Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
7°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
7°C

Háromból három – újabb győzelmet aratott a VLS

2021. augusztus 15. 19:55
A veszprémi labdarúgócsapatnak a hosszabbításban sikerült fordítania, így végül 2-1-es diadalt aratott a VLS a vendég Puskás ellen a labdarúgó NB III vasárnapi mérkőzésén.

A Practical VLS az idei kiírás harmadik bajnoki mérkőzésére készült vasárnap késő délután. Pető Tamás csapata korábban a Komárom, majd a Bicske ellen is 2-0-s diadalt aratott. A soron következő ellenfél a Puskás Akadémia II. csapata volt. Érdekesség, hogy az NB III nyugati csoportjának húsz csapatából az első két körben csak a VLS és a felcsúti együttes nem kapott gólt.

A veszprémi Városi Stadionban rendezett összecsapáson a bakonyiak kapott gól nélküli sorozata megszakadt, hiszen a vendégek Magasföldi révén a huszonnyolcadik percben vezetéshez jutottak (0-1). A házigazda ezt követően viszont feljebb kapcsolt egy fokozatot: a VLS-nek még a szünetet jelző sípszót megelőzően sikerült egalizálnia Somogyi jóvoltából (félidei állás: 1-1).

Újabb győzelmet aratott a Practical (archív fénykép)Újabb győzelmet aratott a Practical (archív fénykép)

A második felvonásban felőrölte riválisát a házigazda, ám a vendégek kapusa, Kiss Ágoston remek napot fogott ki. A hazaiak többször is ziccerbe kerültek, ám Kiss mentett. Folyamatosan támadtak a veszprémiek, viszont a pontos befejezések elmaradtak. Úgy tűnt, egál lesz a vége, ám Kovács az utolsó pillanatokban szemfüles gólt szerzett, így a VLS végül megnyerte a találkozót (végeredmény: 2-1).

A veszprémi csapat harmadik győzelmével vezeti az NB III nyugati csoportját.

A Practical VLS jövő vasárnap Zalaegerszegre látogat azzal a célzattal, hogy továbbra is megőrizze hibátlan mérlegét.

Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 3. forduló:
Practical VLS–Puskás Akadémia II. 2-1 (1-1)
Veszprém, Városi Stadion. Vezette: Juhász (Imrő, Sirokmán)
Practical VLS: Héninger – Dobsa, Gulyás, Major (Takács, 79.), Gálfi, Somogyi, Kovács, Varga (Kotroczó, 46.), Rédling, Vass, Zachán (Nagy, 46.)
Vezetőedző: Pető Tamás.
Puskás II.: Kiss – Fodor, Krpic (Nagy, 76.), Magasföldi, Janyickij (Sós, 76.), Molnár (Szabó, 33.), Szin, Vita, Nahirnij, Géresi, Posztobányi (Posztobányi, 70.)
Vezetőedző: Nagy Ádám.
Gólszerzők: Somogyi (47.), Kovács (93.) ill. Magasföldi (28.)

Így értékelte a látottakat

Pető Tamás, a Veszprém vezetőedzője:

A fullasztó időjárás ellenére is végig aktívan, támadójelleggel futballoztunk. Jól teljesítettek a srácok: az első felvonásban időben észleltek, a második játékrész pedig teljes egészében a miénk volt. A végén meg is lett a gyümölcse a hajtásnak: abszolút megérdemelt győzelmet arattunk.

Simon Dániel
Domján Attila
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.