy sikert aratott az előkelő párizsiak körében. Ez aztán be is indította divattervezői karrierjét: sorra nyitotta immár butikszerű üzleteit, ahol a ruhák és kalapok mellett ékszerek, szépségápolási szerek és a legendás Chanel N° 5 parfüm is helyet kapott. Szerelmei, barátai állandó inspirációt jelentettek Coco-nak: Capel inspirálta arra is, hogy a nőket megszabadítva az öltözködés béklyóitól, a sokszor fájdalmat okozó fűzőket, a habos-babos ruhákat, hosszú szoknyákat és tollas kalapokat egyszerűbb, kényelmesebb, de elegáns darabokra cserélje, amelyek népszerűsége a többi divattervezőt is változtatásra kényszerítette. A „kis fekete ruha”, a kosztümékszerek, a jellegzetes dzsörzé kosztümök megteremtésével, a férfinadrág hordásával gyakorlatilag szimbólumává vált a modern, felszabadult, elegáns és dinamikus nőnek – ez a kép pedig a mai napig sem ment ki a divatból.
