Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi az ellenzék a rátóti katonai bázis miatt

2021. július 6. 17:47
Hartmann Ferenc (MSZP-P-LMP) és Katanics Sándor (DK-Szakszervezet) ellenzéki frakcióvezetők kedd délután tartott sajtótájékoztatójukon számoltak be arról, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezték a polgármesternél, ahol a Gyulafirátót mellett tervezett katonai bázis helyszínének módosítását tűznék napirendre.

A Gyulafirátót mellett tervezett katonai bázis építése kapcsán a múlt héten tartottak lakossági fórumot a településen, ahol jelen volt a honvédelmi miniszter, valamint a magyar haderő is a legmagasabb szinten képviseltette magát. A fórumra azért került sor, hogy a beruházó Magyar Honvédség és a helyi lakosság közt létrejöjjön a konszenzusos párbeszéd a nagyobb helyi ellenállásba ütköző fejlesztéssel kapcsolatban. (Arról az eseményről részletesen beszámoltunk mi is, ami ezen a linken elérhető.)

Az egy héttel ezelőtti fórum után most két helyi ellenzéki politikus, Katanics Sándor és Hartmann Ferenc sajtótájékoztatón jelentették be, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezik a polgármesternél annak érdekében, hogy a képviselőtestület tárgyalja a katonai bázis ügyét, a városvezetés pedig kezdeményezze a kormánynál, hogy a bázis távolabb a lakóházaktól épüljön meg.

A rendkívüli közgyűlés összehívását egyébként mind a hét ellenzéki önkormányzati képviselő támogatta, azt, valamint az előterjesztésüket Hartmann Ferenc a keddi napon be is nyújtotta a polgármesternek. Ezután a működési szabályzat értelmében 15 napon belül össze kell hívni a közgyűlést.

Katanics Sándor a sajtótájékoztatón a témával kapcsolatban elmondta, a fórumon kérdésként merült fel, hogy van-e olyan törvény, amely szabályozza a lőterek működését. Mivel kiderült, hogy ilyen törvény nem létezik, a DK-s képviselő a térség országgyűlési képviselőjétől kérte, hogy kezdeményezze ennek a megalkotását, amelynek tartalmaznia kellene a környező települések kompenzációját is.

Ehhez kapcsolódóan Hartmann Ferenc (MSZP) azt sérelmezte, hogy a lakossági fórumot nem tartották meg évekkel korábban, amikor véleménye szerint a minisztériumban már tudvalévő volt a bázis terve, de ezt elhallgatták a helyiek elől.

Hangsúlyozta, nem a tervezett bázis megvalósítása ellen van kifogásuk, csak annak elhelyezésével. Ezért kezdeményezték a rendkívüli közgyűlés összehívását is, de hozzátette, ha ez nem vezetne eredményre, további lépésekkel is készülnek.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Megemlékezések a néma nőtüntetés évfordulóján közélet Megemlékezések a néma nőtüntetés évfordulóján Az 1956-os néma nőtüntetésről emlékezett meg a Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület (VENŐKE) hétfőn a Városháza Kossuth termében. tegnap 22:11 A kamara támogatása is segíti a 2027-re esedékes mentőautó beszerzését közélet A kamara támogatása is segíti a 2027-re esedékes mentőautó beszerzését A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Női Klubja idén is a megye egyik legfontosabb életmentő szolgálatát támogatta: a szervezet 2 millió 706 ezer forintot gyűjtött össze a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány számára. A támogatást Csolnoky Ferenc Kórházban adták át, ahol a sajtótájékoztatón az alapítvány működésének jelenlegi kihívásai és a jövőre vonatkozó feladatok is szóba kerültek. tegnap 14:18 Mesékbe illő ünnepi hangulat a XI. Mézes Hárskút kiállítás megnyitóján közélet Mesékbe illő ünnepi hangulat a XI. Mézes Hárskút kiállítás megnyitóján Igazi karácsonyváró varázslat költözött Hárskútra vasárnap délután, ahol tizenegyedik alkalommal nyílt meg a település mézeskalács kiállítása. A hagyományos adventi tárlat idén a Diótörő ajándéka témát dolgozza fel, amely az egész kiállítótérben mesés hangulatot teremt: a látogatók úgy érezhetik, mintha maguk is belépnének abba a karácsonyesti pillanatba, amikor a Diótörő először érkezik meg a család ünnepébe. tegnap 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.