Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyugállományú ex-légierősök találkoztak Veszprémben

2021. szeptember 16. 12:20
Tizennegyedik alkalommal tartottak baráti találkozót az egykori Légierő Parancsnokság veteránjai a Jutasi úti honvédségi sporttelepen.

A haderő átszervezése miatt 2007-ben megszüntetett veszprémi központú Légierő Parancsnokság és a székesfehérvári Csapatrepülő Parancsnokság volt katonái csütörtökön tartották hagyományos baráti találkozójukat Veszprémben. A programon részt vettek a szintén felszámolt, Szentkirályszabadján állomásozó Bakony Harci Helikopter Ezred veteránjai is. Az eseményen mintegy 120 fő vett részt.

A Jutasi úti honvédségi sportpályán 2008 óta tartanak ilyen összejöveteleket, hisz úgy gondolják, nem szabad elfelejteni az egykori parancsnokságokat. A rendezvény amellett, hogy egy közös ebéddel egybekapcsolt baráti találkozó volt, alkalmat adott a veteránok által hobbiból gyűjtött katonai emlékek és saját munkásságuk bemutatására is.

A 14. alkalommal megrendezett, „Légierő Parancsnokság – Csapatrepülő Parancsnokság Találkozón” elismeréseket is átadtak azoknak a nyugdíjba vonult katonáknak, akik a katonai-civil kapcsolatok előre lendítéséért dolgoznak. A díjakat a két anyaváros, Veszprém és Székesfehérvár önkormányzata, valamint a légierő haderőnemi szemlélő adományozta.

Veszprém város nevében Brányi Mária alpolgármester nyújotta át az elsimeréseket.Veszprém város nevében Brányi Mária alpolgármester nyújotta át az elsimeréseket.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Közös éleslövészetet tartanak a Magyar Honvédség területvédelmi ezredeinek katonái és az Ohiói Nemzeti Gárda a Bakonyban közélet Közös éleslövészetet tartanak a Magyar Honvédség területvédelmi ezredeinek katonái és az Ohiói Nemzeti Gárda a Bakonyban Közös éleslövészetet tartanak a Magyar Honvédség négy területvédelmi ezredének kijelölt tartalékos katonái és az Ohiói Nemzeti Gárda a Fejér vármegyei Bakonykútiban található lőtéren, a gyakorlat a Valiant Panther 2025 nevet viseli. 2025. május 14. 13:48 Magyarország ad otthont az Európai Unió legnagyobb katonai gyakorlatának közélet Magyarország ad otthont az Európai Unió legnagyobb katonai gyakorlatának Magyarország ad otthont március 25. és április 10. között a MILEX 2025 elnevezésű nemzetközi katonai gyakorlatnak, amely az Európai Unió (EU) harccsoportjainak szárazföldi műveleti képességeit teszteli.  2025. március 25. 9:43 Felrobbant kézigránát okozta a balesetet a honvédség újdörögdi gyakorlóterén közélet Felrobbant kézigránát okozta a balesetet a honvédség újdörögdi gyakorlóterén Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakrolat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében - közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén történt balesetről tartott sajtótájékoztatóján szombaton. 2025. március 22. 11:40 Súlyos baleset történt Újdörögdnél kiképzés közben közélet Súlyos baleset történt Újdörögdnél kiképzés közben Ketten megsérültek a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén pénteken - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel. 2025. március 21. 16:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.