Aknázómolyok

Igen, így egyben, bár a Word aláhúzza.
Az aknázómolyok  megtámadták Magyarországon az akácfák leveleit, szólt minap a hír. Ma már ennél többre sem kapja fel az elfoglalt 21. századi hazánk fia a fejét. A kisebbségi kormányzás is új dolog, a legtöbbeket ez sem tudta kihozni a sodrukból, sőt, a körülötte hivatalból bábáskodók és gáncsoskodók ügyetlenkedései sem, nem, hogy az akácot  megtámadó aknázómoly.
 
Pedig most okunk lenne rá.

Az aknázómoly először 1993-ban ütött tanyát Magyarországon. A korábban sérthetetlennek gondolt vadgesztenyét támadta meg. A gonosz kártevőt (szép latin neve van: Cameraria ohridella) a valódi lepkék (Glossata) közé sorolta a rendszertan, a keskenyszárnyú molylepkékhez tartozik. Májusban a levél bőrszövetén ejt 3-4 mm-es vágást, amiben aztán kifejlődnek a lárvák. Az aknázómoly és a vadgesztenye viszonya nem nevezhető szimbiotikusnak, több éves fertőzés esetén az anyanövény elpusztulhat.

Emlékszem, néhány éve éppen megmaradásuk érdekében a Farkasgyepű környéki útszéli vadgesztenyéket permeteztette a megyei önkormányzat. Rosszabbul jártak viszont a csabrendeki temetőben  az évszázados vadgesztenyék. Ez a temető a megye egyik legszebbike volt, nem utolsó sorban a vadgesztenyék miatt. Amikor tavaly tavasszal kivágták az elpusztult vadgesztenyéket, a temetőbe lépve azt gondoltam, szórakozottan egy községgel előbb álltam meg, mint kellett volna. Nem így történt, viszont Apósom sírja felé közelítve többször is eltévedtem, csak most derült ki, hogy eddig a vadgesztenyék jelentették a hozzá vezető úton a viszonyítási pontokat.

Nem tudom, a Kárpát medencében hányszor több az akác, mint a vadgesztenye, s azt sem, hogy kinek, milyen viszonyítási pontokat jelentenek. Az aknázómolyok viszont teszik a dolgukat. Szaporodnak, terjeszkednek, kitöltik a számukra fekínált teret. Félő, hogy ezt a teret, ezen a szélességi fokon mi, már, hogy mi emberek kínáltuk fel az aknázómolynak.

Az aknázómoly nagyon sokáig jól megfért tőlünk délebbre, a mediterráneumban. Abban, hogy ott nem okozott komolyan környezetkárosítást, ott honos természetes ellenségének köszönhetik az arra élők. Hozzánk azonban a Kárpát medence nem is olyan lassú felmelegedése miatt csak az aknázómoly jutott el.

A hír számomra természetesen nem azért komoly, mert néhány év múlva már az eddig útba igazító akácokra sem számíthatok. Az aknázómoly és melegkedvelő társainak egyre északabbra történő  lassú térnyerése tüneti jelenség. A Föld feltételezhetőleg emberi tevékenységre (is) visszavezethető felmelegedésének kézzel fogható bizonyítéka. Szinte évről évre melegebb az éves átlag hőmérséklet, kevesebb a csapadék, megváltoztak a szélirányok, és katasztrófákat okozó időjárási szélsőségekkel van dolgunk. A kör bezárult. Az emberiség saját anyagi gyarapodása érdekében folytatott környezet szennyezésének eredményei eddig elért életminőségünket veszélyeztetik, s ez a megállapítás nem is olyan soká talán életfeltételeinkre is igaz lesz.  

Az utóbbi 80-100 évben csaknem egy Celsius fokot emelkedett a Földön az átlaghőmérséklet, globális hatásait ma már mindenki ismeri. Megyényi jégtáblák szakadnak le a sarki jégről, és évente 400-500 méteres sebességgel  terjeszkedik észak felé a Szahara. Eddig csupán azon állt a vita, hogy mindez szemléltethető-e az ember által lakott lokalitásokban, avagy sem. Algír 30 éve egymilliós város, ha volt, ma hat milliónyian lakják.

Az aknázómoly Magyarországon történő megjelenését én ilyen bizonyítéknak tartom. A felmelegedés ma már itthon is kimutatható, az időjárás változás balatoni vízszintre, élővilágra, gazdasági és társadalmi viszonyaira gyakorolt hatásait  három éve kutatjuk egy nemzetközi program keretében. Egyes modellek szerint ezek a növekedési adatok 40-50 évenként megduplázódhatnak.  

Ha nem csalnak az érzékeim, hamarosan érdemes lesz megvizsgálni a régóta pozitív egyenlegű Magyarországot érő nemzetközi népesség mozgás irányait, ugyanis ezzel is lehet majd dolgunk. Kérdés, meg tudunk-e majd birkózni a vele együtt járó problémákkal akkor, ha az aknázómolyok terjedésére fel sem kapjuk a fejünket.