Egy kis nosztalgiázás, mielőtt ködbe vesznének a korábbi, derűs élmények. Veszprémben negyvenhat nyugdíjas klub alakult, nagyrészt szakmai csoportok vagy lakókörzetek vonzásában. Az önkormányzat valamennyinek biztosítja a helyszínt a találkozókra, támogatja a hagyományőrző tevékenységet, a generációs kapcsolatok erősítését, az önkéntes segítők munkáját. Ott voltak a nyugdíjas táncosok több országos és nemzetközi kulturális találkozón, feliratos pólókkal hirdetve, hogy Veszprém a kultúra fővárosa lesz.
A baj, a betegség az itteni közösségeket sem kerülte el, de megszervezték a beteglátogatást, az önkéntes munkát, együttműködve a családsegítőkkel vagy a Máltai Szeretetszolgálattal. Az egész országban egyedül itt hívták össze az országgyűlési választókerület településeinek Szenior Mentor Kerekasztalát, nagytapasztalatú szakemberek részvételével. Megrendezték Kislődön a térség nyugdíjasainak találkozóját és megalapították a Szenior Siker díjat is.
Még a pandémia előtt sikeresen rendezték meg a Szenior találkozót Kislődön
Ez a napfényes oldal. Ugyanakkor itt is, mint országosan, gond volt, hogy a rászorultak csak hosszú várakozás után jutottak be az idősotthonokba – jó hír, hogy megkezdődött az önkormányzati fenntartású idősotthon felújítása –, és a szociális munkások sem értek el mindenhova, ahol szükség lett volna rájuk.
Nos,a vírus egy csapásra megváltoztatott mindent. Az idősebb korosztály körében eluralkodott a félelem, az elmagányosodás. Sokféle kezdeményezés született, segítő csoportok is alakultak. Eleinte ki-ki próbálta tartalommal kitölteni napjait, de sorra jöttek a tragédiák. A pandémia miatt a kórházból kiszorult betegek otthoni ápolása is nagy terhet jelentett a családoknak, vagy az ugyancsak idős társnak. Néhány éve még hallottunk hospice csoportokról, amelyek az otthoni végső órákban támogatták a beteget és a hozzátartozókat, mára viszont mintha eltűntek volna. A kórházakban sincsenek hospice osztályok, amelyek átsegítenének az utolsó búcsún.
A tragédiák mellett pedig hétköznapi gondok is előjöttek. Egy ismerősöm késő este osztotta meg velem a félelmeit. – Mi van, ha kitörött a bokám, és nem tudok felkelni? A legközelebbi rokonom is 120 kilométerre él tőlem. A szomszéd lehet, hogy fertőzött, vagy attól fél, hogy én az vagyok. Kit hívjak? Megfizetném, az nem gond, de hol találok olyan szakembert, akiről tudom, hogy érti a dolgát és be is merem engedni a lakásomba…? – aggodalmaskodik, és nem ok nélkül.
Gondolatban itt jutattam el az üzleti szférába.Ha valamit értékesnek, szükségesnek látok, nagyon tudok lelkesedni. Így voltam és vagyok ma is a Nyugdíjas Szövetkezetekkel. A tettre kész nyugdíjasoknak adott reményt a megmaradt energiájuk, kedvük hasznosítására vagy éppen a jövedelmük kiegészítésére azzal, hogy megkereste számukra a megfelelő munkáltatót, sőt, közösséget is teremtett.
Pillanatkép a nyugdíjas egyetemről még 2019-ben
A Pannon Egyetem aulájában olyan nyugdíjas egyetemet szerveztek részükre, amely a múltból a mára irányította érdeklődésüket. Nos, már ott felvetődött, hogy a gyárak, üzemek és munkavállalók közötti közvetítés mellett egyre nagyobb szükség lenne a friss nyugdíjasok körében házi ápolók, gondozók képzésére, és olyan munkavállalókra, akikért a szövetkezet szakmai és anyagi felelőséget is vállal. Egy ilyen fórumon a vállalkozók szövetségének megyei képviselője is ott volt. Mindkét szervezet vezetője egyetértett abban, hogy igen, el kellene mozdulni ilyen irányba, de akkor ez még nem tűnt ennyire időszerűnek.
Most viszont megérett erre az idő. Persze az üzleti világ bekapcsolása az egészségügybe, szociális ellátásba nem helyettesíti a kormányzati, önkormányzati felelősséget, de bizonyos esetekben választási lehetőséget ad. És ez nem kevés. Ami pedig a szociális ellátást illeti: aki belelát a tevékenységükbe, ugyanúgy elengedhetetlennek látja a szociális szférában dolgozók nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülését, mint az egészségügyben dolgozókét.
