2021. június 13.
//
Antal, Anett névnap

Pénteken rajt, egymás után másodszor magyar részvétel

Pénteken 21 órakor az olasz és a török válogatott mérkőzésével megkezdődik a 16. labdarúgó Európa-bajnokság, amelyen ismét szerepelhet a magyar csapat.

Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) korábbi elnöke a szervezet fennállásának 60. évfordulójára különleges, az egész földrészen átívelő tornát álmodott meg, amely Magyarországnak is esélyt kínált a rendezésre. Budapest 2014 szeptemberében el is nyerte a társházigazda szerepét: a 2019 novemberében átadott Puskás Aréna három csoportmérkőzésnek és egy nyolcvaddöntőnek ad majd otthont.    

Kapcsolódó cikk
A portugálokat meglephetjük! – Komáromi Péter
A Balaton Bútor FC Veszprém válogatott kiválósága, Komáromi Péter szerint a stabil védekezés lehet a magyar labdarúgó-válogatott legnagyobb fegyvere a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon.

A francia sportvezető évekkel ezelőtt még nem sejthette, hogy az ötlete milyen nehézségeket jelent majd a koronavírus-járvány kitörése miatt. Az eseményt eredetileg 13 ország egy-egy stadionjában rendezték volna, de ezen már 2017 decemberében változtatni kellett, a brüsszeli stadion építésének csúszása miatt ugyanis a belga főváros csoportmérkőzéseit és nyolcaddöntőjét az elődöntőre és fináléra kijelölt London vette át. A pandémia aztán további változtatásokra kényszerítette az UEFA-t, egyrészt a kontinensviadalt 2020 nyaráról egy évvel el kellett halasztani, másrészt idén áprilisban Bilbaót Sevillára cserélte, Dublin csoportmeccseit pedig Szentpétervárra, a nyolcaddöntőjét pedig Londonba helyezte át, mivel a két város nem tudta garantálni a szurkolók beengedését. A végül 11-re redukálódott rendező város közül kizárólag Budapest vállalta a telt házas rendezést. E tekintetben München a sereghajtó a kapacitás 20 százalékos kihasználtságával, Bukarest, Koppenhága, Glasgow, London és Róma legalább 25, a beugró Sevilla 30, Amszterdam 33 százalékot vállalt, míg Baku és Szentpétervár minden második székre enged szurkolót.   

A 11 társházigazda közül csak Azerbajdzsán és Románia válogatottjának nem sikerült kiharcolnia az Eb-részvételt. A negyedszer résztvevő magyar csapat, amely először jutott ki két egymást követő tornára, rendezőként két csoportmérkőzését vívhatja hazai közönség előtt: jövő kedden a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadja a Puskás Arénában, az utolsó, június 23-i fordulóban pedig a németek vendége lesz Münchenben.    

A magyar válogatott játékosai a Magyarország - Írország barátságos labdarúgó-mérkőzés után Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban 2021. június 8-án. Magyarország-Írország 0-0. MTI/Illyés TiborA magyar válogatott játékosai a Magyarország - Írország barátságos labdarúgó-mérkőzés után Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban 2021. június 8-án. Magyarország-Írország 0-0. MTI/Illyés Tibor

A világjárvány nemcsak a helyszínekre és a nézők számára volt hatással, ugyanis felkészülve az esetleges fertőzésekre az UEFA 23-ról 26-ra növelte a keretek létszámát, a sűrű versenynaptár okozta nagyobb terhelést pedig azzal ellensúlyozza, hogy élt a szabályalkotó testület (IFAB) által ideiglenesen felkínált lehetőséggel, azaz három helyett öt csere engedélyezett a szakvezetőknek. A torna másik nagy újítása a Bajnokok Ligájában és a legnagyobb európai bajnokságokban már évek óta használt videobíró (VAR) alkalmazása lesz.    

