Vannak, akik alkotnak, mert megadatott nekik az alkotni tudás tehetsége, vannak, akik alkotnak, mert kedvüket lelik a műben és vannak, akik alkotnak, mert valami nem hagyja nyugodni őket - még betegségben sem, még a halál árnyékában sem. Kovács Imrével kétszer ajándékozott meg bennünket a születés. Először 1944-ben. A festőművész ekkor látta meg a napvilágot, Fegyverneken. Másodszor 1999 után, amikor súlyos agyvérzést követően félig béna bal kezével újra megfogta az ecsetet. Egyetlen dolog késztette, csak egy valamiért imádkozott... Azt hiszem, öreg barátom haragudna, ha nem írnék a hitéről. Mert ő hiszi, hogy Isten állította talpra, hogy festeni tudjon - mert még nem vitt mindent a vászonra. A betegség és a közel érzett halál új gondolatokat adott művészetének. Megkereste azt a hangot, azt a mondanivalót, amiért még vissza kellett jönnie. Ez pedig nem más, mint az örök körforgás. Az üzenet, hogy minden visszatér önmagába. Kovács Imre képei többségükben erdőket, fákat ábrázolnak, és az alapanyag is kizárólag fa lemez, nem pedig vászon. Ez az anyag iránti tisztelet. A fák végig kísérik az életet, a születéstől egészen a halálig, bölcsőtől a koporsóig. Fából faragott bölcső ringat, fába véssük első szerelmünk nevét. Vajon ki ne zokogott volna bükk árnyában, vagy ölelte volna magához bánatában a zord vén tölgyet ... a tölgyet ... , amit ha egy nap kivágnak, gerendáiból lesz koporsónk. Az újraszületés biztos tényére a betegágyban ébredt rá. Félig béna testtel, mikor még beszélni sem tudott - hogy elmondhassa látomásait. 2 év hosszú szenvedése után ezért állt fel a tolószékből és ragadta meg újra az ecsetet - mert ha valakinek már odaát kellene lennie, mégis visszarántják, az nem dobhatja, mi kötelesség: az alkotást.
Azóta 2000 képet festett, félig béna bal kezével. És segítség nélkül nem boldogulna - Ilona a felesége egyetlen percre sem hagyja magára. „A feleségem a jobb kezem!" - mondja a művész, s közben minden tekintette Ilona mozdulatait követi.
Az újrakezdett élet, vagy mondjuk inkább: megkezdett másik élet talán még termékenyebb. Első munkája, mely tanúságot tett hitéről, s mellyel hálát adott az Úrnak gyógyulásáért - az Irgalmas Jézus, melyet több vallásos témájú festmény követett. De az örökös, kifogyhatatlan téma azóta is a természet szépsége, erdők, folyók, rétek és patakok. Helyek, ahol ezerszer járt már, és olyan helyek, ahová már csak képzeletben utazhat el. A Magas-Tátra, Erdély, a Tündérkert, Sikonda, a Balaton-part... Túl van a századik kiállításon. Képei bejárták az egész országot, a fővárostól a legkisebb falvakig, szinte mindegyik galériában megfordultak már a képei. Imre nem magányos alkotó. Szeretné továbbadni tudását, de nemcsak a technikai tudást, hanem a meglelt szemléletet és hitet - azt a látószöget, amiben egész máshogy fest a világ. Évek óta, rendszeresen megszervezi művésztáborát, tanítványokat fogad és kézben tartja faluja és a környező kistérségek kulturális életét. Művészeti tevékenységéért, és közösségért végzett munkájáért 2007. január 22-én a Falvak Kultúrájáért Alapítvány "A magyar kultúra lovagja" címet adományozta Kovács Imrének. Ez év elején a festőművész harmadik tárlatát láthatták a győriek. S szintén Győrben jelent meg a művész könyve, a Színekbe kevert imádság, melyben a festmények mellett a barátok is helyet kaptak, s egy-egy verssel, prózával, vagy levéllel tisztelegnek nagysága előtt.