Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Demonstratív jelleggel gyereket a magasba

2021. szeptember 14. 12:58
Hogy mekkora öröm egy gyermek születése a családba, erre hívja fel demonstratív jelleggel a figyelmet a szeptember 25-i "Gyereket a magasba!" elnevezésű országos akció, amelyhez Veszprém már harmadik alkalommal csatlakozott. A szervezők idén több helyszínen, családi programokkal egybekötött rendezvénnyel készülnek, ahol egy rekordot is szeretnének felállítani.

A "Gyereket a magasba!" akció megálmodója Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes volt, aki ilyen interaktív módon és családok százait bevonva szeretett volna még nagyobb figyelmet adni annak az örömnek, ami egy kisgyermek születésével, majd az ő felnevelésével jár. A kezdeményezés csupán négy éve jött létre, de az eddigi években is már több ezer család csatlakozott hozzá.

Lényege, hogy egy meghatározott napon, meghatározott időpontban és helyszínen mindenki emelje magasba kisgyermekét, ezzel is "világgá kiáltva" a gyermekvállalás boldogságát.

Veszprém szinte a kezdetek óta, három éve csatalkozik a kezdeményezéshez, amelyet az idei évben szeptember 25-én, délelőtt 11 órakor tartanak.

Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatót kedd délelőtt tartották a Veszprémi Petőfi Színházban, ahol Porga Gyula polgármester, úgy nyilatkozott, a gyermekek születése a város közösségére is pozitív hatással van, de ő magánemberként is teljes mellszélességgel kiáll és támogatja az effajta kezdeményezéseket, hiszen fontos, hogy a családi értékek is nagy figyelmet kapjanak a mindennapokban. Elmondta, büszke arra, hogy Veszprémben egyre több cég és intézmény kapja meg a "családbarát munkahely" címet, többek közt a Polgármesteri Hivatal és a Veszprémi Petőfi Színház is rendelkezik ilyen címmel.

Porga Gyula és Héthelyi RékaPorga Gyula és Héthelyi Réka

Veszprémben szeptember 25-én a fő programok a Petőfi Színház előtti téren lesznek, ide várják a kisgyerekes családokat, akik szeretnének részt venni az akcióban és délelőtt 11 órakor közösen a magasba emelni a kicsiket. Itt a regisztráció már 10:30 órakor elkezdődik, ahol játszóházzal és táncházzal is készülnek a szervezők, a gyermekemelés után pedig a Pegazus Bábszínház zenés bábjátékát lehet megtekinteni. A szervezőktől megtudtuk, a játszóházban mini robogókat is ki lehet majd próbálni, összesen 50 darab ilyen játék érkezik Veszprémbe, amelyek utána itt is maradnak és a későbbiekben különböző családi napokon lehet majd találkozni velük.

A színház egyébként pár éve megkapta a családbarát munkahely címet is, ezen kívül több, a gyermekvállalást népszerűsítő kezdeményezés is származik az intézmény berkeiből. Ilyen a babazászló ötlete is, ami Oberfrank Pál, színházigazgatóban fogalmazódott meg, azaz egy gólyát ábrázoló zászló kitűzése az intézmények, cégek falára akkor, ha a kollektívában valamelyik családban kisgyermek születik.

Héthelyi Réka, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom veszprémi vezetője - akik az egyik szervezői a mostani programnak - a részletek kapcsán elmondta, a színház mellett a Betekints-völgyben, valamint a Kálvin János parkban is be lehet kapcsolódni az akcióba, előbbi helyszínen a Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodája szervezi az eseményt, utóbbinál pedig a VKSZ Zrt. Fenntarthatóság MindenKor elnevezésű tematikus családi napjának részeként lesz gyermekemelés.

Veszprém mellett egyébként Budapesten, Egerben, Székesfehérváron és Nyíregyházán is tartanak ugyanebben az időben ilyen akciót, a szervezők a korábbi évek tendenciája alapján több ezer résztvevő családra számítanak.

Idén szeretnének rekordot is dönteni, ezért minden helyszínen a rekordszövetségtől is lesznek ellenőrök, akik hitelesítik a számokat, hogy pontosan hány gyermeket emeltek a magasba egy időben az országban.

Hajas Bálint
további cikkek
Lelki nass januárra Lelki nass januárra A természetben télen a sietségnek nincsen helye – és ez az emberi természettel is így van valójában. Nagy újrakezdések helyett éppen ezért az év elejét célszerűbb pihenéssel és feltöltődéssel tölteni, ami persze nem egyenlő azzal, hogy folyamatosan a négy fal között kellene gubbasztanunk. Érdemes ilyenkor is a társaságot keresni, kimozdulni, csak egy picit kényelmesebb tempóban, és olyan programokat találni, amelyekkel a lemerült lelki akkumulátort is feltölthetjük. 2024. január 12. 22:18 Családi napot tartottak a lakótelepen Családi napot tartottak a lakótelepen Többek között cirkuszi légvárral, házi kemencés finomságokkal, koncertekkel és nemzetiségi programokkal várta a Veszprém Agóra a családokat vasárnap a Kálvin János Parkban. 2021. augusztus 29. 17:12 A közösség megerősítésén dolgoznak a Cserháton családi nap A közösség megerősítésén dolgoznak a Cserháton A Veszprém-Cserháti Társaskör családi napot szervezett vasárnap a Völgyikút parkba, amelynek elsődleges célja az volt, hogy a koronavírus-járvány miatt meggyengült közösségeket ismét megerősítsék, miközben a szabadban kellemes időt töltenek el. 2021. augusztus 15. 12:41 Fesztiválhangulat Jutaspusztán Fesztiválhangulat Jutaspusztán Kezdi kinőni magát a hagyományos Jutaspusztai falunap, szombaton igazi fesztiválhangulat volt Veszprém családi házas városrészén, ahol még a közelben állomásozó amerikai katonák is beálltak futballozni a helyi a csapat ellen. 2021. augusztus 14. 14:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.