Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Covid utáni első koncert az igazi hősöknek szól majd a Hangvillában

2021. május 6. 21:20
Új értelmezést nyert a „hős” jelző, a békeidőben tanúsított hőstetteket a Hangvilla most egy különleges ajándékkal hálálja meg. Május végén, a Covid-járvány után először tartanak zenei rendezvényt a kulturális központban, a vendégkör viszont speciális lesz. Erről, valamint a kulturális szféra járvány utáni új kihívásairól is beszélgettünk a Hangvilla igazgatójával.

Bélafi Lászlóhoz, a Hangvilla igazgatójához még a hét elején érkeztünk interjúra a kulturális központ akkor még üresen álló aulájába. Két témát szerettünk volna érinteni vele, egyrészt, hogy milyen terveik vannak arra vonatkozóan, hogy a Hangvilla visszaszerezze azt a kulturális központ jellegét, amit a Covid-járvány előtt birtokolt a régióban, másrészt pedig egy telefonon röviden megemlített, pár hét múlva esedékes zenei rendezvényről szerettünk volna megtudni minden információt.

A bejárat fotocellás ajtajánál azonban akkor még nem jutottunk tovább, hiszen a Hangvilla – úgy, ahogy az országban az összes kulturális rendezvényközpont – november óta zárva tartott és csak az igazgató nyitotta ki belülről, hogy aztán a kávézó egyik asztalát kinevezhessük rögtönzött interjúhelyszínnek.

 

Mikor állítják át automatára az ajtókat?

Valójában a Hangvilla megnyitása annyiból állna, hogy megnyomjuk a gombot és a fotocellás ajtó működik ki- és bemenet is. (Ez egyébként május 4. óta már így van, interjúnkat az azt megelőző napon vettük fel – a szerk.) Nem ez a munkás része, hanem a vendégek, a látogatók bizalmának a visszanyerése. Most ez a kultúra túlélésének a kulcsa.

Úgy érzi, elvesztették a bizalmukat az emberek a Hangvillában?

Nem a Hangvillában, hanem talán inkább a társas emberi kapcsolatokban. A hosszas bezártság miatt elszoktak ezektől a találkozásoktól, az érintkezéstől, a közös színházi, vagy koncertélményektől.

Azt mondta, ennek a bizalomnak a visszaszerzése lehet a kultúra túlélésének a titka. Mit ért ezalatt pontosan?

Saját példánkból kiindulva, a Hangvillában dolgozó egységek, a színház, a rendezvényszervezők, a vendéglátóhelyek több százmilliós veszteséget szenvedtek el a bezárás alatt. Viszont ebben az időszakban is voltak még olyan kompenzációs támogatások – bértámogatás, járuléktámogatás, vagy akár közvetlen támogatás – amelyek segítettek a túlélésben. Nyár elején viszont jelen állás szerint ismét el lehet indulni a régi ösvényen, sőt gyakorlatilag már most is lehetne rendezvényeket szervezni azoknak, akik beoltatták magukat. Ebből következik, hogy a támogatások már nem tartanak sokáig. Tehát az, hogy milyen gyorsan nyerjük vissza a látogatók bizalmát, mikor dönt úgy egy család, hogy eljön egy rendezvényre a túlélés záloga lehet. A Hangvilla már üzemelni fog, az előadások elkészülnek, a programokat megszervezik, minden attól függ, hogy hányan fognak bejönni és meghallgatni, megnézni ezeket. Ezt még senki nem tudja, és ez jelenti most a nehézséget. Az is elképzelhető, hogy ugyanolyan nehéz lesz, mint amikor be voltunk zárva, de mindenesetre másfajta kihívást jelent majd.

Mi a stratégiájuk erre a kihívásra?

A Hangvillának, mint intézménynek mindent meg kell tennie azért, hogy az itt dolgozókba és a rendezvényekbe vetett bizalom visszatérjen. Ezért biztonságos környezetet kell teremtsünk, hogy nyugodtan tudjanak bejönni azok, akik be lettek oltva. Alapvető elvárás és köszönet érte a Hangvillában dolgozóknak, hogy nálunk a szervező, a recepciós, a takarító, a műszakos, minden a közönséggel találkozó munkatárs rendelkezik védettségi igazolvánnyal.

