2021. december 4.
//
Barbara, Borbála névnap

Attól érdekes az élet, ha az ember mindig tágítja a látókörét

Aki nem ismeri közelebbről, talán csak egy mosolygós, a munkáját jól végző könyvtárigazgatót lát. Pedig dr. Baranyai Tamás életútja – mely a könyveken, idegen nyelveken és országokon, s megannyi kalandon keresztül vezetett az Eötvös Károly Megyei Könyvtár vezetéséig – ennél jóval lenyűgözőbb.

Melyik könyv volt a legnagyobb hatással Önre?

Nehéz válaszolni, mert egész gyerekkoromtól fogva faltam a könyveket. A könyvtárunk sokszor nem is bizonyult elégnek, barátoktól, iskolatársaktól kértem kölcsön olvasnivalót. Mostanában egyébként leginkább önfejlesztéssel kapcsolatos könyveket olvasok – például Tony Robbinstól. Van egy egészségügyi problémám, emiatt kezdtem el öngyógyításból, energiagyógyászatból képezni magam, és végül kilyukadtam az önfejlesztéssel kapcsolatos szerzőknél.

Történelem, könyvtár, német és angol szakos diplomával is rendelkezik. A pályaválasztásában mennyire játszott szerepet a könyvek szeretete?

Nagymértékben. Visszatérve az előző kérdésre, a legnagyobb hatást talán az Idegen szavak és kifejezések szótára tette rám. Már gyerekkoromban is folyamatosan azt bújtam, hogy megtudjam, mit jelentenek például az indiános könyvek idegen kifejezései és miként kell kiejteni őket. Közben próbáltam megtalálni a különböző nyelvek közötti kapcsolatot, hogy egy-egy kifejezés miként jelenik meg más-más nyelveken. Ez tipikusan az a triviális tudás, aminek nem feltétlenül van haszna, de engem megfogott. Az idegen nyelvek szeretete tehát innen indult, ez hajtott, hogy komolyabban elkezdjek foglalkozni velük. Általános iskolában még oroszt tanultam, majd a mellé jött a német középiskolában, illetve a nyári szünetben kempingben dolgozva némi angol tudásra is szert tettem. Később történelem-német szakra jelentkeztem az egyetemre, de nem vettek fel, így lett belőle történelem-könyvtár szak. Aztán már szinte automatikus volt, hogy a német szakot is elvégezzem, hiszen az volt az eredeti cél. Miután lediplomáztam, két és fél hónapot töltöttem az Egyesült Államokban egy nyári táborban, ahol úszást oktattam. Mikor hazajöttem, egy ismerősöm mondta, hogy indul 0. évfolyam német szakon a veszprémi egyetemen, és megkért, hogy nézzek utána. Kiderült, hogy nemcsak német, hanem angol szak is indult, s mivel nem szerettem volna elfelejteni, amit kint tanultam, jelentkeztem. Fél év után derült ki, hogy aki legalább 4,2-es átlaggal végez, azt felvételi nélkül felveszik az ötéves képzésre. Nekem ennél jobb volt az átlagom, így megbeszéltem az akkori főnökömmel, hogy munka mellett, de nappali tagozaton elvégzem az angol szakot. Az öt évből egyet Franciaországban töltöttem, így némi francia nyelvtudás is ragadt rám. Roppantul élveztem, hogy minden lehetőséggel gyarapodtam kicsit.

A külügyi szakértői végzettség és a nyelvész doktori fokozat hogyan került a képbe?

Úgy, hogy az igazi fiatalkori vágyam az volt, hogy diplomata legyek. Ezért jelentkeztem a Budapesti Corvinus Egyetem Diplomataképző Programjába. Egyébként mire megszereztem a végzettségemet, már a Máltai Nagykövetség titkára voltam. Majd elgondolkodtam: van öt felsőfokú végzettségem, ugyan lehetne ezt még fokozni, de minek? Kedvem viszont lett volna még tanulni, ezért úgy döntöttem, megpróbálkozom egy PhD-vel. Korábban ez soha nem fordult meg a fejemben, ám a Corvinuson a szakdolgozatomat a diplomáciai nyelvhasználatról írtam, a veszprémi egyetem egyik doktori iskolájában pedig lehetőségem volt továbbvinni a témát. A három éves doktori tanulmányaim idejét még Magyarországon töltöttem, de a disszertációm nagy részét már Kínában írtam, s onnan jártam haza konferenciákra, konzultációkra.

