Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jön a Kávéházak Éjszakája Veszprémben is

2021. szeptember 22. 14:36
Most hétvégén a veszprémi kávéházak és kávézók is megidézik azt a kulturális pezsgést, amit egykor a „kávéváros” kávéházai képviseltek. Irodalom, zene, humor és sok-sok csésze kávé vár mindenkire az ingyenes Kávéházak Éjszakáján, immáron Veszprémben is.

Kosztolányi Dezső fogalmazta meg a maga korában Budapestről azt, hogy a magyar főváros egyszerűen csak „kávéváros”. Utalva ezzel az úton, útfélen nyüzsgő kávéházakra, amelyek abban az időben a kultúra fellegvárainak számítottak. Hiszen kávéházakba nem csupán a fekete italért járnak az emberek, hiszen azt akár otthoni körülmények közt is el lehet készíteni, ráadásul újabban megközelítőleg olyan jó minőségben, mintha egy fehér inges barista készítené el. A kávéházakba a hangulat, a találkozások, a nagy beszélgetések és adott esetben a kulturált véleménycsere miatt járnak az emberek. Mindezt összegezve, a kávéházak a kultúra közvetítői is egyben.

Ezt a századeleji hangulatot ébresztik fel az előttünk álló hétvégén a Kávéházak Éjszakája névre keresztelt programsorozattal, a főváros (kávéváros) mellett immáron Veszprémben is.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros Program által is támogatott rendezvényt szeptember 25-én és 26-án tartják, Veszprémből pedig nem kevesebb, mint 14 kávézó és étterem csatlakozott a kezdeményezéshez.

Így tehát szombaton és vasárnap a Cafe Freiben, a Papírkutyában, a Koko Teraszon, a Tizen1-ben, Mákmoiselle-ben, Kávé és Teaház az Íródeákhozban, Fügében, a Kunsztban, a Maricában, a Fricskában, a Hangvillában, az Incognitoban, Daiquiriben és a Csacskában könnyen belefuthatunk egy-egy irodalmi, vagy zenei előadásba, olyan művészek prezentálásában, mint például Hobo, Gerendás Péter, Czutor Zoli, vagy éppen Saiid, Akkezdet Phiai-ból.

A programsorozat nem titkolt célja az sem, hogy az emberekkel még inkább megismertessék azokat az egyedi kávézókat, amelyek a város szívében, vagy esetleg egy-egy eldugott pontján vannak, hiszen, ahogy a szervezők megfogalmazták: „minden kávéháznak van egy lelke”.

De, ha a kávéházaknak lelke van, akkor lélek illata a gőzölgő kávéra hasonlíthat, amely esetében a magyarok is egyre inkább kísérletezőkedvűek lettek, tudtuk meg egy belvárosi kávézó pultjánál üldögélve nem olyan régen. Főleg 2012-2013-tól kezdve gyűrűzött be az újhullámos kávékultúra, amikor már elkezdtek a kávéfogyasztók érdeklődni, tájékozódni a különböző kávék után, főleg a pörkölési módszerekről, amelyek leginkább meghatározzák, hogy milyen aromája lesz a „feketének”. Hiszen kevesen tudják, de a kávé alapvetően savanyú ízű, a jellegzetes kesernyés ízét a pörkölés után nyeri el. Ugyanígy arról is megoszlanak a vélemények, hogy a kis pohár vizet, amit kapunk a csésze mellé, pontosan milyen célból és mikor érdemes meginni. Nos, ahogy megtudtuk a hozzáértőktől, érdemes a kávé elfogyasztása előtt kihörpinteni a vizet, hiszen így felfrissült ízlelőbimbókkal élvezhetjük a jó kávé igazi zamatát.

Most hétvégén tehát számos indok lesz arra, hogy teszteljük ízlésünket a kávékultúrában, miközben változatos előadások mellett kapcsolódhatunk ki Veszprém valamelyik kávéházában.

A Kávéházak Éjszakájáról még több információt, valamint a részletes programot az esemény hivatalos honlapján lehet megtalálni, ide kattintva.

vehir.hu
további cikkek
Először fuzionál a Magyar Kórusok Találkozója és a Kórusok Éjszakája Veszprémben Először fuzionál a Magyar Kórusok Találkozója és a Kórusok Éjszakája Veszprémben Idén első alkalommal kapcsolódik össze a VI. Magyar Kórusok Találkozója és a Kórusok Éjszakája. Az események összehangolását a Veszprém Város Vegyeskara Egyesülete és a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság közösen valósítja meg, tovább erősítve a város pezsgő zenei életét. A sajtótájékoztatót május 14-én tartották a Hangvillában, ahol a rendezvények részleteit is bemutatták. tegnap 11:39 Ady és Léda története életrajzi táncelőadásban kultúra Ady és Léda története életrajzi táncelőadásban A Veszprémi Petőfi Színház és a Horváth Renátó Production közös produkciójaként május 30-án mutatják be Ady & Léda – Szeretném, hogyha szeretnének című életrajzi táncelőadást. 2025. május 13. 12:13 Rangos szakmai díjat kapott a Paloznaki Tájház vezetője közélet Rangos szakmai díjat kapott a Paloznaki Tájház vezetője A Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége 2025-ben Czeglédy Ákosnak, a Paloznaki Tájház korábbi fenntartójának, üzemeltetőjének és jelenlegi önkéntes vezetőjének ítélte oda a „Az Év Tájházvezetője” kitüntetést – adta hírül a szervezet. 2025. május 12. 8:39 A labancok orrára koppintott a magyar Marty McFly kultúra A labancok orrára koppintott a magyar Marty McFly Negyven évvel a Vissza a jövőbe bemutatása előtt elkészült egy magyar film, a Szíriusz, ami sok elemében előrevetítette a klasszikussá vált időutazós mozit. 2025. május 11. 20:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.