Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C

Előnnyel várhatja a hazai visszavágót a Veszprém

2021. augusztus 23. 21:40
Hullámzó mérkőzésen kétgólos győzelmet aratott a horvát Nexe vendégeként a Telekom Veszprém a SEHA-liga negyeddöntőjének hétfői első felvonásán.

Először irányította tétmérkőzésen a Momir Ilics, Gulyás Péter edzőpáros a Telekom Veszprém kézilabdacsapatát, amely címvédőként a negyeddöntőben csatlakozott a délkelet-európai bajnokság, a SEHA-liga 2020/2021-es kiírásához.

A horvát ezüstérmes Nexe elleni odavisszavágós párharc első, idegenbeli felvonásán még nem lépett pályára a súlyos sérüléséből felépült csapatkapitány, Rasmus Lauge, valamint a gyomorrontással bajlódó Dejan Manaszkov. Ugyancsak kihagyta a hétfő esti találkozót az U19-es Európa-bajnokságról a napokban hazatérő Lukács Péter és Ilics Zorán.

Fotók: SEHA-ligaFotók: SEHA-liga

Felváltva estek a gólok a találkozó elején: zömében a veszprémiek vezettek, de vendéglátójuk rendre egyenlíteni tudott. A Tatabányáról igazolt Sipos kitűnő blokkjának, valamint Nenadics és Maqueda átlövéseinek köszönhetően a 8. percben aztán már kettővel vezetett a magyar rekordbajnok (5-7).

Ekkor váratlanul megtorpant az Ilics-csapat, a gyorsabban kézilabdázó hazaiak – a jobbszélső Mileta vezetésével – négyet vágtak zsinórban. A Nexe balátlövője, Jaganjac szintén villogott, Corrales rendre tehetetlen maradt a löketeivel szemben. A Telekom támadójátéka akadozott, Nenadics egyéni megmozdulásaival sikerült csak tartani a lépést (15. perc: 10-9).

Lékai kiskiállítását követően az újdonsült olimpiai bajnok Mahé kapta meg a karmesteri pálcát, aki azonnal be is talált. Sajnos így sem sikerült egyenlíteni, a horvátok könnyedén találtak utat a kapuba. Érkezett is Cupara gólvonal elő, de ez sem segített, sorozatban háromszor is megzörrent a veszprémi háló (14-10). A mieinknek a visszarendeződésekkel is meggyűlt a bajuk, sorra lőtte a gyors gólokat a rivális (22. perc: 17-12).

Ekkor – kvázi varázsütésre – megváltozott a címvédő játéka, amely a csereként beállt Nilsson precíz támadásbefejezéseivel és acélosabb védekezésével gyors felzárkózásba kezdett. Olyannyira, hogy a svéd beállós öttel a szünet előtt egyenlített, majd Sipos kitűnő védőmunkájának is kamatoztatva újabb három gólt vágott, így fordított a Telekom (17-20). Jaganjac törte meg együttese hétperces gólcsendjét, amire Jahja és Sipos válaszolt a hajrában.

Úgy tűnt, hogy a szünetben rendezni tudta sorait Branko Tamse legénysége, amely két találattal kezdte a második felvonást. Cupara többször is bravúrral védett, Ligetvári támadásban is bizonyított, az összecsapás kétharmadához érve ismét elléptek néggyel a fehér mezesek  (21-25).

Továbbra sem dőlhettek azonban hátra a bakonyi hívek, a szívósan küzdő Nexe ugyanis a 44. percben visszajött egyetlen gólra (25-26). Időt is kért Momir Ilics, de ez sem hozta meg a várt áttörést. Az Építők legjobbja, Marguc hibátlanul értékesítette a helyzeteit, s Cupara is elkapta a fonalat, sorozatban hármat lőve mégis fordított az ellenfél (49. perc: 29-28).

Héttel a lefújás előtt már kettő volt közte, ám ekkor jött az újabb fordulat: Mahé vezényletével ezúttal a veszprémiek hintettek zsinórban négyet (31-33). Marguc a tizedik gólját is belőtte, ahogyan a túloldalon Jaganjac is. Az utolsó percben az egyenlítésért támadhatott a Tamse-csapat, de a lehetőség kimaradt, Strlek viszont betalált honfitársai ellen (33-35).

A csütörtöki (18.00) hazai visszavágót tehát kétgólos előnnyel várhatják Lékaiék.

SEHA-liga, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
RK Nexe–Telekom Veszprém 33-35 (18-22)
Nekcse, 500 néző. Vezette: Boricsics, Markovics (szerbek)
Nexe: Car – Mileta 8 (4), Tomic 2, Micevic, Jaganjac 10, Jelinic, Markusic 3
Csere: Radovanovic (kapus), Manci Micevic 3, Moslavac 2, Barisic Jaman 2, Kavcic 2, Severec, Vida, Blazevic, Greganic 1 (1), Pribetic
Vezetőedző: Branko Tamse
Veszprém: Corrales – Marguc 10 (3), Maqueda 2, Blagotinsek 1, Lékai, Nenadics 4, Strlek 4
Csere: Cupara (kapus), Sipos 2, Ligetvári 2, Jahja 4, Mahé 3, Nilsson 3
Vezetőedző: Momir Ilics
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 3/3

Zatkalik Dávid
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 23 20 0 3 836 664 172 40
3. FTC-Green Collect 23 13 3 7 735 693 42 29
4. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
5. Dabas KC 23 11 1 11 637 664 -27 23
6. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
7. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 22 7 0 15 586 646 -60 14
12. PLER-Budapest 22 5 2 15 592 682 -90 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: tegnap 21:58
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
tegnap 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.