Direkt kereste tehát a kihívásokat?

Mondjuk úgy, hogy nem ugrok félre a kihívások elől. Persze úgy tűnhet, nincs semmi logika abban, ahogy a tanulmányok követték egymást, de végül mind megtalálta a helyét az életemben. A történelmet tanítottam általános iskolában, a németet általános és középiskolában. Az iskolai testvérvárosi kirándulások alkalmával is sokszor tolmácsoltam. Az angol tudásomat pedig a Máltai Nagykövetségnél, később egy multinacionális vállalatnál dolgozva, majd az Amerikai Kuckóban hasznosítottam, de ennek köszönhetően jutottam el Kínába is. A külügyi szakértői végzettségem megint csak jól jött a nagykövetségen, a könyvtár szakot pedig jelenleg is hasznosítom.

Kínába mi vonzotta?

Nagyon érdekes történet ez. Gyerekként gyakran kínainak csúfoltak a furcsa vágású szemeim miatt. Persze lehet, nem is csúfoltak, csak valamit tudtak. Nagyjából húsz éves voltam, amikor kungfuzni tanultam, és már akkor elhatároztuk a barátokkal, hogy egyszer eljutunk Kínába és megnézzük a Shaolin templomot. Aztán ez a gondolat elszunnyadt, és csak nemrég bukkantam rá egy 2005-ös feljegyzésre, amiben leírtam, hogy szeretnék Kínában tanulni. Akkor még a láthatáron sem volt, hogy eljutok az országba, de végül 2008-ban kimentem két hétre a kantoni vásárra egy ismerőssel együtt. Ő már előtte megkért, hogy dolgozzak ott az ő cégének kereskedelmi irodavezetőként. Mondtam neki, meglátom a két hét alatt, hogy tetszik-e Kína, és amennyiben igen, lehet róla szó. És tetszett. Tizenegy évet töltöttem ott, és soha nem éreztem, hogy mókuskerékben élnék, hogy napról napra ugyanazt kellene csinálnom. A folyamatos rácsodálkozás jellemezte a napokat: mindig volt valami új kihívás, valami új tanulnivaló, valami különleges. Tulajdonképpen ez tartott ott tizenegy évig – a családi kötődésen kívül, hiszen Kínában ismertem meg a feleségem, illetve született a kislányunk is.

Az elképzeléseihez képest mennyire volt más kint az élet?

Egyáltalán nem voltak előzetes elképzeléseim. Persze láttam Kínáról filmeket, de azok nyilván nem tükrözik a valóságot. Teljesen nyitottan, kíváncsian mentem ki és volt szerencsém sok mindent látni. Nem csak a turistalátványosságokat és a nagyvárosokat – amelyek valljuk be, nem magyarországi léptékűek, mert Kína mind technikailag, mind építészetileg valóban a csúcson van. De a kisebb falvakba is eljuthattam, amelyek úgy lenyűgözőek, hogy sokszor a városok szöges ellentétei: mintha az 50-es évekbe utaznánk vissza, vagy még régebbre.

A sok utazás közül mondhatjuk ezt a legnagyobb élménynek?

Minden utazás nagyszerű élmény volt, és a munkahelyeim révén sok helyre eljutottam. Az Amerikai Kuckó révén volt lehetőségem eljutni az USA-ba, Ausztriába, Moszkvába. Máskor Luxemburgba, Svédországba küldtek, vagy éppen az Egyesült Királyságba, Malajziába. Voltam önkéntesként Izraelben a Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesülettel, sőt Vietnamban is. Mindnek megvolt a maga szépsége. De a legnagyobb kaland egyértelműen Kína. Nem mondom, hogy mostanra mindenhol jártam az országon belül, mert akad még látnivaló a bakancslistán, de elmondhatom, hogy egy idő után már nemcsak turistaként, hanem idegenvezetőként is jártam egy-egy helyen, amikor barátokat, ismerősöket vezettem körbe. A Shaolin templomot így már hétszer is láttam, de a Kínai Nagy Falat is megjártam tíz-tizenkétszer, ami megint csak hatalmas élmény volt minden egyes alkalommal.

Nyilván a nyelvek ismerete, a sokrétű tudás és a kihívások bátor elfogadása segítették, hogy átélhesse a kalandokat. Mi kellett még?