A nézőcsúcs a korlátozások miatt biztosan nem dől meg, de a rekordok átírásáról a portugálok világklasszisa, Cristiano Ronaldo gondoskodhat. A Juventus sztárja mérkőzésszámban jelenleg is egyedül csúcstartó, míg az örökgóllövőlistát Platinivel holtversenyben vezeti. Ötödik részvételével szintén rekorderré válik.  

A torna legnagyobb kérdése persze az, hogy július 11-én a Wembley Stadionban ki emelheti magasba Henri Delaunay Kupát, amelyet eddig tíz csapat hódított el, legtöbbször, szám szerint háromszor a német és a spanyol.    

Az Eb legnagyobb favoritja a világbajnok és a magyarokkal azonos csoportban szereplő francia válogatott, amelyben jószerivel minden poszton világklasszis labdarúgó szerepel majd. A belgák és az angolok abban reménykednek, hogy a három évvel ezelőtti vb-elődöntő után mostanra beérett a csapatuk, és nemcsak a végjátékig jut el, hanem a csúcsra is felér.    

Rajtuk kívül a címvédő portugálokat, valamint a spanyolokat és a németeket sem szabad leírni. Utóbbi kettőnél azonban sok kérdőjel van: előbbi esetében nagy kérdés, hogy milyen hatással lesz az együttesre, hogy a csapatkapitány Sergio Busquets koronavírus-fertőzése miatt felborult a felkészülés hajrája, míg utóbbi márciusban korántsem teljesített meggyőzően a vb-selejtezőkön, például kikapott Észak-Macedóniától, ráadásul a szövetségi kapitány, Joachim Löw biztosan távozik a posztjáról a kontinensviadalt követően.    

A - talán nem is annyira - titkos favorit pedig az az Olaszország, amelynek keretében nincsenek világsztárok, ugyanakkor 2018 szeptembere óta veretlen, azaz 27 találkozón nem talált legyőzőre Roberto Mancini egységes együttese.    

A hat kvartettből az első két helyezett mellett a négy legjobb harmadik jut a legjobb 16 közé, onnantól pedig egyenes kieséses rendszerben zajlik a torna egészen a július 11-i, londoni fináléig.

vehir.hu

További cikkek

Bogdán és Szalai Attila is bízik a sikeres rajtban
Bogdán és Szalai Attila is bízik a sikeres rajtban
A kapus Bogdán Ádám, illetve a védő Szalai Attila is úgy fogalmazott, már a portugálok elleni nyitómeccsen meg akarják mutatni, mire lesznek képesek a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.
EURO-2020: Sigér: gólt, gólokat akarunk szerezni
EURO-2020: Sigér: gólt, gólokat akarunk szerezni
Sigér Dávid szerint a magyar labdarúgó-válogatott minimális célja, hogy gólt, gólokat szerezzen a pénteken (ma) rajtoló, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon.
Borbély Ádám bízik a magyar labdarúgó-válogatottban
Borbély Ádám bízik a magyar labdarúgó-válogatottban
A Veszprémi KKFT kapusa, Borbély Ádám lapunknak elmondta, ha férfi válogatottunk nehéz csoportba is került a labdarúgó Európa-bajnokságon, a pontszerzés így is sikerülni fog.
Holender és Varga szerint is meglepetésre készülnek a magyarok
Holender és Varga szerint is meglepetésre készülnek a magyarok
Holender Filip és Varga Roland, a pénteken kezdődő és részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott két tagja szerint a csapat meglepetést szeretne okozni a csoportkörben.
Pető Tamás: Nincs vesztenivalója a magyar válogatottnak!
Pető Tamás: Nincs vesztenivalója a magyar válogatottnak!
A harmadosztályban bronzérmet szerző veszprémi focicsapat vezetőedzője, Pető Tamás szerint nem halálcsoportként kell felfogni a magyarok társaságát a közelgő Európa-bajnokságon. Inkább erőt kellene meríteni abból, hogy vesztenivalónk nincs, válogatottunk felszabadultan játszhat.