Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megemelt beiskolázási támogatással segít az önkormányzat

2021. augusztus 9. 11:17
Idén megemelte az önkormányzat a beiskolázási támogatás összegét, így egy háromgyermekes család akár több tízezer forinttal is beljebb lehet anyagilag az iskolakezdés előtt. Porga Gyula, polgármester a Veszprém TV magazinműsorában beszélt erről a támogatási rendszerről.

A koronavírus és főleg a gazdasági hatása elleni védekezés a helyi önkormányzatok elé is komoly kihívást gördített, ebben a helyzetben, ahol munkahelyek szűntek meg, vagy válltak fizetésképtelenné a szociális háló is vizsgázott.

Nem volt ez másképp Veszprémben sem, ahol az önkormányzatnak még a tavalyi év első felében kellett újragondolnia a rászorulók támogatási rendszerét. Porga Gyula a Veszprém TV aktuális magazinműsorában felidézte, az első járványhullámok begyűrűzésekor át kellett strukturálniuk a szociális támogatások rendszerét. Akkor Veszprémben azok is részesültek támogatásban, akik a járvány miatt vesztették el munkahelyüket.

A polgármester kiemelte, mára visszatért a foglalkoztatás mértéke a járvány előtti szintre és ismét inkább a munkaerőhiány okoz problémát, mintsem a munkanélküliek nagy száma.

Porga Gyula a Veszprém TV Beszéljünk róla c. magazinműsorábanPorga Gyula a Veszprém TV Beszéljünk róla c. magazinműsorában

Másfajta kihívást jelentett a családosok számára az, hogy az iskolák bezárásával és a távoktatás bevezetésével számos gyermek maradt otthon, akiknek a felügyeletét a szülőknek kellett megoldania. Mivel 2021 első felében a szabadságkeretek sok helyen kimerültek, az önkormányzat idén nyáron igyekezett minél több táborozási lehetőséget biztosítani a veszprémi kisgyermekes családoknak, így könnyíteni a szülők logisztikai terhén.

Porga Gyula a műsorban elmondta, idén megemeléték a beiskolázási támogatás összegét is, amelyekre rászoruló családok pályázhatnak augusztus elejétől. Ez a támogatási forma már régóta működik Veszprémben, viszont az összegek megemelkedtek tavalyhoz képest:

  • általános iskolás gyermek esetében 6000 Ft-ról 10.000 Ft-ra nőtt,
  • középiskolás gyermek esetében az összeg 8000 Ft-ról 12.000 Ft-ra emelkedett.

Fontos és ezt a polgármrester is kiemelte, hogy a támogatás nem családonként, hanem gyermekenként kérhető, tehát például akik három általános iskolás gyermeket nevelnek, akár 30.000 Ft-ot igényelhetnek az önkormányzattól.

vehir.hu
további cikkek
Veszprémben rendezik meg a kézilabda diákolimpia egyik korosztályának döntőjét sport Veszprémben rendezik meg a kézilabda diákolimpia egyik korosztályának döntőjét Veszprémben méri össze tudását a diákolimpia döntőjébe jutott nyolc fiú és nyolc lány kézilabda csapat a hétvégén. ma 11:31 Közvetlen párbeszéd a gazdasági stabilitásért közélet Közvetlen párbeszéd a gazdasági stabilitásért A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett pénteki üzleti reggeli fórum kötetlen eszmecserére biztosított lehetőséget a térség vállalkozásai és döntéshozói között, ahol érdemi diskurzus bontakozott ki a magyar gazdaság aktuális helyzetéről, a vállalati versenyképesség kihívásairól, valamint azokról a kormányzati intézkedésekről, amelyek célja a gazdaságélénkítés és a válságkezelés. tegnap 11:27 Találkozott a veszprémi NATO-kontingens új vezetőjével a polgármester közélet Találkozott a veszprémi NATO-kontingens új vezetőjével a polgármester Porga Gyula az irodájában fogadta Domenico Oppedisano alezredest. 2025. március 19. 12:49 13 milliárd támogatás juthat veszprémi fejlesztésekre az egyik uniós zsebből közélet 13 milliárd támogatás juthat veszprémi fejlesztésekre az egyik uniós zsebből Több mint 13 milliárd forint áll majd Veszprém rendelkezésére a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP Plusz) a jelenlegi uniós pénzügyi ciklusban, és már azt is lehet tudni, mire költi ezt a város. 2025. március 17. 21:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.