És ha már lúd, legyen kövér, nem értük be annyival, hogy körbe jártuk a helyszínt, majd a meleg buszra ülve hazagurultunk… Rögtön az ingyenes napijegy megszerzésével kezdtük, vagyis a rettegett véradással. Jól bevált szokás, és mint azt a Művészetek Völgye rajongók tudják, aki vért ad, napijegyet kap. Ez nem csupán azért jó, mert a véradás fontosságát nyomatékosítják, de egy sikeres – el nem ájulós – „jótevés” után sokkal jobban, nyugodtabban indul a móka.
Fotó: azutazo.hu
A véradás kiheverése után rögtön az első hivatalos eseményre vezetett útunk, vagyis Grecsó Krisztián kortárs magyar író, költő estjére. Amit a Grecsó-esten megtapasztaltunk, azt lényegében az egész kapolcsi eseményről elmondhatjuk, sőt, kiemelendő, mint talán a legnagyobb erény: nincs távolságtartás. És nem csak azért, mert védettségi igazolvánnyal rendelkezünk:
hiába áll a színpadon az Élet és Irodalom szerkesztője, ettől még senkinek nem kell kihúzott háttal ülve zavarban lennie.
Sőt: a legtöbb kisudvarban tartandó esemény kifejezetten a mezítlábas, fűben ülős, közös összekacsintós hangulatot hozta, végre személyesen, közelről érezhettük az elmaradt másfél év eseménytelenségének pótlását. Arról nem is beszélve, hogy minden korosztály megtalálhatja a kedvére való programot, ráadásul nem csupán Kapolcson, de a környező kisfalvakban is zajlottak (zajlanak) az események.
Csigabusz, még üresen Kép: Koszorús Veronika
Aki évek óta hűséges lakosa a Művészetek Völgyének az tudhatja, hogy a szomszédfalvakba fesztiválbusz indul, viszonylag gyakran, és viszonylag sokáig. Vagyis éjjel kettőkor is vígan átbuszoztunk Vigántpetendre, az utóbbi időben jól ismert másfél méteres távolságot pedig, ha akartuk volna se tudtuk tartani, hiszen az úgynevezett Csigabuszok ilyenkor oly annyira tele vannak, hogy gyakran az is leszáll a buszról, akit nem szándéka, hanem csak a tömeg visz magával… De fő a jókedv, a hangulat, és, hogy nincs megoldhatatlan helyzet. Az emberek segítőkészek, kedvesek, hiszen mind azért jött, hogy jól érezze magát. Sokan attól sem tántorodtak el, hogy idegen emberektől kérjék el gitárjukat, végül közös miniegyüttest alapítva zenéljék át az éjszakát.
Matyi József, fafaragó munkái Fotó: Sándor Emese
A legfőbb kérdésünk az volt, vajon a nagykoncerti események után, ami úgy éjfél körül jött el, hogyan lehet eltölteni az időt a reggel ötös buszig. A hideg és az ettől való aggódás végül olyan hangulatos kisudvarokba vezetett bennünket, hogy a végén figyelni kellett, le ne késsük a buszt. A Folklór Udvarban például egészen négyig élő népzenével zajlott a néptánc, persze aki nem tánccal akart melegedni, kicsit arrébb közös tábortűznél enyhíthette remegését, amit a hűvös éjszaka okozott. Végül az eseményektől feldobódott szállástalan tömeg egy emberként indult meg a várva várt első buszra…
A harmincadik Művészetek Völgye még tart, érdemes ellátogatni, akár csak így, villám szerűen…
Borítókép: Művészetek Völgye