Nyitottság és alkalmazkodóképesség. Voltak barátok, akik mondták: szép-szép Kína, de nem tudnának ott élni. Tény és való, teljesen más kultúrában nőttünk fel, de ha az ember elég nyitott és érdeklődő, hogy bizonyos kulturális elemeket elfogadjon, vagy akár elsajátítson, az jóval élvezetesebbé teszi a kint létet. Ezek egyébként sokszor kis nüanszok, de sokat számítanak, s ilyenkor a kínaiak is rácsodálkoznak és elismerően fogadják, hogy külföldiként mi mindennel tisztában van az ember.

Bár Kínában oktatott is, az előbb említette, hogy első körben kereskedőként kezdett el ott dolgozni, illetve ahogy az eddigiekből kiderült, több munkakörben megfordult élete során. Lételeme a változatosság?

Az embernek egy élete van. Én nem vagyok az a típus, aki egy helyen hosszan letelepedne és élete végéig ugyanazt a munkát végezné, mert azt gondolom, ki kell próbálni mindent, amit csak lehet. Diákként és pedagógusként is arra használtam a szabadidőmet, hogy különböző munkákat kipróbáljak. Dolgoztam kőműves segédként, szállodában, kempingben, éttermi konyhában, utazási irodában, gyümölcsös standon, önkéntesként Franciaországban ásatásokon. Tanítottam óvodában, iskolában, egyetemen, gyárban és kórházban is. A munkáim révén eljutottam vágóhídra, golfpályára, a moszkvai nagykövetség fogadására és az amerikai könyvtárosok New Orleans-i konferenciájára is. Voltam kávéház menedzsere, tolmács és divatipari beszállító cég elnökhelyettese is. Még Adidas gyárban is kipróbáltak lábmodellnek, de túl magas a lábfejem, úgyhogy ez nem tartott sokáig. Azt vallom, attól érdekes az élet, ha az ember mindig tágítja a látókörét. Emiatt teljesen másképp látom a világot, mint azok, akik egész életüket egy bizonyos munkahelyen, egy bizonyos munkakörben töltötték. Sokkal jobban meg lehet így érteni a dolgokat is. Csak egy példát mondok. Magyarországon sokszor szidják a kínai árukat, hogy az mind vacak. Pedig ez nem igaz. Amikor Kínában kereskedőként dolgoztam, intéztem a feladatokat a gyártók megkeresésétől kezdve a beszállításig, beleláttam abba is, hogy nem a kínaiakon múlik, milyen minőségű áruk érkeznek Magyarországra. Kínában ugyanis a lehető legjobbtól a lehető legrosszabbig mindenféle termék megtalálható, ám a magyar kereskedők nem a drágábbat fogják megvenni, mert azt nem tudnák megfelelő haszonnal eladni. Így behozzák az olcsót, az ócskát. Ha tehát a másik oldalról is látod a dolgokat, másként ítéled meg őket.

Nyilván mindez az önbizalmára is hatott, hiszen több olyan területen is megállta a helyét, amiről nem volt előzetes tudása.

Az amerikaiaknak van egy mondása: Fake it till you make it. Azaz: Addig színlelj, amíg már megy. Én is mindig azt mondtam: majd megoldom. Így is lett. Az önbizalomhoz pedig valóban sokat ad hozzá, ha az ember egy olyan szituációban is boldogul, ahol csak magára számíthat és ahol bőven akad kihívás napi szinten.

Volt azért olyan kihívás az életében, amitől megijedt?

Ijedtségnek nem mondanám, de volt egy helyzet, amit talán egy kicsit megbántam. A legutolsó kínai cég, ahol dolgoztam, egy divatipari beszállító volt. Még a kezdet kezdetén felajánlották, hogy legyek társtulajdonos, de valamiért azt gondoltam, nem kellene vállalnom. Pedig a cég nagyon jól fellendült aztán. Igaz, így is vezetőségi tag voltam, a második ember a cégnél, de társtulajdonosként anyagilag jobban jártam volna.

Divatcég társtulajdonosa nem lett, könyvtárigazgató viszont igen. Ez mennyire volt tudatos lépés az életében?

