Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
6°C
2026. március 19. József
Veszprém
6°C

Újabb történelmi lelet került elő a 8-as út építkezésénél

2021. március 7. 12:00
Nemrég 7. századbeli avar kori temetőt tártak fel a 8-as út építkezésénél, legutóbb pedig egy mostanáig ismeretlen II. világháborús lövészárokra bukkantak, amelyben egy szovjet katona földi maradványait is megtalálták.

A most megtalált lövészárok Veszprémtől keleti irányban húzódott kb. 600-800 méter hosszan cikkcakk alakban. Korábban a régészeknek már tudomása volt a közelben épített árokrendszerről, azok ugyanakkor észak-déli irányban húzódtak, a mostani viszont kelet-nyugat irányú.

A németek által épített lövészárok vélhetően a Lókúttól Balatonfűzfőig húzódó rendszer része lehetett és elsősorban a tüzérségi állások közti közlekedésben volt szerepe. A földből német leletek kerültek elő, főleg kilőtt légvédelmi gépágyúhüvelyek, azonban ezek kevés mennyisége arra utalhat, hogy a Harmadik Birodalom katonái sietve, komolyabb védekezés nélkül hagyták el a térséget 1945 tavaszán.

A lövészárokban ugyanakkor megtalálták egy szovjet katona holttestét is, akivel valószínűleg egy gránát végezhetett. Dögcédulát és egyéb olyan leletet, ami segítene beazonosítani a személyét nem találtak, így valószínűleg ismeretlen katonaként fogják eltemetni.

A leletet a Lackó Dezső Múzeum régészei vizsgálják, később a múzeum weboldalán lehet majd megtekinteni azokat.

Nyitókép: infostart.hu

 

Kapcsolódó cikk
Avar-kori temetőt találtak a nyolcas út építkezésén
A 8. sz. főút Veszprém déli elkerülő építése váratlan értékek felbukkanását eredményezte. A Budapesti csomópont kiépítését megelőző földmunkák során egy eddig ismeretlen avar temető került elő.

 

vehir.hu
további cikkek
Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Forradalom a Pilvaxon túl történelem Forradalom a Pilvaxon túl Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy 1848. március 15-e történetét tökéletesen ismerjük. Landerer nyomdája, a Nemzeti dal, a zuhogó eső, a lelkes egyetemisták és a Tizenkét pont. Dr. Nánay Mihály, a Közszolgálati Egyetem docense, a Rubicon történész-főmunkatársa az MCC veszprémi képzési központjában tartott előadásán egészen más vizekre evezett. A megszokott pesti helyszínek mellőzésével a nagypolitika igazi színtereire, Pozsonyba és Bécsbe kalauzolta a hallgatóságot, bemutatva azokat a személyeket, akik a háttérben mozgatták a történelem szálait. 2026. március 15. 7:20 Várostörténeti monográfia készül Veszprémről közélet Várostörténeti monográfia készül Veszprémről Csütörtökön a Városházán ülésezett a Veszprém Várostörténeti Monográfia Munkabizottsága, ahol tisztázták a könyv elkészítésének pontos folyamatát, hogy 2027 év végén már minden veszprémi a kezében foghassa. 2026. március 12. 18:14

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.