Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C

Kívül-belül megújult a Csermák Antal Zeneiskola

2021. szeptember 7. 21:16
A Modern Városok Program keretében több mint 1,6 milliárd forintos állami támogatásból megvalósult fejlesztés részeként új tan- és hangszeres termek, megszépült folyosók, valamint nagyobb ruhatár és büfé várja a tanulókat az új tanévben.

Régi adósságát törlesztette a város a Csermák Antal Zeneiskola épületének megújításával: bár az intézmény 2015-ben már átesett egy nagyobb felújításon, melynek keretében többek között visszaállították az eredeti homlokzatot, akadálymentesítették a főbejáratot, korszerűbb víz-és hőszigetelést alakítottak ki, valamint rendezték az iskola előtti teret is, az épület belseje sokáig még a régi időket idézte.

Mostanra ennek nyoma sincsen: az iskola tanulói és oktatói egy minden ízében modern, 21. századi épületbe léphetnek be a tervező I-quadrat Hungária Kft. munkatársai és elsősorban Magyari Éva belsőépítész elképzeléseinek, valamint a kivitelező Vemévszer Kft.-nek köszönhetően. A fejlesztés részeként megszépültek a folyosók és az egyes terek, a hangelnyelő burkolatoknak köszönhetően javult a hangszeres és a hangverseny termek akusztikája, a meglévő 40 mellé öt új tantermet alakítottak ki, valamint a déli szárny megmagasításával 10 új, átlagosan 18 m²-es hangszeres terem is helyet kapott. (Mivel az átalakítás során a korábbi hangszeres termek közül néhányat el kellett bontani, az eredeti termek számához képest összességében néggyel több hangszeres terem van ma.)

A felújítás részeként emellett a földszintre került a könyvtár, nagyobb méretű ruhatárat és büfét alakítottak ki, amivel némileg megnőtt az előcsarnok alapterülete, a bejárati szinten pedig létrehoztak két akadálymentesített hangszertermet és egy szolfézs termet, továbbá egy akadálymentesített mosdót is kialakítottak.

Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárDr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár

A Modern Városok Program keretében több mint 1,6 milliárd forintos állami támogatásból megújult épület ünnepélyes átadóját kedden tartották, ahol dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár emlékeztetett, a kormány célja az, hogy megfelelő infrastruktúrát biztosítson a köznevelésben tanulóknak, és így a gyerekek minél felkészültebben tehessék majd meg a következő lépést a felsőoktatás vagy éppen a munkaerőpiac felé. Ennek részeként az elmúlt időszakban országos szinten mintegy 350 milliárd forintból 900 helyszínen zajlottak beruházások, részben a Modern Városok Program támogatásával.

„Az épület felújítása ugyanakkor nem csupán a kormány egyedüli döntése volt. A Modern Városok Program lényege éppen az, hogy a települések maguk mondhatják el, milyen fejlesztésekhez igényelnének támogatást. Veszprém pedig kétségtelenül jól döntött, amikor oktatási projekteket is megjelölt a programban. Bár a projekt meglehetősen időigényes volt – hiszen a támogatásáról még 2017-ben született döntés –, az eredmény magáért beszél” – mondta el az államtitkár.

Ovádi Péter országgyűlési képviselőOvádi Péter országgyűlési képviselő

Ovádi Péter országgyűlési képviselő szerint büszkék lehetünk rá, hogy a Modern Városok Programban megfogalmazott álmok szép lassan mind megvalósulnak: így a sportuszoda vagy a hamarosan elkészülő tornászgyakorló, de zajlik a Petőfi Színház rekonstrukciójának első üteme is. „Iskolavárosként pedig természetesen a zeneiskola felújításáról sem feledkezhettünk meg. Teljen hát meg élettel és zeneszóval az épület” – fogalmazott, s egyben köszönetet mondott azoknak a támogatóknak, tervezőknek és kivitelezőknek, akik csapatmunkájának köszönhetően egy gyönyörű, impozáns épülettel gazdagodott Veszprém.

