Mint ahogy azt az irodalomkedvelő réteg pontosan tudja, az Olvasólámpa egy olyan sorozat, amelyben az irodalmi műé a főszerep, tehát nem egy hagyományos kérdezz-felelek beszélgetésről van szó, hanem egy különleges formáról: a vendég olvas fel saját műveiből, miközben azért kisebb kitekintések, átvezetések is vannak, jelen esetben Bozsik Péter költő, szerkesztő – Ladányi István jó barátja – moderálta mindezt.
A beszélgetés nem csupán régre nyúló barátságuknak köszönhetően volt közvetlen; miközben elmondható, hogy az egész mégsem vált egyfajta belsős diskurzussá. A nagy érdeklődést övező esemény az Olvasólámpa-sorozat utolsó állomása volt, mint ez kiderült Kilián Lászlótól, ahol Ladányi István félelme, mint, hogy kevesen lesznek közel sem igazolódott. Sőt.
Ahogy a vendég költő fogalmazott, nem szereti a közéleti költészetet, mert tart attól, hogy nem értik meg, ha pedig mégis, akkor túlságosan jól megértik... Bozsik Péter úgy beszélt barátjának költészetéről, hogy abban örökké van egy úgynevezett hezitálás: írjam? Ne írjam? A moderátor végül Ladányi Tizenötödik menet című verséről úgy vélekedett, hogy kivételesen nagy direktség, egyenesség van benne, miközben a pátosz is erősen jelen van.
Sajátos hangulatvilágról tanúskodnak Ladányi István művei, ahogy ez nem csupán a felolvasásból, de az átkötő beszélgetésből is kiderült: Újvidék, 19. századi életérzés, amit csak egy rádió billent át mégis a huszadik századba, családok összejövetele a családi házban, ahol van televízió,… és persze a mindent megzavaró háború…
"... Megtanultátok, hogy mi az a rádió
bemondta, hogy véget ért a háború,
megtanultatok filmet nézni,
televíziót vettetek, és elhittétek,
hogy most már a valóságot mutatja.
Aztán szidtátok, hogy hazudik,
a fülünk hallatára gyaláztátok a bemondót,
aztán elhallgattatok, aztán anyánk azt mondta,
hogy ne is figyeljünk oda, apátok sokat ivott. ..."