Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 29. Péter
2025. április 29. Péter

Hazai pályán veretlen maradt a VLS

2021. április 4. 17:02
A Practical VLS 1-1-es döntetlent játszott a vendég Sopronnal a férfi labdarúgó NB III nyugati csoportjának vasárnapi rangadóján.

Múlt szombaton már sikerrel vett egy igencsak komoly megmérettetést a Practical, amikor is 2-1-es győzelmet aratott a házigazda Lipót otthonában. Vasárnap délután azonban újabb vérbeli rangadó várt Pető Tamás csapatára: A VLS a Sopron alakulatát fogadta a Városi Stadion zárt kapui mögött, amely ellen ősszel 4-1-re maradt alul idegenben.

Már az első játékrészben egymásnak feszültek a felek; helyzetek többször is kialakultak, ám gól egyik oldalon sem született (0-0). Nem úgy, mint a második félidőben: a soproniak játékosa, Kustor megszerezte a vezetést a vendégeknek az 52. percben (0-1).

Egy pontot tartott otthon a Veszprém (archív fénykép)Egy pontot tartott otthon a Veszprém (archív fénykép)

Nem kellett sokat várni a veszprémi válaszra, ugyanis Somogyi nem sokkal később egalizált (67. perc: 1-1). Mint kiderült, egyúttal a végeredményt is beállította, ugyanis több gól nem esett a találkozón. Igaz, a Practical VLS győzelme ezúttal elmaradt, de Pető Tamás alakulata sikerrel őrizte meg hazai veretlenségét.

A Veszprém továbbra is dobogós helyen áll bajnokságában. A VLS legközelebb április 11-én lép pályára, amikor is a fővárosi III. Kerület vendége lesz.

Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 27. forduló:
Practical VLS–SC Sopron 1-1 (0-0)
Veszprém, Városi Stadion, zárt kapuk mögött
Practical VLS: Deczki – Varga, Schőnig. Major, Gálfi, Somogyi, Kovács, Nagy, Rédling, Vass, Krebsz (Csorba, 46.).
Vezetőedző: Pető Tamás
Sopron SC: Rátkai – Jakab, Kustor, Purt, Gere (Kocsis, 79.), Holzmann, Baranyai, Kalmár, Jakab, Pető, Harangozó.
Vezetőedző: Weitner Ádám
Gólszerzők: Somogyi (67.) ill. Kustor (52.)

Galéria
Practical VLS–SC Sopron 1-1 (0-0)
Simon Dani
Kovács Bálint
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. BICSKEI TC 18 15 0 3 33 10 23 45
2. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 18 13 4 1 30 7 23 43
3. PRACTICAL VSC 18 12 2 4 25 14 11 38
4. BUDAÖRS 18 10 2 6 36 28 8 32
5. ETO AKADÉMIA 18 10 2 6 34 32 2 32
6. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 18 8 4 6 27 20 7 28
7. III. KER. TVE 18 7 3 8 36 29 7 24
8. ÉRDI VSE 18 7 3 8 20 18 2 24
9. BALATONFÜREDI FC 18 6 3 9 18 24 -6 21
10. FC SOPRON 18 5 6 7 20 25 -5 21
11. ÚJPEST FC II. 18 6 2 10 27 29 -2 20
12. KOMÁROM VSE 18 5 5 8 25 25 0 20
13. DOROGI FC 18 4 6 8 20 28 -8 18
14. SZOMBATHELYI HALADÁS 18 3 7 8 24 36 -12 16
15. GYIRMÓT FC GYŐR II. 18 3 3 12 21 46 -25 12
16. KELEN SC 18 3 2 13 12 37 -25 11
Utolsó módosítás: 2025. április 21. 22:25
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Komárom VSE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. november 3. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
FC Sopron
Időpont
2024. november 10. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2024. november 17. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. november 24. 13:00
Helyszín
Kelen SC Sporttelep
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2025. március 2. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Budaörs
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. március 9. 14:00
Helyszín
Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Újpest FC II.
Időpont
2025. március 16. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. március 22. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. március 30. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. április 6. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. április 13. 11:00
Helyszín
Felcsút, Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Érdi VSE
Időpont
2025. április 20. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. április 27. 19:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. május 4. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. május 11. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2025. május 18. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
FC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. május 25. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.