Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elkészült a Jutas-lakótelep legnagyobb látványossága

2021. július 1. 22:29
Befejezte a munkát Mentha és IKE a Halle 5. tűzfalán, így már mindenki végleges formájában láthatja Veszprém első monumentális street art alkotását. A későbbiekben van rá esély, hogy még több társasház hasonló dekorációt kapjon.

Csütörtök délután tartották a hivatalos, ám korán sem kötött formájú átadóját a Westprememural fantázianévre hallgató projektnek. Az elmúlt két hétben a Hősök zenekarból ismert Mentha (Ozsváth Gergely) és jó barátja, IKE (Moravetz Ákos) azon fáradoztak, hogy street art stílusban felfessenek egy ízigvérig Veszprémre jellemző motívumot a Halle utca 5. szám alatti társasház keleti tűzfalára.

Az alkotás közel 30 méter magas, amit az elmúlt hetekben egy darusautó kosrából fújt fel spray-vel a két művész.

Az átadó a projekt szellemiségéhez igazodva valódi közösségi esemény volt, ahol a moderátori szerepet Eckü (Baranyai Dániel), a Hősök másik frontembere vállalta magára. Tőle tudta meg az összegyűlt közönség, hogy a Westprememural ötlete Mentha fejében fogalmazódott meg, akiről kevesen tudják, de volt idő, amikor a Herendi Porcelánmanufaktúrában dolgozott. Mivel az utóbbi időben a járvány miatt a zenélés a háttérbe szorult, ismét felszínre tört a képzőművész énje, ez pedig végül a Halle u. 5. tűzfalának festésében teljesedett ki.

A lakótelepen élők körében egyébként rendkívül pozitív volt a fogadtatása, a közösségi médiában számos poszt született az alkotás folyamatáról, amelyek szintén alátámasztják Eckü azon kijelentését, hogy minden várakozásukat felülmúlta a projekt és annak fogadtatása.

Mindehhez a forrást az Európa Kulturális Főváros 2023 Program biztosította, valamint a kezdetektől Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is támogatta az elképzelés megvalósítását. A helyszínen a képviselő elmondta, igazi csapatmunka eredménye az alkotás, ami egybevág az EKF célkitűzéseivel is, közösségépítő funkciója is volt. Külön kiemelte az alkotás kézilabdára utaló motívumát is, amelynek rajongásában Veszprém egyeduralkodó az országban.

Végül az ötletgazda és alkotó is megszólalt. Mentha, aki gyermekkorának nagy részét itt a lakótelepen töltötte, a Halle 5-höz külön kötődik, hiszen, ahogy elárulta ennek a társasháznak az alagsorában rögzítette első rapp-dalait. A mostani alkotás elkészítésével pedig egy régi álma vált valóra.

A helyszínen Ovádi Pétertől és az EKF illetékes vezetőitől megtudtuk, a jövőben tervben van további hasonló alkotás megvalósítása is a lakótelepen, amelybe szintén szeretnék aktívan bevonni az itt élőket.

balint_1080x1080
balint_1080x1080
balint_1080x1080
Hajas Bálint
kovacsbalint
kovacsbalint
kovacsbalint
Kovács Bálint
további cikkek
ecoc_0032
ecoc_0032
ecoc_0032
Kilenc európai ország együttműködése erősíti az Európa Kulturális Fővárosa programok örökségét Kilenc európai ország indított közös kezdeményezést annak érdekében, hogy az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program hosszú távú hatása erőteljesebben érvényesüljön a régiófejlesztésben, túlmutatva a cím viselésének évén. Az ECoC Echo elnevezésű projekt olyan megoldásokra összpontosít, amelyek segítenek megőrizni és tovább erősíteni a címviselés alatt létrejött lendületet, elősegítve a kulturális szektor növekedését, a regionális fejlődést és a nemzetközi együttműködést. 2025. június 10. 7:21
_Z2A7430
_Z2A7430
_Z2A7430
Orbán Viktor: a veszprémi CODE a bátor és szokatlan, vagyis a vagány gondolkodás szimbóluma Veszprém megmutatja azt, hogyan kell új dolgokat kitalálni, megépíteni, átalakítani, miközben azok maradunk, akik vagyunk, vagyis hogyan kell konzervatív módon leleményesnek lenni, – mondta Orbán Viktor csütörtök délután Veszprémben a CODE Digitális Élményközpont megnyitóján. 2025. február 27. 18:10
ekf_film-5
ekf_film-5
ekf_film-5
Filmbemutatón az EKF öröksége: a régió fejlődése és a közös jövő építése Veszprém és a Bakony-Balaton régió számára az Európa Kulturális Fővárosa 2023-as cím elnyerése és megvalósítása mérföldkő volt, amely új lendületet adott a helyi közösségeknek és a kulturális életnek. Ezt a kiemelkedő évet és az általa elindított kezdeményezéseket egy átfogó dokumentumfilm örökítette meg, amelyet pénteken mutattak be elsőként a FOTON Audiovizuális Centrumban. A film és az azt követő panelbeszélgetés bemutatta, hogyan született meg az ötlet, milyen háttérmunka zajlott az események mögött, és milyen irányokban folytatódhatnak az EKF által elindított folyamatok. 2024. november 15. 23:25

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.