Az ünnepi beszédet Szász Róbert, az MH LVIK Hadműveleti Központ központparancsnoka mondta. Megjegyezte: ahhoz a generációhoz tartozik, aki még nem élt az 1956-os események idején, és arról sem az iskolában, sem a nyilvánosságról nem is lehetett hallani. Joggal merülhet fel a kérdés, miért kellene ’56-tal foglalkoznia, hiszen az időben távol van már az ő életétől. A válasz: azért kell emlékeznünk, hogy másokat is emlékeztetni tudjunk; a nemzeti emlékezet a legerősebb fegyver a terror megismétlődése ellen.
1956 az emberi méltóság helyreállításának forradalma volt – hangsúlyozta. A békésen induló tüntetés a kommunista vezetés agresszív válasza, a sortűz után torkollott fegyveres ellenállásba. A katonai szervezetek a nép mellé álltak, nem vettek részt a felkelők ellen irányuló akciókban, passzív ellenállásukkal a kormányellenes erőket támogatták.
1956. október 23-án Veszprém is forradalmi események helyszíne volt. Az egyetemisták a színházban rendeztek gyűlést, ahol húsz pontban foglalták össze követeléseiket. A tüntetőkhöz a helyi pártszervezetek nagy része is csatlakozott, megalakult a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács, melynek elnökévé november 1-jén választották meg Brusznyai Árpádot, aki ellenezte a fegyveres felkelést, a békés megoldást kereste.
November 4. után a szovjetek megindították a támadást, országszerte elfoglalták a stratégiai fontosságú katonai létesítményeket. Veszprémben is kemény harcok voltak, de november 6-án estére felszámolták a fegyveres ellenállást a városban. A megtorlás azonban csak ezután következett. Bár Brusznyai konfliktusokat vállalva óvta az emberi életeket, végül mégis halálra ítélték és kivégezték.
Hajtsunk fejet a mártírok és hősök előtt, akik egy jobb életért, a szabadságért, a függetlenségért, tulajdonképpen értünk, a mi jövőnkért is küzdöttek! – zárta gondolatait Szász Róbert.