 

Porga Gyula felelevenítette, ahogy az épület megújulása, úgy a jogelőd Városi Zenede létrejötte is történelmi időkben zajlott. A Zenede 1916. szeptember 1-jén nyitotta meg eredetileg kapuit – a világháború kellős közepén, a városlakók adományaiból. Bár vészterhes időkben nem ez tűnt a legkézenfekvőbb lépésnek, az elődök talán mégis arra gondolhattak, a mindennapi kihívások legyűrése mellette fontos a jövőre is gondolni, egy stabil lábakon álló közösséget alapjait lerakni. „Veszprém ehhez a kultúrát, a zenét választotta eszközeként, s hiszem, a 105 éves zeneiskola nélkül ma nem lenne olyan a város, amilyen. Veszprém kétségtelenül azért nyerhette el 2019-ben az UNESCO Zene városa címet, s azért lehetnek népszerű fesztiváljai, mert értő, a minőséget szem előtt tartó zeneközönséggel bír, s ez annak is köszönhető, hogy a gyerekek igényes oktatásban részesülnek az iskolában, amire felnőttként tudnak alapozni.”

Az elődök által megkezdett munkát tehát folytatni kell a polgármester szerint, ugyanakkor nem szabad megelégedni azzal, amit kaptunk: hozzá is kell adni valamit az örökséghez. „Ezt szolgálta ez a fejlesztés is, mely ugyanúgy nehéz időkben zajlott, ahogy annak idején a Zenede létrejötte, s ami majd talán száz év múlva ugyancsak példamutató lesz az utódoknak.”

Porga Gyula polgármesterPorga Gyula polgármester

Kedden tartották a zeneiskola tanévnyitó ünnepségét is, ahol Uher Bertalan igazgató köszönetét fejezte ki a segítségért, valamint a diákoknak a kitartásukért, hiszen az elmúlt egy évben a pandémia nehézségei mellett azzal is meg kellett küzdeniük, hogy a felújítás miatt átmenetileg a Pannon Egyetem tereiben zajlottak a tanórák. Uher szerint a felújítással egy több évtizedes álom vált valóra: mióta 1982-ben beköltöztek a Megyeház téri épületbe, céljuk volt, hogy megszépülhessen az intézmény.

Galéria
Megújult a Csermák Antal Zeneiskola
Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
Megkezdődik a Veszprémvölgyi utca felújítása útfelújítás Megkezdődik a Veszprémvölgyi utca felújítása Március 18-án felvonul a kivitelező, és megkezdi a Veszprémvölgyi utca felújítását. Az utcába csak a lakók hajthatnak be a munkálatok ideje alatt. 2024. március 13. 13:18 Befejeződött a József Attila utca felújítása, jövőre pedig több másik helyszínen folytatódik a munka útfelújítás Befejeződött a József Attila utca felújítása, jövőre pedig több másik helyszínen folytatódik a munka Befejeződött a József Attila utca felújítása, de a városban nem állnak meg az útrekonstrukciós munkák, jövőre további helyszíneken folytatják. 2023. december 18. 11:29 A vidéki élet szépségeivel ismerkedhetünk a Veszprémi Állatkertben A vidéki élet szépségeivel ismerkedhetünk a Veszprémi Állatkertben Csütörtök délelőtt hivatalosan is átadták a Veszprémi Állatkert egyik legnagyobb és legújabb fejlesztését, a háziállat-bemutatót. A látogatók így közvetlen közelről ismerkedhetnek meg a legkülönfélébb magyar háztáji és haszonállatokkal, mint például a magyar tarka szarvasmarha, a szőke mangalica vagy a kendermagos magyar tyúk. Amellett, hogy számos érdekességet megtudhatnak legjellegzetesebb hazai állatainkról, igazi "állatovi" is várja az ide látogatókat, ugyanis számos kisállat: bocik, csacsik és malacok futkároznak az új kifutókban. 2023. június 22. 17:13 Két újabb épülettel lett gazdagabb a Veszprémi Petőfi Színház Modern Városok Program Két újabb épülettel lett gazdagabb a Veszprémi Petőfi Színház Elkészült a Veszprémi Petőfi Színház új épületegyüttese az Óvári Ferenc utcában, ami számos színházi háttérmunkának ad otthont, de bizonyos része a közönségnek is nyitott lesz. 2023. június 7. 17:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.