Elsőként Arany Zsuzsanna, az intézet vezetője ragadta magához a szót, és köszönte meg az érdeklődők nevében is, hogy Székely Csaba vállalta a beszélgetést. A marosvásárhelyi születésű íróval Kovács Gáborján beszélgetett, aki szakavatottként – de nem belsős beszélgetést kreálva – tette fel kérdéseit.
Plakát: Keszte Bálint
A kérdező Székely Csabát munkásságának egészen a kezdetéig terelte, így megtudtuk, miféle noszogatás hatására vágott bele a drámaírásba. A szóban forgó kezdeti löketnek köszönhetően pedig ma már nem csupán Magyarországon, de külföldön is játszák darabjait: Székely Csaba egy marosvásárhelyi rádióban dolgozott, amikor egy híradós kollégája egy BBC által meghirdetett pályázatra lett figyelmes, amit kétévente ír ki a BBC rádiója. Csaba ekkor még egy drámát sem írt, ráadásul a pályázatra kért drámát – nyilvánvalóan – angol nyelven kellett megírni, végül regionális díjjal jutalmazták, vagyis Európa legjobb darabja lett.
2004-ben jelent meg Írók a ketrecben című kötete, amelyben kortárs írókat parodizál, ám a beszélgetésből kiderült, remek barátságok köttettek a kiadás után. Nevét legtöbben talán a Bányavidék című trilógiája kapcsán ismerik, melynek megírása egyetemi éveire datálódik: a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem drámaíró szak mesteri hallgatója volt. Ahogy Székely Csaba fogalmazott, ha Marosvásárhelyen beül egy kávézóba írni, az emberek jól tudják, valami drámán dolgozik éppen…
Kovács Gáborján a színházi munkákról is kérdezte a szerzőt, vagyis, hogy milyen drámaíróként egy darab színpadra állítási fázisában részt venni. Székely Csaba szerint fontos ilyenkor az író jelenléte, hiszen előfordul, hogy a színésznek nem kényelmes egy adott mondat vagy szófordulat, ezt érdemes egyenesen a szerzővel megbeszélni. Ezen kívül pedig ekkor van lehetőség tisztázni, hogy az adott karakter mit akart mondani, vagy mit gondolt bizonyos helyzetben, milyen szándékok vezérelték. Székely azt is elmondta, túlzottan nem ragaszkodik a szövegeihez, vagyis, ha módosításra kérik, indokolt esetben megteszi, legalábbis, ha nyelvileg megfelel annak a szintnek, amit prezentálni kívánt.
Székely Csaba, kép: Merész Márton
A beszélgetésen kiderült az is, hogy az ősbemutatók után még gyakran változtat a szövegeken, hiszen az közönség és a színészek (így a mondatok) első találkozása sok mindenre ráébreszti a szerzőt: mely poén vagy sor működött; adott megoldásra vajon úgy reagált-e a közönség, ahogy azt az alkotók várták?
Székely Csaba nem csak magyarul ír drámákat, hanem angol és román nyelven is, de leszögezte, a stílus és a hangulat minden nyelven ugyanaz. Amikor nekilát egy új műnek, a téma kitalálása után rögtön a darab nyelvét kezdi keresni. Vagyis, hogyan beszélnek a szereplők, ami aztán megteremti világukat? Amint megvan a nyelvezet, már sokkal könnyebb a darabot megírni.
Az esemény címéről - vagyis, hogy Mi értelme van a kortárs drámának? – is szó esett, Székely Csaba szerint egyfajta látleletet jelentenek, egy korlenyomatot, amelyből később megtudhatják, hogyan élt 2021 embere, hogyan vergődött, hogyan volt boldog? A szerző kiemelte, ha jó színdarabról beszélünk, akkor szó sem lehet arról, hogy elavuljon az adott mű.
Borítókép: Nagyváradi Szigligeti Színház, Bányavirág
