A tárlatot Axel Matthes nyitotta meg, aki közös kötetet jelenetett meg Klimóval: a művész képei mellé írt szövegeket. Klimó képeiben nem oldódik meg az élet rejtélye, az élet és halál misztikuma megmarad. Képei áramló párbeszédek a fény és sötétség között – fogalmazott Matthes.
A természethez és az emberi művekhez fűződő viszonyom megváltozott az évek során – mondta. – Egyre kevésbé érdekel a tájak és tárgyak történelme, sokkál inkább misztikus kapcsolódást jelent egy fa látványa.
Axel Matthes
A táj is egy műtárgy: a természet remekműve. A látásunk a legfontosabb érzékelésünk, és saját példámból kiindulva tudom, hogy sokszor vakon járunk a világban. Csupán gyorsan konstatáljuk a dolgokat, mereven szemlélünk egy pontot. Az élet azonban egy áramlat, ami folyamatosan hömpölyög, megvannak a mélységei. A korral előrehaladva egyre többet látunk: ma már a falevél is annyit jelent nekem, mint a Mona Lisa. Amikor látunk, dolgozunk. Dolgozunk a látásunkon, fejlesztjük, ahogy a világra nézünk.
Ebben a fejlődési folyamatban kiváló gyakorlat Klimó Károly kiállítása.
Az első sorban: Klimó Károly
Klimó Károly Békéscsabán született, majd 1949-ben családjával Kaposvárra költözött. 1956-ban felvették a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára, Kmetty János és Bernáth Aurél voltak a tanárai. 1962-től bekapcsolódott a korabeli kortárs művészeti életbe kiállító művészként, valamint a Dési Huber művészeti esti iskola tanára lett. 1972-től az Képzőművészeti Egyetemen működött tanársegédként, majd adjunktusként. Első egyéni kiállításával a Kulturális Intézet Galériájában jelentkezett 1976-ban. 1990-től osztályvezető tanár lett a Képzőművészeti Egyetemen. Eközben mint aktív képzőművész folyamatosan dolgozott és kiállította munkáit belföldön, és számos jelentős külföldi csoportkiállításon is képviselte a kortárs magyar képzőművészetet (pl. Szöul, Peking, Bécs). Több múzeum és számos képtár, valamint magángyűjtemény őrzi és állítja ki munkáit. – muveszetekhaza.hu
