Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Veszprém első világháborús veszteségeiről született könyv

2021. szeptember 8. 22:07
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárában szerda délután mutatták be Összetört emlékezet című, Veszprém első világháborús veszteségeiről szóló könyvet, mely a levéltári források tükrében íródott.

Elsőként Boross István főlevéltáros köszöntötte a könyvbemutató résztvevőit, és elmondta, bár a járvány miatt pontosan egy évvel ezelőtt volt lehetőség eseményt tartani, a munka mégsem állt meg, ennek eredménye az Összetört emlékezet is.

Az ünnepi beszédet Porga Gyula polgármester, a Veszprémi Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság elnöke mondta, aki a bizottság múltjának történetével, és céljával kezdte. Mint elmondta, a városi önkormányzat még 2013-ban hozta létre az emlékbizottságot, amelynek a város kulturális intézményei, valamint a civil szervezetek is részesévé váltak, sőt, a honvédség is képviselteti magát.

Ahogy fogalmazott, egy olyan programsorozat összeállítása volt a cél, amely emléket állít a száz éve történt eseményeknek, hiszen fontos, hogy a ma emberével is megismertessük, hogy pontosan mi zajlott a háború időszakában. A harci események mellett pedig az sem maradhat leplezetlenül, hogy mi történt a hátországban, mit csináltak és milyen körülmények között éltek.

Porga Gyula, beszéde után tiszteletpéldánnyal jutalmazta azokat, akik a könyv hiteles elkészítése érdekében emléktárgyakat adtak a Levéltár részére. Ahogy a polgármester fogalmazott, azokon a tárgyakon keresztül, amelyek a fiókban porosodnak, vagy régi utazótáskákban, szintén közelebb lehet hozni a szóban forgó korszakot. Mint elmondta, az első világháborús kiállítások is fontosak, de annál még jobban, hogy a korszakról dokumentáció is szülessen, pláne akkor, ha ilyen szakmai közösség „vállalja”.

A könyvet Karika Tímea szerkesztette, aki 1992 óta dolgozik a Levéltárban, akkor még az ügyfélszolgálati ügyekkel foglalkozott, majd megragadta érdeklődését az első világháborús hadigondozási iratanyag. Saját őseinek eseteivel foglalkozva látta, milyen gazdag forrásanyag van, gondolta, másokkal is érdemes lenne mindezt megosztani.

A könyvet részletesen Pintér Tamás, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Nagy Háború blog szerkesztője, az MNL Országos Levéltár főosztályvezetője mutatta be. A könyv két nagy részből, egy törzsanyagból, és egy függelékből áll. Előbbi például az első világháború hősi halottak és hadirokkantak életrajzát mutatja be, méghozzá Veszprém, Gyulafirátót, és Kádárta térségéből.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. ma 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. tegnap 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.