Továbbá azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Hangvilla éttermi részén gyerekek, fiatalok közétkeztetése is zajlik. Személyes meggyőződésem, hogy amíg a gyermekeket nem lehet teljes körben oltani, addig minden felnőttnek kutyakötelessége, hogy mindent megtegyen azért, hogy a saját és más gyermekét ne fertőzhesse meg és ezért, ezért is, fel kell vennie az oltást. A Hangvillában konfliktusokat is vállalva különösen figyelünk a fiatalok biztonságára, hiszen azok, akik étkezni járnak ide, vagy szülőkkel rendezvényekre jönnek, könnyen megfertőződhetnének. Azt szeretnénk, hogy a Hangvillába gyermek és felnőtt is a legnagyobb bizalommal tudjon bejönni.

Milyen konfliktusokra gondol?

Sajnos sokak fejében még mindig nagy a zűrzavar az oltással és a vírus elleni védekezéssel kapcsolatban. Nem olyan régen beszélgettem egy egészségügyi dolgozóval a vakcináról, aki személy szerint nem is regisztrált az oltásra. Nem értette meg azt, hogy mi a probléma azzal, ha ő oltás hiányában esetleg megfertőzhet gyermekeket.

Ritka kivételek egyike.

Szeretném így gondolni, de sajnos tényleg nem lehet elégszer elmondani, hogy milyen fontos, hogy beoltassuk magunkat. Akinek nem elég indok az, hogy oltással ismét látogathat kulturális rendezvényeket, beülhet egy étterembe, az legalább gondoljon arra, hogy saját és mások egészségét is csak így tudja megvédeni. Az egészségügyi szempontokon kívül nehezen viselem a sokszor tapasztalt közönyt mások munkahelye, megélhetése kapcsán. A járványt önzéssel nem, csak oltással, a nyájimmunitás elérésével lehet leküzdeni és csak ezzel lehet visszaadni sok százezer idegenforgalomban, vendéglátásban, az előadóművészeti ágakban dolgozó honfitársunk megélhetését, biztos jövőjét.

Apropó kulturális rendezvények! Itt van az asztalon egy plakát egy május 29-ei koncertről: Respekt Est. Hivatalosan ezzel nyit ismét a Hangvilla?

Kezdjük az elején a Respekt Est ötletét! A plakáton szerepel még egy kulcsszó, ami elárulja, hogy kiknek szól ez a rendezvény: hősök. De kik azok a hősök? Azok, akik abban az időszakban, amikor még nem volt oltás, sem megfelelő védőruha, mégis ellátták, gondozták a covidos betegeket és azóta is, több mint egy éve végzik ezt a munkát, vagy komoly szerepet vállalnak benne. Kórházi covid osztályokon dolgozók, mentősök, szociális ellátók, közigazgatási dolgozók és természetesen az önkéntesek. Az ő munkájukat nyugodtan tekinthetjük egy békeidőben elkövetett hőstettnek, ők pedig igazi hősök.

Ez ihlette meg a Respekt Est ötletét, hogy szervezzünk egy olyan ültetett koncertet, ami egyrészt megmutatja, példaként szolgál, hogy ismét lehet ilyen rendezvényeket tartani biztonságos körülmények között, másrészt pedig legyen egy exkluzív esemény, amire csak azok kapnak meghívást, akik megfelelnek a hősök kritériumának, akik nem szaladtak el akkor, amikor valóban szükség volt rájuk. Nem kérték a kórházban az áthelyezésüket a Covid-osztályról, nem mentek szabadságra, sőt akár önként jelentkeztek önkéntesnek, hogy segítsenek.

Tehát, jól értem, hogy a Respekt Estre nem szednek belépőt, de akárki nem is jöhet be a koncertekre?

Így van. Viszont mivel nem lehet meghatározni egy egyértelmű vonalat, hogy ki az, aki valóban érdemes erre a meghívásra, a kórház ápolási igazgatóját, a mentők vezetőjét és a városi önkéntesek koordinátorát is megkértem arra, hogy segítsenek meghatározni azoknak a listáját, akik a körülmények, lehetőségeik és képességük alapján kiérdemelhetik a hős jelzőt, és elismerhetjük őket ebben a formában.

Mi lesz május 29-én a Respekt Est programja?

