Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közeleg az első nagyszínházi bemutató a Petőfi Színházban

2021. szeptember 22. 4:00
A Veszprémi Petőfi Színházban hamarosan a nézők is megtekinthetik az évad első nagyszínházi bemutatóját, ugyanis a Tasnádi Csaba által színpadra állított Ken Ludwig darab pénteken debütál.

Főpróbahetéhez érkezett az első nagyszínházi bemutató; a clevelandi operaház történetét Tasnádi Csaba viszi színre, akinek a neve, rendezése ismerős lehet a veszprémi közönség számára, hiszen a Tortúra nagysikerű Stephen King-regényátirat is a Jászai Mari-díjas rendező munkája.

A történet tehát a clevelandi operaház köré íródott, ahová egy világhírű olasz tenor érkezik. Nem csupán a teátrum, de a város is lázban ég. A színház igazgatója büszke, hisz fényes siker van kilátásban. De az utolsó pillanatban az élet másképp alakítja a dolgokat: a nagy Tito Merelli helyére be kell ugrani…

A színház igazgatóját alakító Kőrösi Csaba kérdésünkre a készülő előadásról, és a szerepéről a következőket mondta: „A színházigazgató életébe hirtelen minden összesűrűsödik, hiszen be kell adni a pályázatát, bemutatóra készül, hiszen jön Tito Merelli a hőstenor. Ezt az alkalmat felhasználta arra, hogy meghívatta az elnökjelöltet, vagyis nekem - mint Saundersnek – teljesítenem kell.

Ez egy habos vígjáték, remekül megírt darab, jó fordítás, csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Elég gyorsak a jelenetváltások, jövök-megyek, egyik ajtón ki, a másikon be, közben modulálni kell… A fizikai része számomra most kicsit nehéz, de ezért kell mindennap edzeni rá. Csabával (Tasnádi Csaba) még nem dolgoztam, de nagyon jó hangulatú próbafolyamat áll mögöttünk, segítőkész volt, a szövegre rávezetett bennünket, és nagyon felkészülten jött próbálni. Bár bohózatról beszélünk, a darabnak vannak mélységei is.".

Az elnökjelölt szerepében Palásthy Bea látható, aki a készülő produkció kapcsán kérésünkre a következőket mondta: „A színház élő műfaj, és nagyon örülök, hogy most ismét ennek van itt az ideje. Remek próbafolyamat volt, nagy boldogsággal töltött el, hogy közelről láthattam a kollégáimat.

A cél, hogy ez a fajta felszabadultság a nézőben is benne legyen, amint végig üli az előadást, és el tudja felejteni egy kicsit, hogy mi van a a színházon kívül.

Minden szerep kihívás, és ennyi kihagyás után – mint a sportolónak – edzésbe kell jönni. Az elnökjelölt – akit alakítok – egy igencsak középkorú hölgy, aki igyekszik becsben tartani nőiességét. Ez egy óraműpontossággal megírt bohózat, kicsit az abszurd felé hajlik. Csabával még nem dolgoztam együtt, de nagyon jó folyamat volt, inspiráló, hogy kíváncsi a színészeire.".

Az előadásról itt olvashat bővebben.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Bejelentette következő évadát a Pannon Várszínház kultúra Bejelentette következő évadát a Pannon Várszínház Péntek délelőtt a Hangvillában ismertették a 2025/26-os évad előadásait. A 25. jubileumi évadban két ősbemutató is lesz, A filmsztár, valamint a Szegény gazdagok. 2025. március 21. 14:24 Kultúrával tovább erősített lengyel–magyar barátság kultúra Kultúrával tovább erősített lengyel–magyar barátság A Veszprémi Petőfi Színház művészei és vezetői alkotta küldöttség Magyarország krakkói főkonzulátusának meghívására és szervezésében Lengyelországban töltötte a március 15-ei nemzeti ünnepet és az azt megelőző napokat. 2025. március 20. 12:47 „Sokat dob egy nő önbizalmán, ha megtapasztalhatja, hogy egy szuperhős” Life&Style „Sokat dob egy nő önbizalmán, ha megtapasztalhatja, hogy egy szuperhős” Trokán Anna színésznő jelenleg a Magyar Színház tagja, de pályája elején évekig játszott a Veszprémi Petőfi Színházban is, mely időszakra a mai napig úgy hivatkozik: a legszebb évek. Jelenlegi színházában beszélgettünk vele, amelynek falai rendkívül meghatározóak a színésznő számára, hiszen gyerekként ott várta édesanyját, Papadimitriu Athinát, mert akkoriban ő is a Magyar Színházban játszott.  2025. március 18. 11:35 Frakk, a macskák réme most a színpadon küzd a nyugalomért kultúra Frakk, a macskák réme most a színpadon küzd a nyugalomért Vasárnap mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház a Bálint Ágnes meseregényéből íródott mesejátékot, melyet Oberfrank Pál, a Színház igazgatója rendezett. 2025. március 8. 18:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.