Korábban már dolgoztam a könyvtárban az Amerikai Kuckó vezetőjeként, tehát megvolt az élő kapcsolat. De az, hogy igazgató lettem, a véletlennek köszönhető. 2019-ben jöttem haza Kínából, és akkor már úgy tűnt, huzamosabb ideig maradok. Egyik nap behoztam ide a feleségemet, hogy megmutassam neki, hol dolgoztam korábban, majd hazamentünk anyukámhoz, meséltem neki, hol jártunk, amikor megkérdezte: Megpályázod? Én meg visszakérdeztem: Mit? Tehát nem mondanám, hogy kinéztem magamnak az igazgatói posztot. Maga a kihívás viszont annyira érdekelt, hogy ha már adódott a lehetőség, úgy gondoltam, megpróbálkozom vele. És imádom minden percét, ahogy minden korábbi munkahelyem minden percét is imádtam.

Milyen célokat tűzött ki a könyvtárban?

Már a kezdetektől fogva arra fókuszáltam, hogy lássam, mi az, ami működik a könyvtárban, és mi az, amin javítani kellene. Ha a mandátumom letelte után elmondhatom, ezeket sikerült megvalósítani, már elégedett leszek. Az elsődleges feladat az Iskola utcai fal vizesedésének megállítása. Ez egy évtizedes probléma, és leginkább a gyerekkönyvtárat érinti, ahol sajnos jelenleg egészségkárosító körülmények között dolgoznak a kollégák. Úgy tűnik, az EKF keretein belül erre sikerül hamarosan megoldást találnunk. Gondot jelent a hűtés hiánya is. Eddig júliusban mindig zárva tartottunk részben a hőség miatt, most azonban a Covid okán épp nyáron tudtunk kinyitni. Nagyon fontos lenne viszont, hogy a jelenleg hőség miatt lezárt harmadik emeleti olvasótermet ki tudjuk nyitni, illetve jó lenne a légkondicionálást is megoldani. Ha ez megtörténne, valószínűleg felköltöztetnénk oda a gyerekkönyvtárat, ahol egy kreatív teret tudnánk kialakítani. De nemcsak a problémák megoldása hajt, szeretném, ha tudnánk fejlődni is. 2020 januárjában elkezdtük a minőségbiztosítást, ami minden szinten áthatja a könyvtári tevékenységet. A könyvtári digitalizálással még el vagyunk maradva, azonban sikerült több olyan együttműködést is kialakítanunk, többek között az OSZK-val, aminek keretében digitalizációs eszközöket és akár ezzel foglalkozó kollégákat is biztosítanak számunkra. Nagy vágyam, hogy bevezessük a dokumentumok rádiófrekvenciás beazonosítását, amely lehetővé tenné az automata kölcsönzést, illetve biblioboxok elhelyezését a város különböző pontjain. A másik nagy terv a középiskolás réteg bevonzása. Folyamatosan bővítjük a szolgáltatáspalettát, nemrég adtunk át egy baba-mama sarkot, és dolgozunk azon, hogy kutyabarát intézménnyé váljunk. Elképzelés tehát van rengeteg, ugyanakkor figyelembe kell vennünk, hogy a könyvtár nem végezhet vállalkozói tevékenységet, ami keretek közé szorítja az anyagi forrásainkat.

A felsorolt ötletekre mennyiben hatottak a külföldön látottak?

Az automata kölcsönzés bevett szokás Angliában és Kínában is. A gyermekkönyvtár kreatív kialakítására Bristolban láttam egy nagyon jó példát, ahol egy félbevágott hajóban játszhattak a gyerekek a könyvek keresgélése mellett. Részben tehát hatottak az ötletekre a külföldi élmények, de most elsősorban ennek a munkahelynek a problémáira kell fókuszálni, az ember pedig meglátja, mely területeken akad foltozni való.

Egy korábbi beszélgetésünkkor említette, hogy lenne potenciál a gyerekkönyvtár melletti, jelenleg üresen álló helyiségben is.

Valóban, ezt épp az Iskola utcai vizesedés miatt nem tudjuk kihasználni, pedig egy gyönyörű boltíves teremről van szó. Jelenleg a funkción gondolkodunk. Az eredeti elképzelésem az lett volna, hogy egy digitális labort rendezzünk be ott, erről azonban lebeszélt az EKF csapata. A másik ötlet az, hogy egy olyan játszósarkot rendezzünk be ott, ahol nullától száz éves korig mindenki megtalálja a számítását: csocsózhat, biliárdozhat, pókerezhet, társasozhat vagy akár PlayStaionnal, VR szemüveggel játszhat. Tehát a cél az lenne, hogy bevonzzuk a város lakosságát az épületbe, mert ha itt vannak, már könnyebben meg lehet fogni őket a könyvekkel. Egyelőre még ez a terv sem lett teljesen elfogadva. Az mindenesetre biztos, hogy egy kicsit másabb szolgáltatást fogunk ott biztosítani, mint eddig, s lesz egy saját bejárata, illetve akár külön nyitva tartása.