A Hangvilla nagytermében két részes koncertet tartunk. Boggie, azaz Csemer Boglárka és Gájer Bálint is fellép. Előbbi jazz-es stílust képvisel, míg utóbbi valamivel populárisabb zenei élményt nyújt majd, jól kiegészítik egymást. Boggie egyébként maga is Hangvilla-díjas énekesnő, ahogy a zenekarában helyet foglaló zongorista, Antal Gábor is. Ezután egy közös vacsorával is készülünk a meghívottaknak, valamint terveink közt szerepel, hogy aznap az Expresszóban, szintén a Respekt Est keretében Necc party-t rendezünk, úgy tudom ez most a legmenőbb buli. Ez még attól is függ, hogy addig elérjük-e az 5 millió beoltottat, ami reméljük lehetővé teszi az effajta rendezvényeket is. Természetesen mindegyik programelemen a részvétel feltétele az elmúlt időszakban való helytállás, valamint a védettségi igazolvány.

Mit szóltak a zenészek, amikor megkeresték őket ezzel a fellépési lehetőséggel?

Nekik is régóta ez lesz az első koncertjük nézők előtt, ami már nem csak a fény az alagút végén, hanem maga a kijárat. A respekt, azaz tisztelet nekik is jár, hiszen ők is kitartottak a művészet, a kultúra mellett ebben a nehéz időszakban is.

Hogy áll most a szervezés? Egyáltalán lesz elég dolgozó a Hangvillában, hogy megszervezzenek egy ekkora rendezvényt a Covid-járvány után egyből?

A bezártság alatt a Hangvilla is igyekezett takarékoskodni és mindent megtenni a dolgozókért és a bérlőkért. Törvényi kötelezettség lett a bérleti díjakat elengedni, de mi már, amit lehetett jóval a kormányhatározat előtt megtettünk. Megtartottuk a kulcsembereket, a takarítókat, a műszakosokat is. Azt gondolom, hogy a Hangvilla is akkor túlélő, ha a benne dolgozók is túlélnek. Most már anyagilag nem tudjuk őket támogatni, de a visszaépítésben igen, hogy olyan környezetet teremtünk, amivel több esélyük lehet újraindulni.

Mekkora közönségre számítanak május 29-én?

Folyamatosan gyűlnek a nevek a kórháztól és a mentőszolgálattól is. Fel vagyunk készülve a teltházra is, de az sem lenne probléma, ha valamivel kevesebben lesznek, amolyan járvány utáni stílusban. Az esemény léte a lényeg és az üzenet, amit közvetít mindenki felé.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Három éve pezsegteti a belváros kultúráját és gasztronómiáját a KUNSZT kultúra Három éve pezsegteti a belváros kultúráját és gasztronómiáját a KUNSZT Már három éve pezsegteti Veszprém belvárosának kultúráját és gasztronómiáját a KUNSZT brunch-bisztró, ahol az születésnapi hétvége során új kiállítással és zenei élményekkel is lehetett találkozni, miközben konyhában és a pultban sem volt megállás egy pillanatig sem. tegnap 16:52 Látszólag egyszerű színek is formák, valójában egy különleges tánc, ami a Művészetek Háza kiállításán vár Művészetek Háza Látszólag egyszerű színek is formák, valójában egy különleges tánc, ami a Művészetek Háza kiállításán vár Különleges kiállítás nyílt a Művészetek Házában, hiszen Elisa Treml színes térinstallációi a legkevésbé sem értelmezhetőek statikus, vitrinbe zárt műtárgyakként. Művészi értékét a látogatók teljesítik ki, akik a térben mozogva más-más élményt kapnak ugyanazoktól az alkotásoktól. tegnap 0:11 A zsidó reneszánsz magyarországi profétája emléktáblát kapott Veszprémben zsidó hitközösség A zsidó reneszánsz magyarországi profétája emléktáblát kapott Veszprémben Születésének 102. évfordulója alkalmából Dr. Schweitzer József, egykori országos főrabbi tiszteletére avattak emléktáblát vasárnap délelőtt a belvárosban, a valamikori „Zsidó udvar” kapujánál. Az ünnepségen jen volt Schweitzer József családja és dr. Verő Tamás, budai és veszprémi főrabbi is. 2024. október 13. 14:19 Közös tanácskozást tartottak a romániai és a magyar katolikus püspöki konferenciák Bukarestben kultúra Közös tanácskozást tartottak a romániai és a magyar katolikus püspöki konferenciák Bukarestben Közös tanácskozást tartottak a romániai és a magyar katolikus püspöki konferenciák állandó tanácsai Bukarestben csütörtökön és pénteken - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata pénteken az MTI-vel. 2024. október 13. 13:02

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.