Mindez pedig rendkívül összetett feladat, amiről Perlaki Róbert egykori és Kondrik István jelenlegi műszaki vezető beszélgetett Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzserrel a Petőfi Szalonban.
Tulajdonképpen minden, ami nem a színészekhez tartozik, az a műszaki vezetés felelőssége: az előadásokhoz szükséges díszletek legyártásától kezdve a világosításon és hangosításon át az épület és a szerverek karbantartásáig szinte mindenhez érteni kell egy kicsit.
Perlaki Róbert 1961-től kezdte látta el ezt a feladatot a Veszprémi Petőfi Színházban, miután a székében ülve egy előadás után eldöntötte, ezzel akar foglalkozni. „Ott ültem a nézőtéri széken és azt mondtam: én nem akarok villanyszerelő lenni, én itt akarok dolgozni. Aztán másnap fejgépesként kezdtem, és végigjártam szinte minden szakmát” – emlékezett vissza. Műszaki vezetőként számos izgalomban volt része: akkoriban például még nem gép emelte az egyes díszletelemeket a jelenetváltások között, hanem a munkások kézzel húzták fel őket a csigákon, s pontosan ki kellett számolni, ez mennyi időt vesz igénybe, hogy az előadás alatt minden simán menjen. De ő felelt a takarítók felvételéért is, s ő kereste meg és irányította a munkásokat is a színház rekonstrukciója alatt 1984–88 között. Aztán 88-ban a szakma kettévált műszaki és szcenikai vezetőre, s onnantól utóbbi feladatot látta el, a színpadi látvány összességéért felelős vezető lett, illetve a díszlettervezésbe is belevágott.
Kondrik István csak néhány éve tartozik a színház kötelékébe, aki ma ismét egy emberként felel a teljes épület üzemeltetéséért, miközben a gyártásfolyamatot is felügyeli. „Nekem most talán annyival könnyebb a helyzetem, hogy léteznek különböző tárak – mint a Műhelyház, Összevont-tár, Világosító tár, Hangtár –, amelyeknek vezetői felügyelik a saját szakterületüket. Ugyanakkor egy műszaki vezetőnek is kell egy kicsit mindenhez értenie, hiszen így lesz teljes rálátása a folyamatokra” – mondta. Ő az, aki Kondrik szerint egyszerre részese a színpadi varázslatnak és tudja, hogy minden mögött egy olajozottan működő gépezet van.
„A színpadi műszak feladata, hogy álmokat építsen a színpadra: egy fadarabból lehet egy egész díszlet, ami varázslatos folyamat. De közben a valóság talaján is kell maradni, hiszen úgy kell tervezni, hogy a díszlet felférjen, működőképes legyen és a biztonsági szempontoknak is megfeleljen.”
Emiatt például egy olyan egyszerűnek tűnő mozdulat is, mint egy cigaretta meggyújtása vagy egy mulatság esetén a fáklyák behozatala, hosszas előkészítést kíván meg: számos szervvel kell engedélyeztetni, előadás alatt pedig egy pirotechnikus figyeli az eseményeket az esetleges problémák elkerülése végett.
Hasonló szempontokat kell majd egyébként szem előtt tartani a színház soron következő rekonstrukciójánál is: jelen esetben úgy kell visszatérni az eredeti Medgyaszay-féle alapokhoz, hogy azok a mai kor igényeinek is megfeleljenek, ugyanakkor például a később beépített, és a nézők által kedvelt részletek se vesszenek el teljesen. Ez néha sok harcot és időt jelent a tervezőkkel, részben ez is oka, hogy a tényleges munkálatok csak 2024-ben kezdődnek majd el. (A másik az EKF cím, a városvezetés ugyanis nem szeretné, ha 2023-ban munkagépekkel lennének tele az utcák akkor, amikor egész Európa ránk figyel majd.)
