Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tájfutó fieszta Öskün

2021. május 18. 17:52
A remek futóidő és a gondos szervezés is hozzájárult ahhoz, hogy a Veszprémi Honvéd Sportegyesület által május 8-9-én Öskün megtartott Honvéd Kupa igazi tájfutó ünneppé váljon.

A járványügyi előírások betartásával megrendezett országos rangsoroló versenyen már a nevezők létszámán jól is látszott, mennyire ki vannak éhezve a sportolók a valódi megmérettetésre.

A szombat délelőtti középtáv és a vasárnapi rövidített táv összetett eredményéből adódtak össze az egyéni helyezések, míg szombat délután egy 3x3-as váltóversenyre is sor került.

Fotó: Bálint MónikaFotó: Bálint Mónika

Ebben a versenyformában háromtagú csapat fut felváltva, fejenként három rövid, pörgős, nagy odafigyelést és sebességet igénylő pályán.

A váltó jellege miatt igazi bulifutásnak számít, a jó hangulat mind a résztvevők, mind a nézők körében garantált. A jól sikerült hétvégén a VHS versenyzői igazán elemükben voltak, és ismét nagyszerű eredményekkel térhettek haza

– tudtuk meg Gaschler-Gyeviki Nórától, a Veszprémi Honvéd Sportegyesület sajtómunkatársától.

A Veszprém megyei versenyzők egyéni eredményei:

F12C: 2. hely Máthé Gáspár (BSC), 3. hely Engi Dániel (VHS)
F14B: 1. hely Nagy Bence (VHS)
F16B: 1. hely Barát Miklós (VHS), 2. hely Kovács Jeromos (VHS)
F20A: 3. hely Bálint Benedek (VHS)
F21Br: 3. hely Harmath Dávid (BSC)
F55A: 3. hely Takács Csaba (VHS)
F65A: 3. hely Fonyó Sándor, id. VHS
F70A: 1. hely Ládi János (BTK)
F80A: 1. hely Vass Tibor (VHS)

N10D: 2. hely Gál Zoé Napsugár (VHS)
N12C: 2. hely Bálint Nóra Napsugár (VHS)
N16B: 1. hely Engi Lilien (VHS), 2. hely Gaschler Emma (VHS)
N18B: 2. hely Lantai Lili (VHS)
N21A: 1. hely Mérő Dominika (VHS)
N60A: 3. hely dr. Nagy Zsuzsanna (VHS)
N65A: 2. hely Wieder Ilona (VHS)
N70A: 1. hely Komár Béláné (VHS), 2. hely Gombkötő Zsuzsanna (VTC)

A Veszprém megyei csapatok 3x3-as váltó eredményei:

F40: 2. hely VHS (Engi Dániel, Nagy Bence, Strenner Nimród)
F50: 1. hely VHS (Bálint Gergő, Barát Miklós, Szalontai Soma), 2. hely VHS (Angyal Dániel, Gaschler Máté, Kovács Jeromos)
F21: 1. hely VHS (Bálint Ádám, Bálint Benedek, Kovács Márk)
N40: 3. hely VHS (Etlinger Zsófia, Heizer Alíz, Kovács Borbála)
N50: 1. hely VHS (Gaschler Emma, Lantai Boróka, Lantai Lili), 2. hely VHS (Ódor Laura, Tokai-Kiss Zsófia, Szalontai Sára)

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.