Megválasztása után szinte rögtön beköszöntött a pandémia időszaka, mégsem tűnik elkeseredettnek.

Elkeseredésről szó sem lehet. Természetesen egy pandémia sosem jön jókor, ugyanakkor annak örülök, hogy ez a kezdet kezdetén történt, és nem akkor, amikor már a megszokott rutint kell felrúgni. Mivel a pandémia alatt lelassult az idő, kicsit több időm volt belelendülni a dolgokba és jobban átlátni őket, s megtapasztalni ilyenformán is az intézmény működését. Nekem a tapasztalás kulcsfontosságú az életemben: azt szeretem, ha minél többféle élmény ér. Ez is élmény volt, még ha nem is a legjobb fajta.

Bár akadtak, akiknek épp az elmélyedés okozott gondot, sokan tapasztalták a pandémia alatt, hogy többet tudtak olvasni. Könyvtárigazgatóként Ön melyik kategóriába tartozik?

Noha a kezdet kezdetén kis időre mi is átálltunk az otthoni munkavégzésre, néhány napot leszámítva végig bent voltam a könyvtárban. Nem mondanám tehát, hogy több időm volt olvasni. A közhiedelemmel ellentétben egyébként a könyvtárosok sem olvasnak folyton, hiszen a munkaidőben dolgozunk. Amikor pedig otthon vagyok, az öt és fél éves kislányom eléggé meghatározza, miként töltöm a szabadidőm. Most „sajnos” egy kicsit több időm van olvasni: említettem, hogy van egy egészségügyi problémám – hetente háromszor dialízisre járok, ahol négy órát töltök a gépen. Mást nem igen tud ott csinálni az ember, mint olvasni – mondhatni ez most az énidőm.

Az énidő jó játékra is, úgyhogy erre kérem most én is! Tegyük fel, hogy csak egyetlen foglalkozást választhat már magának: mi lenne az?

Ha csak magamról lenne szó, egyértelműen állandóan utaznék – szállodák tesztelése például nagyon kedvemre való lenne. Családos emberként azonban arra is gondolnom kell, hogy a kislányom hamarosan iskolába megy, és számára ez az életstílus nem feltétlenül lenne kedvező. Ezért, ha választani kell, s mivel most igencsak elmerültem az önfejlesztésben, valószínűleg valami ezzel kapcsolatos munkát vállalnék – legyen szó akár coachingról, akár energiagyógyászatról. Azt bárhol a világon tudnám végezni, legyen az Magyarország, Kína vagy bármely más ország.

 

Az interjú az Ecoport 2021/3. számában jelent meg.

Bertalan Melinda
Domján Attila

További cikkek

Hostel, kávézó és múzeumi fogadótér lesz az egykori kereskedőházból 2023-ra
Hostel, kávézó és múzeumi fogadótér lesz az egykori kereskedőházból 2023-ra
Újabb ikonikus épület alakul át és kap új funkciót Veszprém belvárosában a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében. A Jókai 8. szám alatt álló egykori Ruttner-ház egyszerre lesz hostel, kávézó és a várbörtön-múzeum fogadóközpontja.
A stábbal együtt érkezett a Nagykarácsony Veszprémbe
A stábbal együtt érkezett a Nagykarácsony Veszprémbe
Vasárnap este közönségtalálkozós vetítést tartottak a Balaton Moziban, Tiszeker Dániel legújabb nagyjátékfilmjét láthatták a nézők, a stábtagokkal közösen.
Művészek életútját mutatja be a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában nyílt kiállítás
Művészek életútját mutatja be a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában nyílt kiállítás
Több mint száz művész életútját mutatja be a balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában nyílt digitális tárlat. A Zsidók és művészetek, Chagalltól Spielbergig című kiállítást vasárnap este nyitották meg.
A két Lotti története a Petőfi Színház színpadán
A két Lotti története a Petőfi Színház színpadán
A Veszprémi Petőfi Színház vasárnap mutatja be az Erich KÄstner regényéből íródott történet színpadi változatát, A két Lottit.
Új kiállítás a Csikászban
Új kiállítás a Csikászban
Péntek délután nyílt meg Halász Péter Tamás SOL+ című kiállítása a Csikász Galériában.