2022. január 26.
//
Vanda névnap

Bejelentette Szita Zoltán leigazolását a szegedi kézilabdaklub

2021. május 13. 14:24
MTI
A MOL-Pick Szeged csütörtökön bejelentette, hogy jövő nyáron leigazolja Szita Zoltánt, a lengyel Orlen Wisla Plock válogatott kézilabdázóját.

Március 11-én az M4 Sport közölte, hogy értesülése szerint a balátlövőként és irányítóként is bevethető játékos a 2023-ig érvényes lengyelországi szerződése ellenére Szegedre igazol. Jelenlegi klubja egy nappal később bejelentette, hogy idén semmiképpen nem távozhat, mert kulcsemberként számítanak rá a 2021/22-es szezonban, de a szerződésében szerepel egy záradék, amely szerint egy meghatározott összeg ellenében jövő nyáron kivásárolható lesz.    

A Szeged honlapjának csütörtöki híradása szerint a 23 éves, 32-szeres válogatott Szita szerződése jövő nyártól három évre szól. Kiss Bence cégvezető hangsúlyozta, fontos számukra, hogy minél több magyar játékos szerepeljen a keretükben.

A magyar válogatott Szita szerződése jövő nyártól három évre szólA magyar válogatott Szita szerződése jövő nyártól három évre szól

Szita a szülővárosában, Veszprémben kezdett kézilabdázni, és ott mutatkozott be az NB I-ben, majd Balatonfüredre, 2019-ben pedig a Wisla Plockhoz igazolt. Négy éve az ifjúsági, két éve pedig a junior korosztályban választották meg az idény legjobbjának Magyarországon. Tagja volt a 2017-es junior világbajnokságon hetedik helyezett magyar csapatnak, és az idén Egyiptomban világbajnoki ötödik felnőtt válogatottnak is.

Nagyszerű csapathoz igazolok jövő nyáron, ahol komoly célokért küzdhetek a társaimmal. A fejlődésem szempontjából fontos előrelépés lesz, ez döntőnek bizonyult. Kiváló szakmai stáb mellett dolgozhatok, nagyszerű csapattársakkal játszhatok

- nyilatkozta Szita Zoltán.

vehir.hu
Tál Dominik
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2021/2022 21. 2022. április 10. 18:00 Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok Fejér-B.Á.L. Veszprém Dabas

További cikkek

Kovacsics Anikó gyermeket vár
Kovacsics Anikó gyermeket vár
Gyermeket vár Kovacsics Anikó 143-szoros válogatott kézilabdázó, a bajnoki címvédő Ferencváros csapatkapitánya.
Női kézilabda Eb-selejtező: Tatabányán és Santanderben játszanak a magyarok
Női kézilabda Eb-selejtező: Tatabányán és Santanderben játszanak a magyarok
Tatabányán és Santanderben rendezik a magyar-spanyol mérkőzéseket márciusban a női kézilabda Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik, illetve negyedik fordulójában.
Gulyás István: csődöt mondtunk, kudarcot vallottunk
Gulyás István: csődöt mondtunk, kudarcot vallottunk
Gulyás István szövetségi kapitány szerint csődöt mondtak és kudarcot vallottak, mivel a magyar férfi kézilabda-válogatott a csoportkörből sem jutott tovább a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon.
Büszke a játékosaira, hiszen évekig tisztességgel dolgoztak
Büszke a játékosaira, hiszen évekig tisztességgel dolgoztak
Miután a magyar férfi kézilabda-válogatott a csoportkörben búcsúzott a részben hazai rendezési Európa-bajnokságtól, Gulyás István szövetségi kapitány azt nyilatkozta lapunknak, férfias küzdelemben maradtak alul, ezért a játékosaira egytől egyig nagyon büszke.
SEHA-liga: a címvédő Veszprém ismét a negyeddöntőben kezd
SEHA-liga: a címvédő Veszprém ismét a negyeddöntőben kezd
A címvédő Telekom Veszprém a mostani idényben is csak a negyeddöntőben csatlakozik a férfi kézilabda SEHA-liga mezőnyéhez.