Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kutyás érzékenyítő programon vettek részt az Egry úti óvoda óvodásai

2021. szeptember 23. 18:36
A veszprémi óvoda az Év Állatbarát Óvodája cím elnyerése kapcsán pillanthatott be a vakvezető kutyák mindennapjaiba.

Az „Állatvédelem gyerekeknek” nevű portál szerkesztőbizottsága és az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi, Jogi, Elemző- és Módszertani Központja áprilisban hirdetett pályázatot óvodák számára, melyben olyan hazai óvodák jelentkezését várták, akik az idei évben kiemelkedően sokat tettek az állatvédelemért, és törekedtek arra, hogy beépítsék a felelős állattartást a nevelésbe változatos és kreatív programok segítségével.

A május 15-i határidőig közel 100 pályamű érkezett. Koska Hedvig, az „Állatvédelem gyerekeknek” főszerkesztője a júniusi díjátadójakor azt mondta, hogy nagyon nehéz dolga volt a hat zsűritagnak, mert 81 rendkívül kreatív, tartalmas pályaművet kaptak. Megható volt számára azt látni, hogy a jelentkező óvodák és óvodapedagógusok jobbnál-jobb ötletek segítségével nevelik a legfiatalabb generációt az állatvédelemre és az állatokkal való helyes bánásmódra. Mindezek alapján az „Állatvédelem gyerekeknek” szerkesztőbizottsága és az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja úgy határozott, hogy minden pályázó intézmény megkapja az „Állatbarát Óvoda” címet, melyet egy évig, 2022. június 3-ig használhatnak.

Az „Év Állatvédő Óvodája” címet azonban kiosztották, melyet idén a veszprémi Egry úti Körzeti Óvoda nyerte el többek közt azzal, hogy pályázatuk 11 ponton is említette az állatvédelem fontosságát.

Első helyezettként az óvoda több díjazásban is részesült, csütörtök délelőtt az ide járó gyermekek kutyás érzékenyítő programon vehettek részt. A miskolci Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány Hummer, Morse és Hélium nevű kutyájával látogatott el a kicsikhez, akik a vakvezető kutyák mindennapjaiba kaphattak bepillantást.

-Ezek a speciálisan kiképzett kutyák nagyban megkönnyítik a mindennapokat. Az én kutyám a Morse nevű labrador retriever, aki segít az utcán, elvezet az irodába, és a tömegközlekedéskor is nagy hasznát veszem. Eleinte nehéz elhinni, hogy egy kutya mennyi mindenben hasznos lehet, de ma már megbízom benne- mesélte portálunknak egy, az érzékenyítő rendezvényen résztvevő látássérült.

A gyerekek amellett, hogy információkat is megtudtak ezekről a kutyákról, maguk is kipróbálhatták, hogy milyen látássérültként egy kutyára bízni magukat.

A programra hivatalos volt Ovádi Péter országgyűlési képviselő, a Nemzeti Állatvédelmi Programért felelős miniszteri biztos is, aki a Veszprém tv-nek nyilatkozva elmondta, a kormány korábban állatvédelmi konzultációt hirdetett, amelynek egyik fő kérdése a felelős állattartásra való figyelemfelhívás volt. Mint kiemelte, az egyik legtöbb visszajelzés azzal kapcsolatban érkezett, hogy a gyermekek figyelmét is ráirányítsák erre a témára. „Az különösen nagy öröm, hogy az egyetem és a portál által meghirdetett pályázatot egy veszprémi óvoda nyerte” -mondta.

Szafner Ágnes intézményvezető és Ovádi Péter a csütörtök délelőtti érzékenyítő programon az Egry úti Körzeti Óvodában.Szafner Ágnes intézményvezető és Ovádi Péter a csütörtök délelőtti érzékenyítő programon az Egry úti Körzeti Óvodában.

A projekt keretében az Egry ovi gyermekei a közeljövőben egy solymászbemutatón is részt vesznek, valamint egy vadállatmentő állatorvosi rendelőben is látogatást tesznek.

gesztesiakos
gesztesiakos
gesztesiakos
Ge. Á.
kovacsbalint
kovacsbalint
kovacsbalint
Kovács Bálint
további cikkek
1O4A1637
1O4A1637
1O4A1637
Kéz a kézben az Egry Úti Óvodában Az Egyetemvárosban található Veszprémi Egry Úti Óvodában nyílt családi napot tartottak azoknak, akik még nem látták belülről az intézményt. A kicsiket és nagyokat egyaránt izgalmas programokkal várták egész péntek délután.   2024. május 11. 14:39
_BAL8547
_BAL8547
_BAL8547
Mentőkutyáknak gyűjtöttek a kis ovisok A Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálat Alapítvány kutyáinak gyűjtöttek adományt eledel, plédek, nyakörvek és játékok formájában a Veszprémi Egry Úti Körzeti Óvoda óvodásai, szüleik és a pedagógusok az Állatvédelmi Témahét keretében.   2023. november 8. 22:02
384156407_6383829338389944_2786046531319782986_n
384156407_6383829338389944_2786046531319782986_n
384156407_6383829338389944_2786046531319782986_n
Állatvédelem gyerekszemmel A Veszprémi Egry úti Körzeti Óvoda idén harmadik alkalommal nyerte el az Év Állatvédő Óvodája címet, ez pedig nem a véletlen műve. Elkötelezett óvodapedagógusokra, támogató szülőkre, nyitott szellemű gyermekekre volt szükség ahhoz, hogy ezt a címet elvitathatatlanul kiérdemeljék. Országos szinten is egy sokkal erőteljesebb állatvédelmi szemlélet bontakozott ki idén, ugyanis elkerülhetetlen a problémákkal foglalkozni, és főleg a prevencióval, amit mi az Állatvédelmi Témahét jegyében az alapoktól indulva jártunk körbe: a gyermekek szemszögéből.   2023. október 4. 20:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.