Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megverte a horvátokat, Eurokupa-győztes a magyar válogatott

2021. május 1. 15:52
A magyar férfi kézilabda-válogatott hátrányból felállva négygólos győzelmet aratott Veszprémben Horvátország ellen, így megnyerte az Eurokupa sorozatot.

Utolsó fordulójához érkezett az Eurokupa elnevezésű felkészülési sorozat, amelyben a jövő januári, magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság biztos résztvevői, azaz a két házigazda, valamint a legutóbbi kontinenstorna döntősei, Spanyolország és Horvátország válogatottjai vesznek részt.

A csoport élén álló magyar válogatott az eddig hibátlan horvátokat fogadta a Veszprém Aréna zárt kapui mögött. A két együttes legutóbb november elején Varasdon találkozott egymással a második fordulóban, az akkor még Lino Cervar vezette házigazda négy góllal (31-27) győzött. Mindez azt jelentette, hogy a mieinknek ennél nagyobb különbséggel kellett nyerniük az alaposan megfiatalított, több kulcsjátékosát is nélkülöző, immáron Hrvoje Horvat által irányított gárda ellen.

Gulyás István legénysége legutóbb szerdán lépett pályára is, amikor is bravúros győzelmet aratott Spanyolországban. Az andalúziai találkozóhoz képest két változás történt a keretben: Székely Márton – akinek a portugál beutazási szabályok miatt vissza kellett térnie Portóba – helyére a Balatonfüredi kapusa, Bősz Dániel; a jobbszélső Bujdosó Bendegúz helyett pedig a szintén ferencvárosi balszélső Kovacsics Péter érkezett.

Noha Máthé átlövéseinek köszönhetően a házigazda kezdett eredményesebben (6. perc: 3-1), a horvátok jobbátlövője, Sebetic is elkapta a fonalat, így fordítani tudtak az övéi (10. perc: 4-5).

A mieink gyengén védekeztek, így Mikler is adós maradt a védésekkel. Támadásban ugyancsak sokat hibáztak a magyarok. Bánhidi egyenlítő góljára hárommal felelt az nyolc abszolút újoncot felvonultató ellenfél, miközben az exveszprémi Pesic többször is bravúrral védett (15. perc: 5-8).

A Horvat-legénység többször is támadhatott a plusz négyért, de a lehetőségeik kimaradtak. Úgy tűnt, hogy Gulyás István időkérése használt a tanítványainak. A zágrábi légiós Leimeter nyolcperces hazai gólcsendet tört meg, majd a szintén csereként beállt Szita is feliratkozott a gólszerzők közé. Határozottabban, keményebben védekeztek a mienk, s Mikler is elkapta a fonalat a kapuban. A Lékai helyére érkező Hanusz egyenlített héttel a szünet előtt (8-8).

Ezúttal déli szomszédaink kértek időt, akik Nacinovic révén jutottak ismét vezetéshez. Bánhidi egyenlített, Mikler is közel járt a gólszerzéshez, ám a háló helyett a kapufát találta el. Pavlovic pontosan célzott a túloldalon, több gól pedig már nem esett a játékrészben, amiben nagy szerepe volt a remeklő Pesicnek (9-10).

A Bánhidi által kiharcolt hetest Máthé értékesítette a második felvonás elején, amire Kusan felelt beállóból. A folytatásban is felváltva estek a gólok, elég volt aztán egy rövid kihagyás, gyorsan elléptek kettővel Cupicék. Sőt, a Vardar jobbszélsőjének hetesével a 38. percben már három volt közte (12-15).

Két szélsője, Pedro és Kovacsics révén kezdte meg a felzárkózást a Gulyás-csapat, amely utol is érte a kockásmezeseket (16-16). A folytatásban Topic vette vállára, aki zsinórban hármat szülőhazája válogatottjának, így a 48. minutumban már nálunk volt az előny (19-18).

Horvátország hét a hat elleni játékkal is próbálkozott, Pavlovic ekkor még egalizált, de több erő már nem volt a fiatal vendégcsapatban. Felőrölte fáradó riválisát, sorozatban négyet lőtt nemzeti együttesünk (55. perc: 23-19). A két pont sorsa tehát eldőlni látszott, Lékaiék a hajrában már a tornagyőzelemért támadtak. Ez végül sikerült, hiszen Pedro vezényletével 26-22-re nyertek, így több idegenben lőtt góljuknak köszönhetően biztosan megelőzik a horvátokat a végelszámolásnál.

A spanyol-szlovák összecsapást szombaton 21 órától játsszák le, a korábban elhalasztott spanyol-horvát találkozót pedig később pótlják. Hivatalos végeredményt e mékőzések után hirdetnek.

Férfi kézilabda Eurokupa, 6. (utolsó) forduló:
Magyarország–Horvátország 26-22 (9-10)
Veszprém Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Baumgart, Wild (németek)
Magyarország: Mikler – Rodriguez 5, Máthé 5 (1), Lékai, Bánhidi 3, Bodó 2, Bóka 1
Csere: Bősz (kapus), Sipos, Szita 1, Ligetvári, Topic 4, Hanusz 1, Leimeter 3, Kovacsics 1
Szövetségi kapitány: Gulyás István
Horvátország: Pesic – Cupic 5 (5), Sebetic 3, Kusan 3, Lucin 3, Mandic 2, Pavlovic 4
Csere: Mihic, Godec, Nacinovic 2, Maras, Matanovic
Szövetségi kapitány: Hrvoje Horvat
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 5/5

 Az állás: 1. Magyarország 10 pont/6 mérkőzés, 2. Horvátország 8/5, 3. Spanyolország 2/4, 4. Szlovákia 0/5

Kapitányi értékelés

Az az első félidőben meg tudta valósítani a saját taktikáját a horvát csapat, mi azonban mi nem tudtunk kellően dinamikusan játszani. Úgy vélem, a második felvonásra elfáradtak a vendégeink, mi pedig megérdemelten nyertünk

– fogalmazott Gulyás István.

Galéria
Magyarország – Horvátország 26-22
Zatkalik Dávid
Tál Dominik
további cikkek
Párizs 2024: Golovin örül, Rodríguez szerint nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket Párizs 2024 Párizs 2024: Golovin örül, Rodríguez szerint nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket A magyar női kézilabda-válogatottat vezető Golovin Vlagyimir örül, a férfi csapat szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez szerint viszont nem kaphattak volna nehezebb ellenfeleket a párizsi olimpia keddi csoportsorsolásán. 2024. április 16. 20:57 Párizs 2024: mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával Párizs 2024 Párizs 2024: mindkét magyar kézilabda-válogatott összekerült a házigazdával A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán. 2024. április 16. 18:21 Ilyés Ferenc: katartikus élmény volt az olimpiai selejtező férfi kézilabda-válogatott Ilyés Ferenc: katartikus élmény volt az olimpiai selejtező Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke katartikus élményként élte meg a magyar férfi válogatott kijutását a párizsi olimpiára. 2024. március 26. 14:27 Férfi kézilabda Eb-selejtező: Montenegró, Szlovákia és Finnország lesznek az ellenfelek férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda Eb-selejtező: Montenegró, Szlovákia és Finnország lesznek az ellenfelek Az olimpiai résztvevő, Európa-bajnoki ötödik helyezett magyar férfi kézilabda-válogatott a montenegrói, a szlovák és a finn együttessel találkozik a 2026-os kontinenstorna selejtezőjében. 2024. március 21. 20:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.