Kovács Tibor nem tartja magát hivatásos utazónak. Hobbiból járja a világot: mindig is szerette a nyelveket, ha pedig már megtanulta őket, éles helyzetben is igyekszik próbára tenni magát.
Mexikóba ugyanakkor egy másik ok is vonzotta. Korábban négy évig náluk lakott egy Magyarországon tanuló mexikói lány, Roberta, akinek a családjával is nagyon jóban lettek, így adott volt, hogy egy ponton meglátogassa őket, illetve bebarangolja az országot.
Kovács Tibor (jobbra) Roberta édesapjával Torreónban
Kovács Tibor első alkalommal két hónapot töltött az országban, ami alatt a fővárosból északra a Csendes-óceánig majd délre a Yucatán-félszigetre indulva gyakorlatilag körbecsavarogta Mexikót, majd még két alkalommal visszatért. A Világjáró klub keddi előadásán erről az első útjáról számolt be részletesebben, s mint mondta, nem nagyon tervezte meg, ahogy általában sem tervezi túl az utazásait: szállást soha nem foglal előre, ahol jól érzi magát, ott tovább marad, majd egy útikönyv, illetve a helyiek tippjei alapján, már út közben gondolja ki a következő célállomás látnivalóit.
Ehető kaktusz, udvar a ház tetején, indiánok
Az előadó szerint érdemes is egyébként a helyiek tanácsaira támaszkodni, akik rendkívül barátságosak, érdeklődve fogadják az utazót, s akik gondoskodnak arról, hogy meglássuk a Magyarországnál huszonegyszer nagyobb terű országot. Mert Mexikó jóval több annál, mint amit a filmekben vagy a szállodasorokban, netán a déli félszigeten barangolva láthatunk.
Teotihuacan piramisai
Az ország elsősorban is rendkívül sokszínű – szó szerint is. A házakat, de még a templomokat is nagyon gyakran élénk színekkel festik meg, s ugyanez az élénkség köszön vissza a mindennapokban és az ünnepeken is. A mexikóiak például köztudottan mélyen vallásosak, a hitüket azonban sokkal felszabadultabban élik meg, mint mi: nem ritka, hogy a mise alatt gitárzene szól. De ugyanilyen pezsgés jellemzi az utcákat és a közlekedést is: szinte nem tudunk végigbuszozni úgy egy-egy szakaszon, hogy ne találkoznánk közben egy zenésszel, aki út közben kalapolja össze a menetjegy árát, a metrókban pedig az állomásokon mindent is kaphatunk az árusoknál: gombokat, kazettákat, CD-ket, kézimunkákat.
Ha már a közlekedésről esett szó, Mexikó a hátizsákos utazók paradicsoma. Mivel a trópusi éghajlat miatt a nappalok igen melegek tudnak lenni (még télen is elegendő egy póló), nagyon gyakran éjszaka indítanak távolsági buszjáratokat, amikor már nincs olyan forróság. Így a turista akár a szállás árát is meg tudja spórolni, hiszen hajnali kettőkor elindul és reggel már a célállomáson van. Persze, három nap után jól fog esni neki egy rendes ágy.
A sivatag: sokkal élettel telibb, mint a Szahara
De nem ez az egyetlen „kifordított” megoldás az országban. Guanajuato például csodás település, melynek történelmi belvárosát az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította, s amely alatt tulajdonképpen egy második település húzódik meg. Guanajuato ugyanis annyira hegyek közé ékelődik be, hogy lehetetlen lett volna oldalirányban növelni a területét, ezért ehelyett egy kiterjedt alagútrendszert építettek a belváros alá, ahol ugyanúgy járnak az autók, a buszok, de eső esetén is ide húzódnak le az emberek és itt hallgatják az utcai muzsikusokat.
Beépíthető területből sok város is hiányt szenved, így a teraszok általában a házak tetején kapnak helyet, ahol komplett kis kerteket alakítanak ki a lakosok, s innen ugatnak le ránk a kutyák is… De a háztetőkön találhatók a víztartályok is, amelyeket a nap melegít fel a mosdáshoz, mosogatáshoz – már persze, ha épp nem téli borús napok vannak, mert olyankor marad a cicamosdás.
Nopal árus Tepoztlanban
Bár utóbbi talán elrettentheti a turistákat, érdemes egy kicsit kilépni a komfortzónánkból, hiszen Mexikó ettől függetlenül fantasztikusan izgalmas ország. Délen például találunk még régi indiántemplomokat, s hallhatjuk a bennszülöttek nyelvét, megcsodálhatjuk Teotihuacan híres piramisait vagy fürödhetünk Cancún pálmafás partján. De érdemes végigautózni a sivatag mentén az autópályán, amely tényleg olyan végtelennek tetsző, mint egy road movie-ban.
Aztán, ha végre lakott területre érünk, próbáljunk ki egy helyi gasztronómiai különlegességet. Például a nopált, vagyis a fügekaktuszt, amit a helyiek párolva és főzelékként elkészítve is esznek. Vagy, ha véletlenül halászok közelébe tévednénk, csak menjünk oda hozzájuk és kérjünk egy darabot a frissen fogott tengeri étekből, s ne csodálkozzunk, ha mindenféle dekázás nélkül számolják az árat, mert itt így megy. De épp ettől lesz izgalmas és autentikus az élmény.
Fotók: Kovács Tibor
