Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kéz a kézben az Egry Úti Óvodában

2024. május 11. 14:39
Az Egyetemvárosban található Veszprémi Egry Úti Óvodában nyílt családi napot tartottak azoknak, akik még nem látták belülről az intézményt. A kicsiket és nagyokat egyaránt izgalmas programokkal várták egész péntek délután.
 

Az ovisok már reggeltől interaktív foglalkozásokon vettek részt, a víz világnapjához, a Föld napjához, és a madarak és fák napjához kapcsolódóan, valamint érzékenyítő program keretében a rendőrségtől Pintér József baleseti helyszínelő tartott előadást a kicsiknek, majd Ozsváth Gergő Mentha közreműködésével a gyerekek Kéz a kézben logós pólókat is festettek.

15 órától vette kezdetét a nyílt nap, melyet egy lakossági kezdeményezés alapján hívtak életre, amelynek az volt a célja, hogy párbeszédet indítsanak az intézmény és a környékén élőkkel arról, hogy az óvoda közelében felhívják a figyelmet a biztonságos közlekedésre és a parkolási helyzetre.

Az Egry utca felőli parkolóban rendőrautók várták a gyerekeket, de az érdeklődők a délután folyamán táncházon is részt vehettek. Az óvoda dolgozói az rendezvény alatt pogácsával és limonádéval kedveskedtek, a oviba járó gyermekek szülei pedig sütemények felajánlásával és vásárlásával hozzájárultak az óvoda ,,Add a kezed'' alapítványát támogatásához.

Csík Richárd képviselő és Porga Gyula polgármester, Takács Katalin Barbara intézményvezetővelCsík Richárd képviselő és Porga Gyula polgármester, Takács Katalin Barbara intézményvezetővel

A délutáni eseményt Porga Gyula polgármester és Csík Richárd önkormányzati képviselő szavai nyitották meg.

A képviselő hozta el a kezdeményezést az óvoda falai közé, hogy rámutasson, mennyire fontos, hogy Veszprém meghatározó óvodája és a környékbeliek egyaránt békésen éljenek és férjenek meg egymás mellett. Az intézménybe járó gyermekek és szüleik miatt megnövekedett forgalom a nap bizonyos szakaszaiban ugyanis sokkal nagyobb körültekintést és elfogadást igényel, hiszen a parkolás is nehezebb ilyenkor.

A Zrínyi utca 13. és 15. társasház lakóközösségé az első köszönet, akik úgy érezték fontos, hogy beszéljenek a környék helyzetéről, megismerjék az óvodába járó gyermekek szülei a helyi parkolókat, hogy a délutáni csúcsidőben mindenkinek egy kicsit könnyebb legyen – mondta el Csík Richárd a délutáni programok fő célját.  

,,Bízom benne, hogy már a szakmai felülvizsgálat előtt, az ötletek és a kialakult párbeszéd enyhíti ezt a csúcsidei közlekedési helyzetet” – fogalmazott az Egyetemváros képviselője.

,,Az óriási érdeklődés, amely az eseményt övezi az Egry úti Óvoda és aktív pedagógusainak érdeme” – kezdte beszédét a polgármester, majd úgy folytatta - ,,Öröm látni, hogy a szülők is ennyire, az első szóra, minden közösségi rendezvényből kiveszik a részüket.” A polgármester úgy véli, nem véletlen lett Veszprém Európa Kulturális Fővárosa, hiszen a kultúrához nemcsak a rendezvények és programok tartoznak, hanem, hogy a veszprémiek képesek a felmerülő problémákat kezelni és közösen megoldani azokat.

,,Ki kellé nyitni a kapukat egymás előtt, ahogy ma az Egry Úti Óvoda is tette” – emelte ki a polgármester.

A beszédeket követően elkezdődött a közös bemelegítés, majd óvoda körbefutása és 16 órakor indult a Kéz a kézben nevű játékos séta, melyben zászlótűzés, kavicskereső játékok és kavicságy-készítés is helyet kaptak.

Szalai Csaba
további cikkek
Mentőkutyáknak gyűjtöttek a kis ovisok közélet Mentőkutyáknak gyűjtöttek a kis ovisok A Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálat Alapítvány kutyáinak gyűjtöttek adományt eledel, plédek, nyakörvek és játékok formájában a Veszprémi Egry Úti Körzeti Óvoda óvodásai, szüleik és a pedagógusok az Állatvédelmi Témahét keretében.   2023. november 8. 22:02 Állatvédelem gyerekszemmel állatvédelem Állatvédelem gyerekszemmel A Veszprémi Egry úti Körzeti Óvoda idén harmadik alkalommal nyerte el az Év Állatvédő Óvodája címet, ez pedig nem a véletlen műve. Elkötelezett óvodapedagógusokra, támogató szülőkre, nyitott szellemű gyermekekre volt szükség ahhoz, hogy ezt a címet elvitathatatlanul kiérdemeljék. Országos szinten is egy sokkal erőteljesebb állatvédelmi szemlélet bontakozott ki idén, ugyanis elkerülhetetlen a problémákkal foglalkozni, és főleg a prevencióval, amit mi az Állatvédelmi Témahét jegyében az alapoktól indulva jártunk körbe: a gyermekek szemszögéből.   2023. október 4. 20:01 Szépen teljesített az Egry úti óvoda az állatvédelmi pályázaton Szépen teljesített az Egry úti óvoda az állatvédelmi pályázaton Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora adta át az „Év Állatvédő -, Bölcsődéje, Óvodája, Általános iskolája, Középiskolája és Gyermekotthona 2023” pályázatok dobogósainak okleveleit az Egyetemen megrendezett díjátadó ünnepségen, június 21-én, Budapesten. 2023. június 23. 10:06 Kutyás érzékenyítő programon vettek részt az Egry úti óvoda óvodásai Egry úti Óvoda Kutyás érzékenyítő programon vettek részt az Egry úti óvoda óvodásai A veszprémi óvoda az Év Állatbarát Óvodája cím elnyerése kapcsán pillanthatott be a vakvezető kutyák mindennapjaiba. 2021. szeptember 23. 18:36

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.