Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 3. Ferenc
Veszprém
-7°C
2023. december 3. Ferenc
Veszprém
-7°C

SUP-világbajnokság Balatonfüreden, nem csak profiknak

2021. augusztus 24. 16:21 // Forrás: MTI
A profik között 17 versenyző képviseli majd a magyar színeket a szeptember 9. és 12. között Balatonfüreden sorra kerülő SUP-világbajnokságon, amelyre amatőrök jelentkezését is várják.

A SUP a Stand Up Paddling angol kifejezés rövidítése, a dinamikusan fejlődő új sportágban a versenyzők egy deszkán állva eveznek a vízen.   

Schmidt Gábor, a rendező, és idén 80 éves Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke az esemény keddi sajtótájékoztatóján felidézte a gyorsasági szakágban aratott tokiói olimpiai sikereket, ahogy fogalmazott: a három arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel szerinte sikerült megfelelni az elődök által felállított mércének.   

"Hiszem, hogy hamarosan a SUP is bekerül az ötkarikás játékok programjába, ezért is szerettünk volna vb-t rendezni. Balatonfüreddel remek a kapcsolatunk, bízom benne, hogy jó házigazdák leszünk" - mondta Schmidt Gábor.

Hangsúlyozta: a vb üzenete az, hogy ez nem csak profiknak szól, hiszen a nyílt kategóriákba, felfújható deszkával bárki benevezhet, várják is az amatőrök, szabadidősportolók jelentkezését a balaton2021.hu oldalon.

Fotó: illusztrációFotó: illusztráció

"A magyar kormány 240 millió forinttal támogatja az esemény lebonyolítását, mi pedig ígérhetjük, hogy az MKKSZ-hez méltó színvonalon rendezzük majd meg a világbajnokságot" - tette hozzá az elnök.    

A Hasulyó-testvérek, az egyformán vb-érmes Brúnó és Dániel, akiket a világ legjobb SUP-versenyzői között tartanak számon, jelenleg Portugáliában edzőtáboroznak, s egy videoüzeneten keresztül buzdítottak mindenkit a részvételre.   

Ifj. Foltán László szakágvezető beszámolt arról, hogy miután lezajlottak a válogatók, kialakult a 17 fős magyar csapat, amelynek tagjaitól jó eredményeket remél. A profik számára három kategóriában, 18 kilométeren, az úgynevezett technikai számban, illetve 200 méteren lesznek versenyek.    

Bóka István, Balatonfüred polgármestere arról beszélt, hogy településük 50 éve város, s a vb-rendezés lehetősége szép ajándék a számukra.    

"A kultúra, a művészet és a bor mellett a sport is egyre fontosabb tényező a városban. Az elmúlt években sok nemzetközi és hazai eseménynek adtunk otthont, s jól illik a sorba a SUP-vb, amelyre sok nézőt várunk" - fogalmazott.    

A SUP-szakágban a balatonfüredi lesz a második világbajnokság, az elsőt két éve, Kínában rendezték.

vehir.hu
további cikkek
Adventi tájfutás és adománygyűjtés szabadidősport Adventi tájfutás és adománygyűjtés A Veszprémi Honvéd SE december 3-án 10.30 és 12.00 között jótékonysági futást rendez a Veszprémi Családsegítő számára, ahova minden érdeklődőt szeretettel várnak. 2023. november 30. 22:39 Kétmillió forintnyi sportfejlesztés az iskolákban szabadidősport Kétmillió forintnyi sportfejlesztés az iskolákban A közel 4500 résztvevővel lezajlott Valeo-Rotary Futónap eredményei alapján 2 millió forint értékben adott át hasznos sporteszközöket a Rotary Club Balatonfüred-Veszprém és a VEDAC november 28-án, a Városi Stadion futófolyosóján. Az októberben megrendezett, a VEB2023 által is támogatott „Fuss az Iskoládért!” programon a létszámarányosan legtöbb diákot megmozgató Veszprém vármegyei iskolákat díjazták. 2023. november 30. 22:30 Több mint háromezren búcsúztatták az őszi futószezont a Balatonnál szabadidősport Több mint háromezren búcsúztatták az őszi futószezont a Balatonnál A hideg és szeles időjárás ellenére több mint háromezren búcsúztatták az őszi futószezont a 20. Jysk Balaton Maraton és félmaratonon. 2023. november 19. 21:51 Az eső és a hideg sem szegte kedvüket szabadidősport Az eső és a hideg sem szegte kedvüket Nemesvámoson rendezte meg a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) a mezei futó magyar liga második fordulóját, ahol az esős, őszi idő sem szegte kedvét a futóknak, és több százan vettek részt az eseményen. 2023. november 17. 13:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.