Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
8°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
8°C

Milák Kristóf olimpiai bajnok 200 méter pillangón Tokióban

2021. július 28. 3:59 // Forrás: MTI
A világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf olimpiai csúccsal nyert aranyérmet 200 méter pillangón a tokiói olimpia úszóversenyének szerdai napján. A szám másik magyar indulója, Kenderesi Tamás a negyedik helyen végzett.

A BHSE 21 éves világklasszisa már az első 50-en élre állt, hiába kezdett be tőle megszokott módon a dél-afrikai Chad le Clos, London ötkarikás bajnoka. Milák féltávnál ugyan visszaesett a harmadik helyre, de a második százra fordulva magabiztos előnyre tett szert, mert közvetlen riválisai fáradni kezdtek, míg a Rióban bronzérmes Kenderesi szokásos taktikájával versenyzett, azaz a mezőny hátsó felében, hatodik-hetedik helyen tempózott energiát spórolva az utolsó 50 méterre.    

A hajrában már csak az volt a kérdés, hogy Milák milyen idővel diadalmaskodik, végül 1:51.25 perccel, minden idők harmadik legjobb eredményével, amellyel megdöntötte a legendás Michael Phelps pekingi, 2008-as olimpiai csúcsát. Eközben a Rióban bronzérmes Kenderesi egészen a negyedik helyig jött fel, végül 1:54.52 perccel csapott a célba, hét századdal lemaradva a bronzéremről.  

A későbbi győztes Milák Kristóf a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében - MTI/Kovács TamásA későbbi győztes Milák Kristóf a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében - MTI/Kovács Tamás

A verseny előtt elszakadt a gatyám, így már beugráskor tudtam, hogy nem lesz meg a világcsúcs. Egy ilyen kis apróság is teljesen kiszakítja az embert a fókuszból. De nem vagyok csalódott, akár holnap Kecskeméten is lehet világcsúcsot úszni

- mondta Milák, aki hozzátette, most még azért van dolga Tokióban, mert szeretné megismételni a mostani sikerét 100 méteren is.    

Fotó: MTI/Kovács TamásFotó: MTI/Kovács Tamás

Bár Milák sem tűnt maradéktalanul elégedettnek, Kenderesi kifejezetten csalódottan nyilatkozott:    

A taktika jó volt. Úgy voltam vele, ha Le Clos-t lehajrázom, akkor érmes leszek. Ezt ugyan megtettem, mégse állhatok dobogóra, emiatt nagyon csalódott vagyok. Sajnos a többieket nem láttam, mert a túloldalon úsztak.    

A pécsi sportoló arról is beszélt, hogy az utolsó három tempóját kissé rövidíteni kellett, hogy jól jöjjön ki a fal benyúláskor, s akár ezen is múlhatott az a hét század.    

Milák a magyar olimpiai csapat harmadik érmét, közte a második aranyát nyerte a japán fővárosban.    

Eredmények - férfi 200 m pillangó, olimpiai bajnok:
MILÁK KRISTÓF (MAGYARORSZÁG) 1:51.25 perc - olimpiai csúcs
2. Honda Tomoru (Japán) 1:53.73
3. Federico Burdisso (Olaszország) 1:54.45
4. KENDERESI TAMÁS (MAGYARORSZÁG) 1:54.52

Milák Kristóf:
Született: 2000.02.20., Budapest
Klubja: Budapest Honvéd SE
Versenyszáma: 100 és 200 m pillangó
Olimpiai eredménye: olimpiai bajnok (2021)
Legjobb eredményei: világbajnok (200 m pillangó, 2019), vb-2. (100 m pillangó, 2017), Európa-bajnok (200 m pillangó, 2018, 2021), ifjúsági olimpiai bajnok (200 m gyors, 400 m gyors, 200 m pillangó, 2018), junior világbajnok (100 m pillangó, 200 m pillangó, 4x100 m gyorsváltó, 4x200 m gyorsváltó)

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.