Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Traktorok, székelykapu és temetőfelújítás a Magyar Falu Program e heti eredményei

2021. április 10. 4:00
Herend, Hárskút és Bakonynána is sikeresen pályázott a Magyar Falu Programban, amelynek eredményeképpen a közterületeik karbantartását segítő eszközökkel gazdagodtak, illetve ilyen jellegű beruházásokat végezhettek el.

Két bakonyi település, Hárskút és Bakonynána egy-egy traktorral gazdagodott a héten, Herenden pedig a temető kerítését újították fel a Magyar Falu program keretében elnyert pályázati összegből.

A mostani beszerzések és települési fejlesztések azokhoz a projektekhez kapcsolódnak, amelyek a 2019 óta létező Magyar Falu Program részét képezik, céljuk pedig az, hogy a kisebb falvakban élők életminősége is fejlett, XXI. századi legyen Magyarországon.

Tábori Ferenc, Hárskút polgármestere és Ovádi Péter, országgyűlési képviselőTábori Ferenc, Hárskút polgármestere és Ovádi Péter, országgyűlési képviselő

A térség országgyűlési képviselőjétől, Ovádi Pétertől megtudtuk, hogy a megyeszékhelyen kívül a választókörzetébe tartozó 24 kistelepülés közül már mindegyik részesült a program forrásaiból, több helyen oktatási intézmények, egyházi épületek, egészségügyi szolgáltatások, utak és járdák újultak meg.

Ezen a héten a közterületek karbantartása szempontjából fontos eszközöket adtak át Bakonynánán és Hárskúton is, a két település egy-egy traktorral gazdagodott.

Tábori Ferenc, Hárskút polgármestere portálunknak elmondta, a falu útjainak karbantartásában ezek után egy 8,5 millió forint értékű traktor fog segíteni, amelyet a közeljövőben még további eszközökkel is kiegészítenek.

Herenden a temető kerítése és bejárata újult meg a Magyar Falu Program keretében.Herenden a temető kerítése és bejárata újult meg a Magyar Falu Program keretében.

A polgármestertől megtudtuk, nem csak eszközökben gyarapodtak, hanem három gyümölcsfát is elültettek a településen, utóbbit az Unokáink fája program részeként, amit még Ovádi Péter hívott életre, hogy a térségben fák elültetésével biztosítsák az élhető és zöld környezetet a jövő generációjának.

Herenden, ugyanúgy a Magyar Falu Program keretében a település temetőjének kerítését újították fel, valamint a sírkert bejáratánál állított székelykapu is visszanyerte régi formáját. Jánszky László, Herend polgármestere elmondta, a székelykapu az évek alatt az időjárási hatások miatt tönkrement, a mostani ácsmunkát pedig az eredeti építő unokaöccse végezte el, hasonló precizitással, mint az eredeti kapu esetében a készítő.

Hajas Bálint
további cikkek
A Planet Lens Nemzetközi Természetfotó-és Filmfesztivál legjobb alkotásait díjazták közélet A Planet Lens Nemzetközi Természetfotó-és Filmfesztivál legjobb alkotásait díjazták Május 17-én nagyszabású díjátadó gálával ünnepelték a legjobb alkotókat a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztiválon. A május 15-18. között zajló fesztivál új arculattal jelentkezett idén. 2025. május 18. 9:07 Civil összefogással újult meg a Laczkó Dezső-forrás! közélet Civil összefogással újult meg a Laczkó Dezső-forrás! Kilencven éve jött létre Veszprém egyik kedvenc találkozási pontja, a Laczkó Dezső-forrás, méghozzá a Veszprémi Természetbarát Szövetség kezdeményezésére. Szombat délután megszentelték a megújított forrást. 2025. május 18. 13:23 Závogyán Magdolna: A több ezer éves történelmi múlt is élményszerűvé tehető a CODE-ban közélet Závogyán Magdolna: A több ezer éves történelmi múlt is élményszerűvé tehető a CODE-ban Május közepén Veszprémben járt Závogyán Magdolna, a kulturális és innovációs minisztérium kultúráért felelős államtitkár. Ovádi Péter országgyűlési képviselővel és Porga Gyula polgármesterrel folytatott megbeszélésén áttekintették a térség aktuális kulturális ügyeit és a közös fejlesztési lehetőségeket. 2025. május 19. 16:49 Czene Attilával és Betlehem Dáviddal folytatódott a Bajnokok nyomában Bajnokok nyomában Czene Attilával és Betlehem Dáviddal folytatódott a Bajnokok nyomában A „Bajnokok nyomában” beszélgetéssorozat harmadik estjén két generáció, két pályaív, de egy közös szenvedély került a középpontba: az úszás. A veszprémi közönség ezúttal Czene Attila olimpiai bajnokkal és Betlehem Dávid olimpiai bronzérmessel találkozhatott a Papírkutyában. A beszélgetést Ovádi Péter országgyűlési képviselő vezette. 2025. május 17. 8:13

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.