Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

A filmnek Veszprémben van a helye!

2021. június 18. 21:19 // Forrás: Ecoport
A magyar filmes tradíciók ápolásáról és a friss hazai alkotások bemutatásáról szól az első Magyar Mozgókép Fesztivál, amelynek Veszprém, valamint két Balaton-parti település, Balatonfüred és Balatonalmádi ad otthont június 23-26 között. Itt az ideje felidézni azt is, hogy Veszprém és a térség már nem egyszer szolgált helyszínül valamely híres magyar film jeleneteinek!

A Cannes, Velence és Karlovy Vary alkotta háromszöget nem kell bemutatni az európai filmek szerelmeseinek. A francia, olasz és cseh városok kultúrkincseibe régóta beépült a filmkultúra, és mindezt az évente megrendezett nemzetközi filmfesztiváljaikkal demonstrálják is. Bár az öreg kontinensen főként ennek a három városnak a neve merül fel, ha mozgóképkultúráról esik szó, azt már kevesebben tudják, hogy hazánkban is kereken 120 éves történelemre tekint vissza a film. Ilyen történelmi távlattal pedig nem sok másik nemzet büszkélkedhet.

Többek közt ennek a magyar hagyománynak a reneszánszáról is szól majd az első Magyar Mozgókép Fesztivál júniusban, amelyen nemcsak a régi klasszikusok kerülnek vászonra, hanem a legújabb magyar alkotásokat is bemutatják Veszprém, valamint a két part menti város szabadtéri és fedett helyszínein.

Összesen 84 magyar film szerepel a repertoárban, ezek között helyet kaptak nagy- és kisjátékfilmek, dokumentumfilmek, animációs alkotások és több jól ismert klasszikus is, mint például a Macskafogó, vagy éppen a Szindbád, utóbbi idén lesz 50 éves.

Mindezt a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros, valamint a Magyar Mozgókép Intézet közös szervezésében hozzák tető alá. Pontosabban főleg szabadtéri színpadok nézőtereibe, ugyanis a helyszínek, ahol a látogatók ingyenesen, de regisztrációhoz kötötten nézhetik meg az alkotásokat olyan kulturális találkozópontok, mint Veszprémben a Vár, a Hangvilla, az Expresszó és az Agóra kulturális központ, Balatonfüreden a Tagore-sétány, a Vaszary-villa kertje és a Balaton mozi, Balatonalmádiban pedig a Wesselényi-strand.

Tavaly ősszel a Filmpiknikkel Veszprém és Balatonfüred már tett egy kísérletet, hogy még inkább meghonosítsa, pontosabban felélessze a filmes kultúrát a környéken, az akkori pozitív visszajelzések alapján pedig most egy szinttel feljebb lépve folytatják ezt a törekvést.

A környéken amúgy sem új keletű a filmes kultúra jelenléte, ha évtizedes távlatból nézzük, Veszprém már több jegyzett magyar film helyszínét adta. A XX. század közepe táján itt forgatták az Aranypáva néhány jelenetét, 1968-ban Jancsó Miklós a Fényes szelek című filmjét készítette Veszprém utcáin, de Makk Károly, Fűre lépni szabad filmjében is feltűnnek veszprémi helyszínek. Legutóbb pedig a #Sohavégetnemérős játékfilm néhány jelenete játszódott az Óváros téren. Ha pedig a Balaton északi-partját kell párhuzamba vonnunk a magyar filmmel, az első, ami felvillanhat mindenkiben, az Bujtor István alakja az Ötvös Csöpi filmekben.

A Magyar Mozgókép Fesztiválon a tradicionális értékkel bíró filmek mellett a legújabb magyar alkotások közül is válogathatnak bőven az érdeklődők, de a program nem merül ki csupán a moziélményben. A szervezők kiállításokkal, közönségtalálkozókkal is készülnek, valamint még a gasztronómiát is sikerült összekapcsolni a magyar filmekkel, konkrétan a születésnapos Szindbáddal, amely filmben megjelenő ételek a fesztivál ideje alatt a környék több éttermében is felkerülnek az étlapokra.

A fesztivál június 23-án az Így vagy tökéletes c. film díszbemutatójával indul a Várban, az esemény záróakkordjaként pedig június 26-án a Magyar Filmakadémia átadja a Magyar Mozgókép Díjakat.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Vehír Borszalon Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Van, amikor nem kell megvárni a naptár szerinti piros betűs ünnepet a koccintással. Egy palack kiváló bor megbontásával magunk is ünnepet teremthetünk. A december 12-ei Vehír Borszalon pedig kiváló alkalmat kínál erre bárkinek. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52 Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról CODE Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról A Kabóca Bábszínház közel negyedszázados szakmai munkájával régóta meghatározó kulturális szereplője Veszprémnek, míg a CODE Digitális Élményközpont a város legújabb innovatív helyszíneként ötvözi a technológiát és a művészetet. A két intézmény idén közösen álmodta meg A jégbarlang éneke című előadást, melynek kulisszatitkairól Szántó Viktóriát, a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyettese beszélt. tegnap 13:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.