A nagy tettet egy szovjet űrhajós, Jurij Gagarin hajtotta végre, aki 1961. április 12-én a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén elsőként repült a világűrben és kerülte meg a Földet.
A hidegháború kellős közepén jártunk, amikor az Egyesült Államok és a Szovjetunió az űrkutatás területén igyekezett egymásra licitálva fitogtatni az erejét és műszaki fejlettségét. Az űrrepülés előkészületeit ennek megfelelően komoly titkolózás övezte, és a küldetést csak akkor hozták nyilvánosságra, amikor a Vosztok-1 már felemelkedett a bajkonuri űrkikötőből. A repülés során Gagarin rádiókapcsolatban maradt a földi irányítással – a rádiójeleket az űrhajó útvonala mentén a világ minden táján lehetett fogni, ezzel is bizonyítva, hogy a szovjetek valóban képesek voltak Föld körüli pályára állítani egy legénységgel rendelkező eszközt.
A Vosztok műszerfala. Kis túlzással, manapság már egy kávéfőző is szofisztikáltabb ennél.
Az űrhajót fejlesztő mérnökök minden eshetőségre felkészültek: a repülést gyakorlatilag teljesen automatizálták, kiküszöbölve ezzel annak lehetőségét, hogy a súlytalanságban Gagarin nem lesz képes irányítása alatt tartani a gépet. Számoltak azzal is, hogy a Vosztok fékezőrendszere meghibásodik leszállás közben – erre készülve hét napra elegendő élelmet csomagoltak Gagarinnak. Az űrhajós ugyanis – bár átlépte a világűr határának számító, 100 kilométer magasságban található Kármán-vonalat – nem hagyta el teljesen a légkört, így a szovjet tudósok modellszámításai szerint a súrlódás ennyi idő alatt annyira lelassította volna az űrhajót, hogy az magától is elég mélyre ereszkedett volna a katapultáláshoz. (Ez a jelenség egyébként manapság a nagyjából 400 kilométer magasan keringő Nemzetközi Űrállomás esetében is megfigyelhető: az állomás folyamatosan veszít magasságából a súrlódás miatt, ezért időnként be kell kapcsolni a helyzetszabályozó fúvókákat, hogy kompenzálják az elveszített magasságot és megemeljék az egész szerkezetet).
Gagarin kilencven perc alatt kerülte meg a Földet, az utazás során pedig elsődleges feladata az űrhajó és saját állapotának megfigyelése volt – mivel korábban soha senki nem csinált ilyesmit, így a tudósok számára minden információmorzsa aranyat ért arról, hogy viseli az emberi szervezet az űrutazás során tapasztalható körülményeket. A repülés műszaki adatai mellett így Gagarin arról is folyamatosan jelentett, hogy érzi magát fizikailag és milyen hangulatban van.
“Látom a Földet... Gyönyörű. Milyen gyönyörű…”
Ember ekkor pillantotta meg először a Földet kívülről.
A Föld a Nemzetközi Űrállomásról. Hasonló látványban lehetett része Gagarinnak is – a világon elsőként.
A Vosztok-1 Bajkonurból felszállva kelet felé repült. A kontinenset a Kamcsatkai-félszigetnél hagyta maga mögött 22 perccel a fellövés után, a Csendes-óceán fölött délkelet irányába repülve pedig a harmincadik percben belépett a földárnyékba. Ekkor az űrhajós evett néhány falatot – ez a küldetés része volt, így akarták tesztelni, hogy az ember képes lehet-e egy hosszabb űrutazás alkalmával táplálkozni. Újabb 32 perc elteltével – immár az Atlanti-óceán fölött – a Vosztok-1 visszatért a fénybe. Eddigre a földi irányítás már elindította a fékezőrendszer programját, ami a 71. percben, Afrika fölé érve élesítette a fékezőrakétát. Miután a fékezőrakéta 44 másodpercnyi működés után leállt, a visszatérő kabinnak le kellett volna válnia a többi műszaki egységtől, ez azonban nem történt meg, a kabin pedig pörögni kezdett. A tényleges szétválás csak tíz perccel a tervezett időpont után történt meg, ekkor a leszállómodul a sűrűbb légkörbe lépve izzó tűzgolyóként ereszkedett.
Hirtelen nagy bíbor lángok tűntek fel a szemem sarkában. Ugyanilyen bíbor fényt figyeltem meg a jobb oldali kisablakon. Éreztem, ahogy beleng az űrhajó, és a hőpajzs borítása égni kezd. Nem tudom mi okozhatta azokat a pattogó hangokat: lehet, hogy maga a szerkezet okozta, vagy a hőálló borítás miatt is lehetett, de pattogó hangot hallottam. A frekvencia 1 pattanás volt percenként. Általánosságban azt is éreztem, hogy a hőmérséklet felszökik… (…) Mire a túlterhelés elérte a csúcspontját, a kabin lengése 15 fokra csökkent. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy a túlterhelés elérte a 10 g-t is. Akkor volt egy 2–3 másodperces időszak, amikor a műszerfal elhomályosodott. A látásom kezdett szürkülni. Megfeszítettem az izmaimat. Ez használt, minden visszakerült a rendes kerékvágásba. – Jurij Gagarin, via Wikipedia
Amikor a Vosztok – immár újra a Szovjetunió fölött – elérte a 7 kilométeres magasságot, a terveknek megfelelően Gagarin katapultált, és ejtőernyővel ereszkedett le a földre. Az űrutazás tényét a nyugati blokk országai is elismerték, Gagarin pedig valóságos sztárként turnézta körbe a baráti országokat a következő hónapokban – augusztusban Magyarországon is járt. Bár élete legveszélyesebb küldetését túlélte, a szovjet űrhajósnak végül mégis a repülés lett a végzete: 1968-ban egy vadászgép-balesetben hunyt el, mindössze 34 évesen.
Gagarin űrrepülésének leginkább lenyűgöző aspektusa talán a technológia szédítő iramú fejlődése. Ne feledjük: a Wright-testvérek először 1903-ban elemelkedtek el a földfelszíntől, hogy több próbálkozás után meg tudjanak tenni néhány száz métert a levegőben. Hatvan év sem kellett az emberiségnek, hogy innen, az első elrugaszkodástól eljussunk az űrbe. És hol vagyunk most, újabb hatvan év elteltével? Igen, folyamatosan szolgál legénység a Nemzetközi Űrállomáson. Igen, küldözgetjük a szondáinkat a Naprendszer távolabbi bolygóihoz meg a rovereinket a Marsra – viszont jövőre lesz ötven éve, hogy utoljára jártunk a Holdon. Az ember azóta sem merészkedett sokkal messzebb annál, mint ahol Gagarin járt, és bár a földi életünket teljesen átalakítja a technológiai fejlődés, a határ még mindig a csillagos ég – határátlépéssel pedig legfeljebb csak ígéretek szintjén foglalkozunk.
