Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mégis elindulhat az előválasztáson Katanics Sándor

2021. augusztus 2. 13:53
A DK helyi politikusa közösségi oldalán jelentette be, hogy ugyan nem a DK színeiben, de várhatóan el tud indulni az ellenzéki előválasztáson ősszel.

"Remélhetőleg minden más apróbb akadályt is sikerül leküzdeni, mert a "legfontosabbat" sikerült és augusztus 15-ig regisztrálni is tudok az előválasztásra." - Kezdte bejelentését Katanics Sándor, aki korábban kiesni látszott az ellenzéki előválasztásból azáltal, hogy a Demokratikus Koalíció nem őt, hanem egy helyben kevésbé ismert ügyvédet, Csonka Balázst nevezte meg jelöltjének az őszi előválasztásra.

A Gyurcsány vezette párt döntésére - miszerint a helyi keménymagjának számító Katanicsot parkolópályára tették - azóta sem érkezett logikus magyarázat, ám Katanics Sándor mostani bejelentésével úgy látszik, mégis kettőnél többszereplős lesz az ellenzéki előválasztás Veszprémben. (Csonka Balázs (DK) mellett korábban az MSZP-Párbeszéd is bejelentette, hogy Mesterházy Attilát indítják Veszprém 1. sz. választókörzetében az előválasztáson.)

"Azt a jó hírt kaptam, hogy lesz végül "befogadó" pártom. A 6 ellenzéki párt abban állapodott meg, hogy csak akkor indulhat el bárki az előválasztáson, ha talál befogadó pártot a választásra együttműködést kötő pártok közül. Miután hosszan várakoztam eredménytelenül a DK válaszára, máshoz fordultam. Nem pártjelölt leszek és ahogyan azt már régebben meg is írtam, kifelé tartok a pártok világából" - írta bejegyzésében Katanics Sándor.

vehir.hu
további cikkek
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. 2024. március 28. 15:09 Költséget vetettek, kenyeret törtek közgyűlés Költséget vetettek, kenyeret törtek A ciklus vége előtt néhány hónappal alakult át az ellenzéki térfél; elfogadták a költségvetést; újabb kedvezményekkel bővült a Veszprém kártya. Összefoglalónk a februári közgyűlésről. 2024. február 29. 22:26 Kezd testet ölteni egy baloldali formáció Veszprémben Adamecz Zoltán főszereplésével választás 2024 Kezd testet ölteni egy baloldali formáció Veszprémben Adamecz Zoltán főszereplésével Egyelőre zárt ajtók mögött, de már lehet, hogy formálódik egy baloldali együttműködés Veszprémben. Csütörtökön az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért Egyesület tagsága találkozott egy belvárosi vendéglátóhelyen az LMP-s Gerstmár Ferenccel és a párt országos társelnökével, Ungár Péterrel. Habár a találkozó zárt ajtók mögött zajlott, portálunk megpróbálta kideríteni, hogy mi történt valójában csütörtök este. Jelenleg több ellentmondás is van még a történetben, de az már körvonalazódik, hogy a baloldal zöldebbik fele igyekszik felsorakozni Adamecz mellett. 2024. február 19. 11:59 Újraélesztik a Veszprém-kártyát, bemutatkozott az új rendőrfőnök Újraélesztik a Veszprém-kártyát, bemutatkozott az új rendőrfőnök Komoly kedvezmények várnak a veszprémiekre: új tartalommal töltik meg a Veszprém-kártyát. Erről is döntött a képviselő-testület a januári közgyűlésen.  2024. január 23. 17:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.